h i r d e t é s

A T-modell

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam
a- a+

A T-modell

2021. június 16. - 08:48

A világnak erről Henry Ford híres autója jut eszébe, nekünk a Kádár-rendszer besorollása: tűrt, tiltott, támogatott. Sajnos, aktuálisan ma is.

Ford igazi csodát hozott létre, a modern ipari tömegtermelés prototípusával, minden idők legtöbbet eladott kocsijával.
(Szűken előzve Ferdinand Porsche szüleményét, a versenyautóból népautóvá szelidített VW Bogarat, melyet viszont a leghosszabb ideig gyártottak.)
A közös a két emberben, hogy mindketten csodálták Hitlert.

Kádár/majd Aczél cenzurája finoman próbált egyensúlyozni a három T besorolással.
Szépirodalom mehet! Nyugati is. Kortárs is. Sartre, Camus, Simone de Beauvoir híres könyve, a Mandarinok is.
1958-ban kiadták Szolzsenyicin zseniális kisregényét: Ivan Gyenyiszovics egy napja. (Nyilván a Sztálint detronizáló kampány részeként, de mégis! Hiszen a GULAG változatlanul üzemelt, a szovjet rendszer lényegi elemei nem változtak.)
Kortárs amerikai szerzők is megjelenhettek, egy-egy, méghozzá – mint a rendszerváltás után dömpingben kiadott műveik olvastán kiderült – a legjobb, talán egyedül időtálló regényükkel, verskötetükkel.
Updike, Doctorow, Ginsberg. És a többiek.

Ami a tiltott műveket ileti, ezek nyilván a Szovjetuniót, illetve a marxizmust-leninizmust bíráló, politológiai, filozófiai, közgazdasági, államelméleti munkák voltak.
A hazaiak közül a A Lukács-iskola: Heller, Hegedűs, Vajda, Fehér szilenciumot kapott: csak korai műveik voltak hozzáférhetők.
A legnagyobb port felvertek, Bence György-Kis János-Márkus György Anti-tőkéje, Haraszti Miklós: A darabbér, Konrád György-Szelényi Iván: Az értelmiség útja az osztályhatalomhoz. csak szamizdatban voltak hozzáférhetők.
De már Kornai: A hiány és Liska Tibor: Ökonosztát, megjelenhetett.

Töredékes, példálózó kultúr- és cenzuratörténet. Lenne. Ha nem ugyanott tartanánk mai is! Illetve még hátrébb.
A tegnap Orbán által, Jakab készséges kollaborációjával megszavaztatott homofób törvény semmit nem Tűr!
A görög-római mitológia, Szapphó, Oscar Wilde, Thomas Mann, Palotai Boris indexen. Michelangelo képeit le kell verni, szobrait összetörni? Schiele?
Az egyházi fejtágítás alá rendelt ifjúságnak alternatívaként egy forrása marad: a pornó?

A vicc, már ha nevetni lenne kedvünk, emez inkvizíciós beütésű orbáni diktátumban az, hogy eleve kudarcra van ítélve.
A kultúrát nem lehet a föld alá kényszeríteni. Mint ahogy a XXI: században a szexuális felvilágosító munkát sem. Ahhoz túlságosan kinyílt a világ. Bezárhatatlanul.
Orbán meg lenne lepve, ha egy átlag tinédzser kiselőadást tartana neki szexuális játékok-firnájszok ügyében.

Óhatatalanul Goebbelnek szinte egyetlen elfuserált kísérlete jut eszembe: az Elfajzott Művészet kiállítása Münchenben, a Hofgartenben, 1937-ben, melyet Adolf Ziegler rendezett, elrettentésül, a nácik által degeneráltnak nevezett alkotók hatszázötven képének, szobrának közszemlére tételével.

A kiállítást párhuzamosan szervezték a Német Művészet Házának hivatalos megnyitásával. Ott a hitleri Németország hivatalos művészeti irányzatát követők alkotásaiból nyílt reprezenttatív kiállítás.

Az elfajzott művészek tárlatán kiállították George Grosz, Kandinszkij, Klee, Nolde, Chagall, Dix, Hofer, Barlach, Kirchner, Marc, Kokoschka és mások műveit. Mindenki ott volt a német alaposságggal összeállított anyagban, aki számított.
Együtt szerepelt egy pazar gyűjteményes kiállításon a korabeli világ képzőművészetének (a német múzeumokból már kitiltott) krémje.

És ők, a nácik hozták össze, dugták a ma is irigylésre méltó gyüjteményt az ekkorra azért már eléggé elhüllyített, beidomított német publikum orra elé, mint értéktelent.

Az esemény fontosságát jelzi, hogy Hitler mindkét megnyitón jelen volt.
Nem jött be! Sőt, óriási öngól volt.
Az elfajzott művészek kiállítását, Hitler és Goebbles ide vagy oda, kétmillió ember (naponta átlag húszezer) nézte meg, a nyitva tartás négy és fél hónapja alatt. A másikat, a hivatalosat négyszázezer.

Nu, Orbán? Bayert többen fogják olvasni, mint J. K. Rowlingot?

Persze, hogy nem! Ő is tudja. Csak most valahogy el kellett terelni a figyelmet a Fudan Egyetemről, a bérlakások, az autópályák elkótyavetyéléséről, vízközművek einstandolásáról.

A foci EB is elég lehetett volna! Csak hát, szokás szerint eldöngettek minket.

Ahol mérik a teljesítményt, ott a hadova kevés!

Címkék: