A város cége tépte le az LMP plakátjait Baján
Ezt állapította meg az ügyben illetékes helyi választási bizottság.
A Bajai Kommunális Kft. dolgozói szedték le február 22-én az LMP választási plakátjait a bácskai város valamennyi utcájában a lámpaoszlopokról, s ez a tevékenység jogtalan volt. Ezt állapította meg az ügyben illetékes helyi választási bizottság. Az LMP helyi szervezete újra kirakja választási hirdetményeit, s a munka költségének megtérítését követeli a kft.-től.
A kft. egyébként azért szedte le a plakátokat, mert egy 2008-as helyi rendelet megtiltotta, hogy bárki is hirdetményeket tegyen a bajai lámpaoszlopokra. Később azonban a módosított választási törvény semmissé tette ezt a helyi jogszabályt. Erről a kft. vezetése nem tudott, ezért adtak utasítást a cég dolgozóinak a plakátok eltávolítására.
Ikotity István, az LMP bajai jelöltje – aki az országos listáról jelenleg is parlamenti képviselő – úgy véli, hogy valójában nem a kft. vezetői adtak parancsot a több mint 300 plakát leszedésére, hanem a város kormánypárti polgármestere, Fercsák Róbert.
A város első embere – megkeresésünkre – cáfolta ezt a feltételezést, Fercsák azt állította: nem adott ilyen jellegű utasítást, s a plakátok eltávolításáról már csak utóbb értesült. Ikotity szerint viszont a városban nem találunk olyan embert, aki elhinné, hogy a polgármester ukáza nélkül a kft. vezetői bele mertek volna fogni ebbe a törvénytelen munkába. Ikotity hozzátette: míg a kormánypártoknak van helyi újságja, tévéje, rádiója a városban, az ellenzéki jelöltek szinte csak az interneten oszthatják meg elképzeléseiket a választókkal. A plakátjaiknak is csak a lámpaoszlopokon jut hely, mondta az LMP-s politikus, ám a fideszes városvezetés még ezt sem viseli el, és minden eszközzel szűkíteni akarja az ellenzék választási esélyeit.
Szerző: Ungár Tamás / nepszava.hu