Akár a pápáig mennek a tiltakozó szülők a győri püspök döntése miatt
Kirúgták az igazgatót, felháborodtak a szülők és a diákok.
Kirúgták az igazgatót, felháborodtak a szülők és a diákok.
Az átlagosnál hűvösebb napok következnek - írja az Időjárás.hu
Több mint kétezren evezték át a Balatont szombaton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Balaton-átevezés elnevezésű rendezvényén.
Gyurcsány Ferenc óriási kerekasztalt – rengeteg részvevővel – hívott össze 2008-ban, ahol az államháztartási hiány csökkentésére kért ötleteket, illetve egyetértést.
A pártok a Czigle Egyesület mögé álltak be, és ha elindul a független Csáky András, ő lesz a közös polgármester-jelölt.
A kormány érthetetlen érvekkel indokolja az uniós klímacélok megpuccsolását
Bizarr lény jelent meg egyik este egy indonéziai lakásban. A lakás tulajdonosa azt mondja, szárnyai és négy csápja volt.
2019. július 6-tól a Kerényi Imre-program keretében kezdetét veszi a Veszprémi Petőfi Színház nyári programsorozata Balatonalmádiban, a Magtár Rendezvényközpontban és a szintén Balatonalmádiban található vörösberényi református erődtemplomban. Az ifjúsági színházi előadásokon, élőzenés operett esten, klasszikus zenei hangversenyeken és könnyűzenei koncerteken a nézők találkozhatnak többek között a teátrum kitűnő színművészeivel, a magyarországi és nemzetközi zenei élet elismert, népszerű muzsikusaival, és hazánk legnagyobb sztárjaival is.
Hódmezővásárhely fideszes nem polgármester-jelöltje szerint nem biztos abban, hogy jól hasznosultak a babavárásra elköltött százmilliárdok
A Demokratikus Koalíció is csatlakozott a szegedi összefogáshoz. Az ellenzék Botka László újraválasztását támogatja az őszi önkormányzati választáson.
"Egy országot nem a kipattant, hanem az eltitkolt panamák mocskolnak be."
/Bibó István: A magyar demokrácia válsága/
20 ingatlantól válnak meg.
A Modern Városok Program keretében felújítják a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetnek otthont adó kolostort, ám a tervek szerint ez azzal jár, hogy lebontják az intézmény részét képező, Kerényi József tervei alapján felépült könyvtárépületet.
Az építészszakma több képviselője nyílt levélben kéri Kecskemét polgármesterét, Szemereyné Pataki Klaudiát, a város főépítészét, Öveges Lászlót, illetve a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozatának vezetőjét, Turi Attilát, segítsenek abban, hogy az épület megmaradhasson, eddigi próbálkozásaik ugyanis nem jártak sikerrel.