Bródy János a múlt héten ünnepelte a 76. születésnapját. A zenész betegsége miatt tűnt el az elmúlt fél évben a nyilvánosság elől, de az országban zajló események, valamint a háborús helyzet is aggasztja. A dalszerzőt az is megviseli, hogy Képmutatók című musicalje továbbra is fiókban marad.
Életének 93. évében elhunyt Görgey Gábor Kossuth-díjas író, költő, színműíró, műfordító, egykori kulturális miniszter, a Magyar Televízió korábbi művészeti vezetője, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és az Európai Akadémia alapítója - tudatta az MTA hétfőn az MTI-vel.
Az ellenzéki összefogás listájáról öt olyan képviselő jutott be most a parlamentbe, akik zsinórban legalább a negyedik ciklusát kezdheti meg, de egyéni megmérettetéskor, legyen az önkormányzati vagy parlamenti választás, még sosem tudott nyerni.
Az eddigiektől teljesen eltérő formában vette fel a kapcsolatot a választópolgárokkal Ujhelyi István és Varga László. A cél, hogy hatékonyan szervezhessék újjá a súlyos vereség miatt széthullani látszó ellenzéket. Miskolcon le is tették ezen az úton az első alapkövet.
Több civil szervezettel szemben is bírságot szabott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteken, amiért a civil szervezetek érvénytelen voksolásra buzdítottak a gyermekvédelmi népszavazáson.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal közzétette 2022. évi ellenőrzési tervét. Az adóhivatal továbbra is kiemelt figyelmet fordít a jelentős költségvetési kockázatot hordozó tevékenységekre, ennek kapcsán meg is nevezték az érintett ágazatokat és foglalkozási köröket, ahol ellenőrzések várhatóak. Újdonság egyebek közt, hogy a gyermeket nevelő magánszemélyek adó-visszatérítéséhez kapcsolódó ellenőrzéseket is felpörgetik.