Bár több feljelentést is tettek azért, mert Orbán veje megvette a keszthelyi kikötőt, egyelőre sehol sem indult eljárás az ügyben.
megtekintés
Igaz, hogy az elmúlt harminc évben fokozatosan a negyedére csökkent a munkahelyi balesetek előfordulása, 2014-ben mégis 14%-kal több volt a regisztrált, bejelentett eset.
megtekintés
Deutsch Tamás az ATV-ben arról beszélt, hogy Orbán mindig azt mondja, amit gondol, de ő nem tud arról, hogy készülne bármi is a halálbüntetéssel kapcsolatban.
megtekintés
Észrevétlenül kihátrált a Fidesz népszerűségnövelő csodafegyvernek szánt kommunikációs panele mögül, de továbbra is a középosztály alsó rétegeit akarják megszólítani.
megtekintés
Öblítősdobozokban áll az MSZP, az MSZMP és az SZDSZ nagykőrösi történelme.
megtekintés
Aprópénzekről is örömmel tárgyalnak a kormánnyal az egészségügyi szervezetek, de ma, az ápolók nemzetközi napján már az utcára vonulva követelik a betegek mellett dolgozók béreinek és az ellátás körülményeinek javítását.
megtekintés
A jelenleg a közép-magyarországi régiót irányító Tamásné Czinege Csilla lehet Vida Ildikó utódja a NAV élén – értesült a Népszabadság.
megtekintés
A külügyminiszter a dunakeszi Auchanban nosztalgiázott azokról az időkről, amikor a családok még szabadon tölthették plázázással a vasárnapjaikat.
megtekintés
Újraszabályozná az üzlethelyiségek eladását a belvárosi önkormányzat.
megtekintés
Így kell pénz nélkül, éhesen, túlélésért küzdő paralimpikonokból is bizniszt csinálni.
megtekintés
Amíg megmagyarázom, megcsinálom – idézte Ybl Miklóst, a Várkert Bazár tervezőjét L. Simon László államtitkár azon az építészeti konferencián, amelynek témája a Budai Vár 200 milliárd forintra tervezett átalakítása volt. L. Simon szerint a kormány is valahogy így állt neki a Vár évtizedekig halogatott, mára szerinte elodázhatatlanná vált megújításához.
megtekintés
Kövér László szerint jó lenne, ha más országokban az lenne a minimum, amit Magyarország tud nyújtani a kisebbségeknek.
megtekintés
Az MSZP nem vesz részt azon az ötpárti egyeztetésen, amelyet a Fidesz kezdeményezett a jegybanki törvényt is módosító, kétharmados támogatást igénylő javaslatról.
megtekintés
Nagy az esély arra, hogy Kurdisztán modern, korszerű, hatékony és sikeres régió legyen, amellyel Magyarország szoros együttműködést folytathat - közölte Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, miután az Országházban fogadta Maszúd Barzanit, az iraki kurdisztáni régió elnökét.
megtekintés
Most Bencsik János és választókerülete egyik városának, Tatabányának polgármestere ugrott egymásnak.
megtekintés
Alaposan bevásárolt a Hajdúdorogi Egyházmegye: uniós forrásokból jutott biliárdasztalra és laminálógépre is.
megtekintésA négymilliárdos, a közép-európai térségben egyedülálló beruházás eredményeként környezetkímélő és gazdaságos buszok szállítják az utasokat Kaposváron.
megtekintés
Megírtuk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a Gyere haza, Fiatal! Program keretein belül szeretné egy természetesen kidolgozatlan elgondolás keretein belül hazaédesgetni a Nyugaton érvényesülést kereső fiatal szakembereket.
megtekintés
Folyamatban lévő büntetőeljárásra hivatkozva elutasította a parlament igazságügyi bizottsága a brókerbotrányok vizsgálatára javasolt bizottságok létrehozását.
megtekintés
Évi egymilliárd forintos megtakarítást jelent az, hogy a korábbi, széttagolt szervezet helyébe lépett a Terrorelhárítási Központ (TEK) – mondta a Magyar Hírlapban szombaton megjelent interjúban a szervezet főigazgatója.
megtekintés
A nemzetgazdasági miniszter szerint a magyar gazdaság jó pályán van, és egyre több nemzetközi elemző jelzi ennek a pályának a tarthatóságát.
megtekintés
Azért is stabilizálni kell az iraki régiót, hogy a menekülthelyzet kezelhető legyen - hangzott el Orbán Viktortól azon a sajtótájékoztatón, amelyet Orbán Maszúd Barzanival, az Iraki Kurdisztáni Régió elnökével tartott hétfőn az Országházban.
megtekintés
De lemondani nem kell róla, számos más csatornán lehet még élvezni honanyáink és -atyáink egymás elleni és a közjóért folytatott küzdelmét.
megtekintés
A Demokratikus Koalíció vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál Orbán Viktor, Lázár János és Mészáros Lőrinc "magyar állampolgárokkal" szemben - jelentette be a párt alelnöke.
megtekintés
„NAV-korrupció miatt zárva” – ez olvasható a túrkevei Hodosi Pékség bejáratánál.
megtekintés
A Kúria tekintélye abból fakad, hogy az igazságra törekedve formálja a jogot és féltve őrzi a jogrendet - mondta Darák Péter, a Kúria elnöke a legfelsőbb bírói fórum régi, Kossuth téri épületében.
megtekintés
Hangsúlyozta: az általa képviselt stratégia az, hogy a Mazsihisz erős, nagyon öntudatos és független szervezet legyen.
megtekintés
Orbán Viktor a kormány látványosan csökkenő népszerűségének visszaszerzése érdekében erősítené a „nép közeli” politikai kormányzást, ezért szeretné, ha Rogán Antal lenne a miniszterelnök politikai kabinetfőnöke.
megtekintés
Elviselhetetlenül sok beteg, 12 órás műszakok, evés- és alváshiány jellemzi a mai sürgősségi osztályokat.
megtekintés
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke nyilvános kiállásra kéri Erdő Péter bíborost.
megtekintésA Fidesz szerint a szocialisták vertek át és tettek tönkre több mint egymillió családot azzal, hogy kormányzásuk alatt devizahitelbe taszították őket és hagyták, hogy a bankok rátegyék kezüket otthonaikra.
Rászorulók isszák meg az egyházi szolgáltató és az állam vitájának levét?
megtekintés
Azt gondolta, hogy egy vízummentes országba utazáshoz útlevélre, érvényes repülőjegyre és elegendő pénzre van csak szüksége?
megtekintés
Erzsébet elvált, nem volt elegendő jövedelme, nem tudta fizetni a magas lakbért, a magas rezsit, nem kapott szociális bérlakást, hajléktalanszállóra került.
megtekintés
Két betegszállító a berettyóújfalui kórházban olyan ittas volt, hogy összekeverték a nem sokkal korábban meghalt idős férfit a kórterem egyik betegével.
megtekintés
Tegnap a miniszterelnök a Magyarország Barátai Alapítvány nevű gittegylet második világtalálkozóján szólalt fel, és beszélt összevissza.
megtekintés