
Bár ők kevesebben jönnek, a szállodák kihasználtsága nőtt
megtekintés

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 18. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
megtekintés

Rossz jelnek tekintik egyes fideszesek, hogy Orbán Viktor most már az Echo tévét is használja; eddig a kormányfő igyekezett távol tartani magát az állítólag általa is szélsőségesnek tartott Széles-féle médiavállalkozásoktól.
megtekintés

Hiába száguldozott a Forma–1 két sztárpilótája, Kimi Räikkönen és David Coulthard pénteken Budapest belvárosában, még a versenyautósport legnagyobb hazai szerelmesei között is sokan csalódottan távoztak a III. Nagy Futam helyszínéről a rossz szervezés, és az alulbecsült létszámú, kordonok közé szorult tömeg miatt.
megtekintés

Nyílt levélben üzent egy szomorú és dühös édesapa Orbán Viktornak.
megtekintés

Rövidesen elkészül a Magyar Halgazdálkodási Operatív Program, amellyel megvalósítható a következő években az ágazat előtt álló legfontosabb feladat: az éves szinten mintegy 5 kilogrammos hazai fejenkénti halfogyasztás megduplázása - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára.
megtekintés

Május első hétvégéjén: Május 1-ére és Anyák napjára virágba borult Hatvan belvárosa...
megtekintés

Csehország után Szlovákia ellen is kötelezettségszegési eljárást indít a romák diszkriminálása miatt az Európai Bizottság.
megtekintés

Nagy napja volt tegnap Széles Gábornak, valószínűleg még sohsem voltak kíváncsiak annyian zsebtévéjére, mint május elsején.
megtekintés

Ebben a ciklusban, még 2019 előtt elkészül az újpalotai villamosvonal, mondta Tarlós István főpolgármester pénteken a Hír TV-nek.
megtekintés

Szeged - A tanárok elégtelen anyagi és erkölcsi megbecsülése, a gyenge pedagógusképzés, a rossz oktatási és tanulási koncepció, valamint az elavult teljesítménymérők is hozzájárulnak a magyar köz- és felsőoktatás jelenlegi problémáihoz – vallja egy szegedi oktatási szakember.
megtekintés

A Demokratikus Koalíció a törvényben meghatározott határidő előtt benyújtotta 2014. évi pénzügyi mérlegét – közölte a párt szombaton az MTI-vel. Eszerint a DK 169,5 millió forintra jogosult a magyar államtól, amelyből 92,4 millió forint a kampányra kaptak, 77 millió forint pedig a működésre adott állami támogatás.
megtekintés

A németországi Heidelbergben fog tanulni 2016-ban a miniszterelnök fia, aki a Facebook-oldalán közölte, hogy Erasmus ösztöndíjat kapott.
megtekintés

Egyetlen kesztyű nélkül „dolgozó" betörő, tolvaj, gyilkos és rabló sem érezheti magát biztonságban tettének elévüléséig a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet (BSZKI) múlt év végén rendszerbe állított „szuperszámítógépei" miatt.
megtekintés

Az április 30-án feladott banki elszámoló leveleket május 4-től kézbesíti a posta.
megtekintés

A Facebook-oldalán oktatta ki az MSZP elnökét a fertőző vírusokról.
megtekintés

A boldogság nemzetközi napja alkalmából neurológusok, közgazdászok és statisztikusok fogtak ismét össze, hogy harmadjára is megalkossák a World Happiness Reportot (WHR) az ENSZ kezdeményezésére.
megtekintés

Tájékozódási zavar van a kormányoldalon, és fenn is marad, amíg nem jön létre új jobboldali nyilvánosság – mondta a kormányfő az Echo TV-ben.
megtekintés

Megszabadulna a havi 9 ezer forintos áramszámlától?
megtekintés

Az új kormányrendelet szerint 11 milliárd forintot szánnak a létesítményre, és további 3,85 milliárdot a környezetére.
megtekintés

Horvátországban az idén parlamenti választások lesznek, ez megnehezíti a horvát-magyar kiegyezést az INA ügyében.
megtekintés

Nemrégiben jelentette be az Omega együttes, hogy fellépnek a felcsúti stadionban júniusban.
megtekintés

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint Magyarország azért van bajban, mert a politikai jobboldal elsajátította a szélsőséges gondolatokat és azoknak teret engedett.
megtekintés

4 millió szegény ember? Éhező gyerekek? Itt?
megtekintés

Több mint 13 000 15–30 év közötti fiatalt kérdeztek demokratikus részvételről, önkéntességről, kultúráról, foglalkoztatási kilátásokról.
megtekintés

Csudás archív fényképek!
megtekintés

A Demokratikus Koalíció szerint a rendszerváltozás óta eltelt huszonöt év legalább az ország kétharmadának adósa maradt, ezért ennek az "elfeledett hatmillió" embernek kell igazságot adni.
megtekintés

A Fidesz-kormány 2010 óta következetesen képviseli a keményen dolgozó emberek érdekeit - közölte a Fidesz pénteken az MTI-vel.
megtekintés

A 2004-es film rekordideig készült folytatása csütörtök óta megy a mozikban, és nagyon szórakoztató.
megtekintés

Szijjártó Péter szerint 2008 óta olyan változások mentek végbe a világban, amire nem túlzás azt mondani, hogy egy új világrend van kialakulóban.
megtekintés

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke szerint az elmúlt öt évben lerombolták a magyar dolgozók védelmét garantáló legutolsó pilléreket is, az alkalmazottakra ráerőltették az új munka törvénykönyvét (Mt.), és így a magyarok az Európai Unió legkiszolgáltatottabb munkavállalói lettek.
megtekintés

A nemzeti konzultáció "bevándorlásról és terrorizmusról” szóló kérdőíve - akárcsak a korábbi hasonló akciókban használt kérdőívek - "közvélemény-kutatásnak álcázott mozgósító célú politikai kommunikációs eszköz" - fogalmaztak társadalomkutatók nyilatkozatukban.
megtekintés

Bár már 2008-ban törvénybe iktatta a Parlament, hogy akár letöltendő börtönbüntetéssel is sújtható, aki homofób indíttatásból követ el erőszakot, mégis most, 2015-ben volt az első eset, hogy a törvényhozás valóban komoly büntetést szabott ki egy atrocitással kapcsolatban.
megtekintés

Orbán Viktor telefonon tegnap délután egyeztetett Martin Schulz-cal, az Európai Parlament elnökével és közölte vele: nem tervezi bevezetni a halálbüntetést.
megtekintés

Nagy erőkkel és sok pénzzel szabályozgatja a várólistákat az egészségügyi kormányzat, de az eddig bevetett eszközeivel a érdemi javulást a sorok rövidítésében még nem tudott elérni.
megtekintés

Látványos és meghökkentő módon nem állt be a 15. kerületi képviselő-testület a megszüntetésre ítélt Neptun utcai Általános Iskola mögé.
megtekintés