„Rendkívül izgalmas napja volt 66 ezer gyereknek” – mondta az M1 műsorvezetője, Németh Balázs a középiskolai felvételik kapcsán.
megtekintés
Nem sokkal azután, hogy a KDNP egyszer már elvetett, széles körben népszerűnek semmiképpen sem mondható ötletét elfogadták, a Tesco bejelentette, 13 üzletét zárja be.
megtekintés
Rogán Antal visszalő: a belvárosi ingatlanbotrányokkal kapcsolatos kijelentések miatt már eddig tucatnyi pert indított, és még többet ígér.
megtekintés
2010-ben a kisebb, az olcsóbb állam ígéretével kezdte meg tevékenységét Orbán Viktor és kormánya.
megtekintés
A MEt azt állítja, hogy nincsenek politikai kapcsolatai.
megtekintés
Nagy bajba került Komárom-Esztergom megye 18 profi pálinkafőzője – írja a KEMMA.
megtekintés
Felfüggesztett börtönt kapott az a kaposvári banki ügyintéző, aki másfél éven keresztül idős ügyfeleinek számláját csapolta meg az Unicredit Bank egyik helyi fiókjában – írja a Bors.
megtekintés
A jövő héten jellemzően felhős, borús, esős lesz az idő, napsütést sehova sem jeleznek az előrejelzések.
megtekintésTiltakozzunk együtt a kanizsai kórház osztályainak megszüntetése ellen!
megtekintés
Az M1 Híradó mindig készségesen fordul rá a kormány hátsójára, ha a központi kommunikációt kell támogatni.
megtekintés
Január 19. a magyarországi németek elhurcolásának és kitelepítésének emléknapja.
megtekintésAzt mondta a miniszterelnök, mindenki szóljon, ha szerinte valami baj van az útdíjrendszerrel. Hát mi szólunk.
megtekintés
Erről informálta a sajtót a szombathelyi önkormányzat.
megtekintés
Az ügyészség szerint a magánmentős furikázás ügyében nem volt bizonyíték a hűtlen kezelésre.
megtekintés
Roma templomot szenteltek fel Alsózsolcán.
megtekintés
Nyolc államtitkár lakhatását fizetik adóforintokból.
megtekintés
Orbán Viktor ismét bizonyította: ha maga határozza meg az általa használt fogalmi kereteket, legyőzhetetlen a vitákban.
megtekintés
Megnyílt az első esti piac Budapesten, a bulinegyed közepén.
megtekintésEgy vállalkozó megelégelte, hogy egyes kínai kereskedők nyomokban sem fizetnek adót.
megtekintésOrbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke szombaton találkozott pártjának a Veszprém megyei 1. választókerületben induló jelöltjével.
megtekintés
Sem a sajtó-, sem a szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra – jelentette ki Harrach Péter.
megtekintés
Egy KDNP-s képviselői indítvány szerint a vasárnapi boltbezárások után a hétfői adásszünetet is bevezeti jövőre a kormány.
megtekintés
Különös mondatot tett közzé a Népszabadság a január 16-i, pénteki számában Bacsa Pétertől, az Új-Szövetség mozgalom alapítójától.
megtekintés
Keményen fogalmaz a Vasárnapi Híreknek adott interjúban Juhász Péter fővárosi, V. kerületi önkormányzati képviselő, az Együtt társelnöke.
megtekintés
Felmentette a bíróság Tóta W. Árpádot, a hvg.hu szerzőjét a Zsiga Marcell által indított perben.
megtekintés
Harcolni kell azért, hogy Brüsszelben megváltozzanak a szabályok és ne életidegen szabályokat erőltessenek ránk - mondta a miniszterelnök az Európai Unión kívülről érkező bevándorlók fogadásáról szóló szabályozásról.
megtekintés
A szerdán elhunyt Andrassew Iván éveken keresztül a blogjában vallott gyilkos betegségéről.
megtekintés
Egy ügyvédtől alapból elvárható, hogy rendesen fizesse az adókat, vagy nála is ugyanúgy becsúszhat köztartozás?
megtekintés
Orbán szerint, mivel az EU-s tagállamokon belül szabadon lehet mozogni munkavállalóként, így az Európai Unióhoz tartozó országokon belül nem beszélhetünk sem bevándorlásról, sem kivándorlásról, hiszen "egy, közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozgunk".
megtekintés
Ibrány polgármestere 40 éve, 1975-ben vette át a település irányítását, azóta kirobbanthatatlan székéből.
megtekintés
A mikrobusz az ő személyes tulajdona, a sofőr az ő személyes alkalmazotta?
megtekintés
Már a Vidékfejlesztési Hivatal két volt vezetője is házi őrizetben van a földalapú támogatásokkal kapcsolatos csalássorozatok miatt.
megtekintés
Szájer József fideszes EP-képviselő az ATV-ben bírálta Kövér Lászlót, amiért az kitiltotta az Országgyűlés ülésterméből az Szájer beszólt Kövérnek az uniós zászló kitiltása miatt zászlaját.
megtekintés
Szinte minden lovagkirálynak volt udvari bolondja.
megtekintés
Több mint 50 milliós közmű-, bérletidíj- és egyéb tartozást halmozott fel a csókakői idősek otthonát üzemeltető Jobb Otthon Alapítvány.
megtekintés