Kovács János politikai elemző szerint a lényegi kérdésekben feltűnően nagy volt az egyetértés az ellenzéki miniszterelnök-jelölti vitán, jól kiérezhető retorikai hátrányba egyik jelölt sem került a mezőnyhöz képest.
A Budapest két partját összekötő Lánchídhoz hasonlította a keresztény és a zsidó közösségek testvéri kapcsolatát Ferenc pápa, aki egységet szorgalmazott az antiszemitizmus ellen a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a zsidó közösségek képviselőivel tartott találkozón vasárnap a magyar fővárosban.
Vitályos Eszter fejlesztéspolitikai államtitkár a kormány elé terjeszti, hogy állítsák le a kisoroszi Szigetcsúcson az elvileg ezen a héten induló turizmusfejlesztési beruházást, mely ellen a nemzeti park is aggodalmait fogalmazta meg, és több mint hatezren tiltakoztak ellene egy petícióban
A Népszava több forrásból úgy értesült, hogy a vasárnap Budapestre érkező Ferenc pápát a magyarországi zsidóság nevében Frölich Róbert neológ országos főrabbi köszöntötte volna: ő azonban kórházba került, nem tud jelen lenni az eseményen.
Konkrét nevekre is rákérdezett az MSZP-s Mesterházy Attila a belső elhárítás vezetőjénél, de hiába. A Pegasus-üggyel szeptember 20-i ülésén foglalkozik a nemzetbiztonsági bizottság, melynek jobbikos elnöke támogatná, hogy tényfeltáró albizottság vizsgálja meg: jogszerűen alkalmazták-e a Pegasust. - írja a hvg.hu
Embercsempészés bűntette és a csempészett személyek sanyargatása miatt öt év börtönre ítélt a Sárvári Járásbíróság egy hat éve Magyarországon tartózkodó, oltalmazotti státusszal rendelkező, letartóztatásban lévő afgán férfit, akit a nem jogerős ítélet szerint 10 évre kitiltottak Magyarország területéről is - tájékoztatta a Szombathelyi Törvényszék sajtószóvivője az MTI-t pénteken.