Még "zöldrefestésnek" is kevésnek tartja az LMP társelnöke a miniszterelnök által "tízévnyi károkozás" után bejelentett klímavédelmi akciótervet. Schmuck Erzsébet szerint csupán szavazatokat kíván szerezni a kormány az "éghajlatvédelmi szempontból rendkívül gyenge" intézkedésekkel.
A lehetőségekhez mérten helyesen járt el a Ryanair fapados légitársaság pilótája azzal, hogy a túlsúly csökkentése érdekében az üzemanyag elfüstölése mellett döntött kedden - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró szerdán az M1 aktuális csatornán.
Mi az? Kizárólag egy pártszövetség tagjait és szimpatizánsait összeterelik egy rendezvényhelyszínre, ahol az “előzenekar” után kizárólag az említett egylet vezetője ad elő. Pártrendezvény? - írja a varosikurir.hu.
Továbbra sem lehet tudni olyan magyarról, aki Magyarországon vagy a világban bárhol koronavírussal fertőződött volna meg - közölte Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az ellenzéki pártok közös beadványban kérik az Alkotmánybíróságtól, hogy semmisítse meg az országgyűlési törvény és a házszabály módosításait - jelentették be a Párbeszéd, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP és a Magyar Liberális Párt képviselői hétfőn, sajtótájékoztatón.