Az Országgyűlés elnöke szerint a napjainkban az erőforrásokért zajló világpolitikai küzdelemben "az alávetésre és kifosztásra szánt" Európa ellen újszerű, 21. századi hadviselés folyik, amelyben elsődlegesen nem a területet, hanem a tudatot akarják megszállni.
A Szegedi Törvényszék bírói tanácsa megszüntette a bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba bűnügyi felügyeletét - erősítette meg a bíróság pénteken az MTI érdeklődésére.
Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló eszközbeszerzésről tartott konferencián jelentette be Kásler Miklós, hogy nyolcmilliárd forint értékben kapnak új ápolási eszközöket az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) fenntartásában működő kórházak.
A bevándorláspártiak megtámadták a Fideszt az Európai Néppártban (EPP), arra törekednek, hogy az egész EPP-t átalakítsák egy bevándorláspárti nemzetközi szervezetté, a magyarok pedig ezt meg akarják akadályozni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
A legborzalmasabb rémálmainkban sem gondoltuk volna, hogy huszonkilenc évvel azután, hogy a láncra vert nemzetek felszabadultak és a kontinens újra egyesült, Európa újra birodalomépítő célkitűzéseknek lesz kitéve, amelyek már nem kívülről, hanem saját belsejéből fakadnak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök abban a beszélgetésben, amelyet Philippe de Villiers francia politikus és esszéista a minap megjelent könyvében ismertetett.
A Magyar Liberális Párt felháborítónak tartja azt, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyíltan pártpolitikai tevékenységet folytat, illetve hogy a falugazdászok tényleges feladataik ellátása helyett a kormánypártok migrációval kapcsolatos uszításában vesznek részt az Európai Parlamenti választási kampány során.
Kossa Lajos, Aba város polgármestere a 2019. január 23-i testületi ülésen új hagyományt jelentett be: ezentúl tibeti hangtálakkal fognak nyugtázni minden testületi döntést, az ülések kezdetén pedig gyertyát gyújtanak az ártó szellemek és az ellenzéki negatívság elhallgattatására. - írja az atlatszo.hu.
A Közlekedő Tömeg Facebook-bejegyzésben számolt be róla, hogy miközben a magyar vasúthálózat nem elhanyagolható részén kizárólag 40-50 éves, végletekig elavult, magaspadlós szerelvények közlekednek, az utóbbi másfél évben rendszeressé vált, hogy a vasúttársaság alacsonypadlós, klímás Bombardier Talent motorvonatainak 20-30 százaléka tud csak forgalomba állni. - írja a 24.hu
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön délelőtt a Karmelita kolostorban átadta a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács (NHIT) elnökének és tagjainak a kinevezésükről szóló okiratot - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A hétpontos családvédelmi akcióterv négy pontja: a babaváró támogatás, a csok kiterjesztése, a hitelelengedésre vonatkozó szabályozás, valamint a nagycsaládosok autótámogatása lép hatályba július 1-jén - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Életének 64. évében, kedden elhunyt Hüttl Kálmán, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika egyetemi tanára - közölte a Semmelweis Egyetem (SE) csütörtökön az MTI-vel. Közölték: Hüttl Kálmánt az egyetem saját halottjának tekinti.
Minden eddiginél több, összesen 559 nevezés érkezett a XVIII. Országos Syngenta Borversenyre. A siófoki díjátadón a legjobbaknak járó SynVino-díjakat ebben az évben a Bárdos és Fia Pincészet, a Béres Szőlőbirtok, a Koch Csaba Vin Art Pincészet és a badacsonyi NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet kapta.