Elsőként a Media1 számolt be róla még kedden, hogy folytatólagosan elkövetett költségvetési csalás gyanúja miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozást folytat egy, az egyik legnagyobb hazai médiaügynökséget, az Initiative Mediát érintő ügyben.
Más is motiválhatja a tanárokat, nem csak a bérezés – fejtette ki véleményét egy korábbi interjújában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Szerinte azonban ezzel nem sértett meg senkit, így nem érzi azt, hogy bocsánatot kellene kérnie.