h i r d e t é s

Brutális számokat közölt Prigozsin: ennyi zsoldosa veszett oda Bahmutnál

Olvasási idő
kevesebb, mint
1 perc
Eddig olvastam
a- a+

Brutális számokat közölt Prigozsin: ennyi zsoldosa veszett oda Bahmutnál

2023. május 25. - 05:45

Jevgenyij Prigozsin, az orosz Wagner csoport vezetője az elmúlt napokban megállás nélkül ostorozza az orosz hadvezetést, az ABC értesülései szerint pedig azt is elmondta, hány embere veszett oda Bahmut ostroma közben, ami nem meglepő módon erősen eltér a hivatalos orosz állásponttól.

Míg Moszkva továbbra is hatezer fő körüli halálos áldozatot ismer el, addig A WAGNER-VEZÉR KÖZLÉSE SZERINT A BÖRTÖNBŐL TOBORZOTT NAGYJÁBÓL ÖTVENEZER ELÍTÉLT 20%-A ÉLETÉT VESZTETTE A BŐ KILENC HÓNAPOS OSTROM ALATT, A TELJES ÁLLOMÁNY PEDIG 20000 EMBERT VESZÍTETT.

Bár Prigozsin kijelentéseit mindig érdemes fenntartásokkal olvasni, a zsoldosvezér mostani közlése nagyjából korrelál a nemzetközi véleménnyel, mely szintén 20-30 ezer fő közé teszi az orosz veszteségeket Bahmut környékén.

Viszonyításképpen érdemes megjegyezni azt, hogy a Szovjetunió a szovjet-afgán háború során, melyet a közvélemény Moszkva egyik legnagyobb katonai kudarcának tart is „csak” 15 ezer embert veszített, pedig az a konfliktus jóval nagyobb területen zajlott, és nem kilenc hónapig, hanem tíz évig tartott. (Portfolio)