Szinte az egész országra kiterjedt a havazás szerda hajnalra. A gyorsforgalmi utak általában sónedvesek, de az M7-es autópályán Balatonvilágostól nyugatra és az M6-oson Pakstól délre havas, hókásás a burkolat. Rövid idő alatt több baleset is történt.
Egységesen, a DK-tól a Jobbikig közösen tartott tüntetést az ellenzék szombaton Békéscsabán, amin civilek és a szakszervezetek is képviseltették magukat. A maga nemében újszerű vidéki demonstráción, melyen a "rabszolgatörvény" és általában az Orbán-kormány ellen tiltakoztak, néhány százan vettek részt.
Le a kommunistákkal”, „Temesvár!”, „Szabadság” – 1989-es jelszavakat skandált a romániai tömeg, hogy nemtetszését fejezze ki a jelenlegi rendszerrel szemben. Később a „PSD a vörös pestis” és „Románia nem akar amnesztiát” rigmusok is előkerültek.
2007. február 2-án történt, hogy a Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselői elbontották a budapesti Kossuth Lajos teret hónapok óta elkerítő kordont. Az akció mintegy húsz perc alatt lezajlott, az MTI akkori tudósítása szerint a téren szolgálatot teljesítő rendőrök meglepett tekintete előtt.