Több, mint 120 diák vett részt szombaton a Független Diákparlament szervezésében a budapesti Teleki Blanka Gimnáziumban tartott Rendkívüli Országos Diákfórumon, hogy megtárgyalják az oktatási rendszer problémáit, valamint közös követeléseket fogalmazzanak meg ezekkel kapcsolatban.
A végéhez közeledik a KÁVA Szélmalmok című közösségi színházi projektje, mely során a KÁVA alkotói Mindszent, Székkutas és Hódmezővásárhely egy-egy általános iskolájának diákjaival, pedagógusaival és helyi civil szervezeteivel a tanyavilág társadalmi jelentésének újrafogalmazására tesznek kísérletet.
"Két és félmillióan vagyunk Orbán mellett. Minket fenyegetsz, szánalmas, szerencsétlen kis liba" - írja az egyik kommentelő a Nol.hu-ra feltöltött videó alá, amit Kövesdi Veronikával, a hétvégi ellenzéki tüntetésen beszédet mondott fiatal egyetemistával készített a napilap.
Miközben a kormány folyamatosan azt mantrázza, hogy mindent megtesz a családokért, a gyermekes fiatalok több mint kétharmada nem tudja időben fizetni a számláit, és közel felük azon töpreng, hogy egy másik országban kellene szerencsét próbálni.
Japán szép lassan a magányos öregemberek, és a szobájukba szó szerint bezárkózott számítógépfüggő fiatalok hazájává válik, ez az új helyzet pedig újfajta, bizarr megoldásokat is hoz magával: Japán szociális problémáira egészen bizarr szolgáltatások épülnek.
A matek, a közgazdaságtan mellett töriből is próbaérettségit tartott a Studium Generale (SG), a Budapesti Corvinus Egyetem hivatalos előkészítője. Most kipróbálhatjátok, hány pontot szereznétek a közép- vagy az emelt szintű érettségin, ha ma lenne.
Ünnepi fényben úsznak a plázák, mindenki táskával rohangál. Van, aki ajándékszatyrot visz, de olyan is akad, aki a takaróját cipeli magával, hogy amikor leszáll a hideg éj, le tudja teríteni valahova. Köztük sokan fiatalok, akiknek még iskolában lenne a helyük, de a rendszer már levette róluk a kezét, holott többségüknek még általános iskolai végzettsége sincs.
A közmédia Jónak lenni jó! jótékonysági programjához idén a gyerekek is csatlakoznak, hiszen a segítő szándék nem korhoz kötött! Doncsev Angéla még csak 10 éves, de máris olyat tett, amiről sok felnőtt is példát vehetne: ecsetet ragadott és festeni kezdett, hogy felajánlásával hozzájárulhasson az adománygyűjtés sikeréhez.
A másfél éve bevezetett állami kísérleti tankönyvekben idénre sem javították ki a hibákat, a szakmai szervezetek botrányosnak tartják azokat. A kilencedikes történelemkönyvről már 100 oldalas kritika és 23 oldalas hibajegyzék is készült, a Történelemtanárok Egylete pénteken szembesítette ezekkel a kötet szerkesztőjét. Használhatatlan térképek, következetlenségek sora, lebegtetett darwinizmus, antiszemita olvasat. Az ígéret szerint jövőre minden jobb lesz.