Korábban elképzelhetetlen volt ez a kérdés a felnőttképzés során, hiszen maximum a nappali és az esti tanrend között tudtál választani, több variáció nem nagyon létezett. Szerencsére, nem szerencsére rengeteg minden hatással van az oktatás világára, így a pandémia, valamint az OKJ rendszer átalakítása új távlatokat nyitott meg a tanulni vágyó emberek előtt.
Az európai energiaválság fényében a helyi autógyártók, ha kelletlenül is, de a földgáznál szennyezőbb energiahordozók, a szén és az olaj felé kell, hogy forduljanak, hogy biztosítsák energiaellátásukat. Az ő helyzetük azonban még mindig sokkal jobb, mint sok beszállítóé, akiknek kevesebb lehetősége van az emelkedő árakra reagálásra.
Augusztus végétől képzéseket indítanak a pedagógusok számára a fenntarhatósági tantárgy oktatásának elsajátításához. Az új tananyag célja, hogy érzékenyítsék a fiatalokat a 9-12. évfolyamon, ráadásul érettségi tantárgyként is választható lesz.
A képzési költségeket kamatmentes hitellel támogatja az állam. A felsőoktatásban, képzésekben résztvevő, gyermeket tervező édesanyák speciális családtámogatási kedvezménnyel is számolhatnak - tájékoztatta Tállai András az MTI-t
Két embert letartóztatott a Budai Központi Kerületi Bíróság a szabálytalan OKJ-vizsgáztatás ügyében, a házaspár a gyanú szerint kenőpénzért szervezett a jelentkezőknek az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő vizsgákat - közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.
Becslések szerint körülbelül húszezer informatikus hiányzik jelenleg a magyar munkaerőpiacról - ennek egyharmadát a szoftverfejlesztők teszik ki, de általánosan elmondható, hogy mindenféle programozóból és tesztelőből hiány van. A trendek szerint a szoftverfejlesztők és egyéb IT munkák iránti kereslet nőni fog, főként ha figyelembe vesszük a robotizáció terjedését.
Együttműködési megállapodást kötött a közlekedésbiztonság növelése és az állami tulajdonú vállalatok szinergiáinak minél nagyobb arányú kihasználása érdekében a Hungaroring Sport Zrt., az ott működő Tanpálya Vezetéstechnikai Centrum Kft. és a Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A koronavírus elérte Európát: Olaszországban egyetlen hétvége alatt háromról több mint kétszázra ugrott a megerősített koronavírusos megbetegedések száma, majd Ausztriában és Horvátországban is megjelentek az első betegek.
Friss, dinamikus, innovatív képzés és műhelymunka vár a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karán. Nyolc alapszak, széles portfólióval, emberközeli képzésekkel. Mindez a nemzetközi képzésekhez kapcsolódva, multikulti hangulatban. Hangsúlyos a gyakorlati tudás szerepel, szakokon, karokon átívelő projektekkel.
Bár kutatások szerint 15 percnyi egyéni, online tanulás hatékonyabb, mint 45 perc csoportos tanulás, a Coca-Cola Magyarország #énjövőm programjának tapasztalatai azt mutatják, hogy Magyarországon az emberek akár 50 km-t is hajlandók utazni ahhoz, hogy közösségben, csoportban tanulhassanak.
Az új alaptantervet mégsem vezetik be 2019 szeptemberében, ahogy a felsőoktatási felvételi komoly szigorítása is 2020-ban kezdődik. Viszont emelkednek a hallgatói ösztöndíjak, új szabályok vonatkoznak a tanodákra és átalakul a Budapesti Corvinus Egyetem - összegez az eduline.hu.
Az oktatásfejlesztési projekt általános szakmai célja a munka világához való optimális igazodás, a hallgatók szakmai, és az oktatók módszertani kompetenciáinak fejlesztése. A felsőoktatási részvétel és az eredményesség növelése érdekében az érintett felsőoktatási intézményekben, így a Pécsi Tudományegyetemen, a Debreceni Egyetemen és a Széchenyi István Egyetemen új szolgáltatások kifejlesztésére és működtetésére, emellett kutatási eredményekre alapozott tantervi és módszertani reformokra törekednek a szakemberek.
A Tesco munkáltatóként hisz a munkatársak folyamatos szakmai fejlesztésében. Az OKJ-s, az államilag elismert más képesítést adó, és a belső továbbképzéseket saját tulajdonú felnőttképző intézményén, a Tesco Akadémián keresztül valósítja meg. Az áruházlánc idén összességében már több mint 100 millió forintot költött a dolgozói oktatására.
A kiberbűnözés terjedésével egyre növekszik az igény a jól képzett információbiztonsági szakemberekre. Három éven belül várhatóan 3,5 millió betöltetlen állás lesz a szektorban világszerte, az európai cégek háromnegyede szerint nem megfelelő a kiberbiztonsági csapata. A hazai versenyszférában és a közigazgatásban is jelentkező kritikus szakemberhiányra válaszul, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) idén ősztől másoddiplomás Információbiztonsági menedzser képzést indít.
A humánerőforrás-krízist elsősorban a szakdolgozók hiánya okozza az egészségügyben, az egy főre jutó orvosok száma megfelel a nyugat-európai átlagnak - jelentette ki az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Tanműhely bemutató kapcsán találkozott a Géza Fejedelem Ipari Szakgimnázium és Szakközépiskolájában az intézmény vezetése, a TE Connectivity, esztergomi vállalat több irányítója és szakreferense valamint Meszes Balázs, a Tatabányai Szakképzési Centrum főigazgató helyettese.
A Zsigmond Király Egyetem jövő februártól sportlétesítmény menedzsment posztgraduális képzést indít a Testnevelési Egyetem szakmai támogatásával. Az erről szóló együttműködési keretmegállapodást szerdán írták alá.