Tavaly június óta kötelező lenne a kistelepüléseken is bölcsődéket fenntartani, ha legalább öt gyerek szülei igényelnék azt. Az önkormányzatoknak külön intézményre nincs pénzük, de az óvodával összevont változatot már törvényileg tiltják.
Hiába kérte közérdekű adatként Hadházy Ákos, az LMP társelnöke, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) nem árulja el, hány ukrán munkavállalót hozott Magyarországra az a cég, amely 450 millió forint támogatást kapott erre. - írja az mno.hu.
Rákossy Balázs szerint várhatóan nagy érdeklődés lesz "A kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" címmel meghirdetett pályázatra, hiszen a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot.
Meredeken csökken a brit állami egészségügyi ellátórendszer (NHS) kórházaiban más európai országokból munkát vállaló szakképzett ápolók száma a brit EU-tagságról tartott, a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert tavaly nyári népszavazás óta.
Nemrég fejlett és néhány fejlődő országban vizsgálták szakértők a szakszervezetek helyzetét. Jelentésüket tanulmányban tették közzé. Az alábbiakban ennek eredményeit ismertetjük, külön figyelmet fordítva a hazai helyzetre. - írja a nepszava.hu.
Hiába tapasztalják a szakmabeliek és a laikusok is, milyen égető probléma az egészségügyben a szakemberhiány, az ideihez hasonlóan több területen jövőre is megdöbbentően alacsony az államilag támogatott szakképesítési keretszám ezen a területen. - írja a Magyar Nemzet
Az elmúlt hónapokban számos publikáció felváltva riogatott azzal, hogy a tomboló munkaerőhiány immár egyre komolyabban fenyegeti a gazdaság fejlődését, illetve hogy a felgyorsuló robotizálás már akár néhány éves időtávon belül is megoldhatatlan mértékű munkanélküliséget generál. - írja a vg.hu.
Ahogy egyre több amerikai, német és japán gyárban dolgoznak robotok, egyre kevesebb munkát kell olyan országokba kiszervezniük, ahol az olcsó és rendelkezésre álló munkaerő felhasználásával termelnek. - írja a portfolio.hu.