Idén bővült a tárgyi illetékmentes eljárások köre. Számos illeték mellé járhat mentesség, vagy kedvezmény, ám a törvényben ezek a tételek különböző helyeken találhatók meg. Érdemes tehát körülnézni- hívja fel a figyelmet az Adó.hu.
Évi félmillió forintos giccsadót vetne ki Óbuda-Békásmegyer önkormányzata a kerület szempontjait figyelmen kívül hagyó építkezőkre. Ezzel akarnak gátat vetni a csiricsáré házak elszaporodásának, ami az építési engedély megszűnése nyomán várható - írja a hvg.hu.
Több településen is időközi önkormányzati választáson szavazhatnak vasárnap: Aszalón, Bodrogkisfaludon, Kisherenden és Nyírcsaholyban polgármestert, illetve önkormányzati képviselőket, Dunavarsányban és Szalaszenden pedig települési nemzetiségi képviselőket választanak.
A kiemelkedő gazdasági eredményeknek és a szigorú költségvetési politikának köszönhetően lehetőség nyílt arra, hogy a magyar kormány jelentős, 18 milliárd forintos többletforrással támogassa az önkormányzatok munkáját – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.
A Fidesz a visszavágásért küzd a februári salgótarjáni polgármesterválasztás előtt, a baloldal pedig azért, hogy végre valamilyen életjelet adjon. A nógrádi megyeszékhely lakói 2014-ben Orbánék ellen szavaztak, nem is nagyon kapnak azóta pénzt a kormánytól. Kérdés, hogy a kivéreztetés megtörte, vagy dacosabbá tette őket.
Az elmúlt hetekben komoly vita alakult ki a gyerekéhezéssel kapcsolatban, miután a Fidesz és a minisztérium előbb támogatta, majd kihátrált a gyermekéhezés felszámolására indított Nemzeti Minimum program mögül.
Megvan a rezsicsökkentés következő lépése: ezentúl kevesebbszer kell ellenőrizni a lifteket, amin sokat spórolhatnak a társasházak, így akár a közös költség is csökkenhet – ez szerepel egy nem nyilvános, minisztériumi előterjesztésben, amit a hvg.hu szerzett meg. Az ennek alapján készült kormányrendelet azóta már hatályba lépett, a liftes szakma pedig kiakadt, főleg, mert a kormány jelenleg azon ötletel, hogyan államosítsa az összes lift ellenőrzését. De a társasházak, illetve a közös képviselők sem örülnek, mert a lazább ellenőrzés miatt szerintük romlani fog a felvonók biztonsága.
A Kállay-kúria és a szabadtéri színpad felújítása, egy atlétikai sportcenrum kialakítása, egy négycsillagos szálloda megépítése, a Tokaj és Nyíregyháza közötti kerékpárút megvalósítása is szerepel többek között abban az együttműködési megállapodásban, amelyet kedden írt alá a nyíregyházi városházán Orbán Viktor miniszterelnök és dr. Kovács Ferenc polgármester a Modern Városok Program keretében.
Közel hét (7!) éve folyik a Németh Szilárd és közvetve Borbély Lénárd irányította csepeli Fidesz „elszámoltatásnak” csúfolt-, valójában a lejáratásomra és a megsemmisítésemre törekvő rágalomhadjárat. Hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere és a koholt-vádas botránykrónika mögé bújók mekkora hasznot húznak Csepelen, talán sosem tudjuk meg. De hogy milyen anyagi károkat okoznak felelőtlen és pökhendi magatartásukkal, azt a háttérben elhallgatva húzódó perek végeredményei lassanként megmutatják.
A Széchenyi téren biztosít átmeneti otthont az önkormányzat a Belváros Óvoda egy csoportjának, a Magyar Suzuki Zrt. is részt vesz az önkormányzati bizottsági munkába, meghosszabbítja védjegyoltalmát Esztergom a Szent István ásványvízre – többek között ezekről döntött a város képviselőtestülete a november 3-i, rendkívüli ülésen.
Garázs- és telekadót is fizethetnek 2016-tól a zuglói lakosok, akik egyébként nemrég kapták vissza a 2012-ben kivetett kommunális adó összegét. A helyi baloldal tavaly a kommunális adó visszafizetésével kampányolt, de a túl nagyra nőtt költségvetési lyukat be kell valahogyan tömni. A végső szót novemberben mondják ki a képviselők.
Megsértette a tatai önkormányzat jó hírnévhez fűződő jogát, ezért tízezer forint sérelemdíjat kell fizetnie annak a nőnek, aki megosztott egy Facebook-posztot arról, hogy a tatai hivatalnokok nem megfelelően gazdálkodnak a városi ingatlanokkal.
Figyelőosztagokat állít fel a Jobbik, hogy az állami földek privatizációjakor történő esetleges visszaéléseket feltárják. Erről beszélt Ander Balázs, a párt somogyi országgyűlési képviselője a pénteki sajtótájékoztatóján, amelyet a megyei kormányhivatal előtt tartott.
A szabadságszerető ember – írja Bibó István – „szüntelenül szem előtt tartja, hogy az emberi szabadság és az emberi méltóság egy és oszthatatlan, és az egyik ember ellen akár társadalmi helyzete, akár származása, akár neme vagy kora címén elkövetett minden sérelem mindenki más szabadságát, méltóságát is veszélyezteti”.