Noha a hódmezővásárhelyi vereség után a Fidesz–KDNP láthatóan visszavett a sorosozásból, Budai Gyula a keddi sajtótájékoztatóján mégis csúcsra járatta a kormány fő ellenségének kikiáltott magyar származású amerikai milliárdos nevének emlegetését – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet. - közölte a 168ora.hu.
Miközben itthon dübörög a kormányzati kampány, és éppen törvényt akarnak alkotni a migránsokat segítő civilek ellen, a Fidesz brüsszeli képviselői megszavazták, hogy a civil szervezetekkel együtt kell munkálkodni a "menekültek" érdekében – értesült a Magyar Nemzet.
Ahogy mi sem tudunk a kormányról, de ennek oka némileg eltérő. A jelek szerint Lázárék mindent elkövetnek, hogy a közvéleményt összezavarják; van Soros-terv, nincs Soros-terv, államtitok a Soros-terv, a nemzetbiztonsági bizottság is hiába keresi. Ennek persze megvan a maga nem épp hivalkodó szépsége.
A Fidesz és a KDNP szerint "a Soros-szövetségesek" folyamatosan támadják Magyarországot, ezért arra kérik a kormányt, hogy minél előbb dolgozza ki és vegye napirendre a "Soros-terv" végrehajtása elleni akciótervet.
Soros György a Fidesz 2018-as kampányában is jelen lesz - mondta a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője az atv.hu-n vasárnap közzétett interjúban, hangsúlyozva: az üzletember szimbolikus alakja a bevándorlást támogató politikának és lobbitevékenységet fejt ki Magyarország ellen.
„Ma már tudjuk, hogy a fatimai harmadik titok szerint (...) a sátán legnagyobb és legvégső támadása az egyház ellen a családok elleni támadás lesz” – mondta napirend előtti felszólalásában a KDNP politikusa, Aradszki András. - írja a 444.hu
A Fidesz alelnöke és frakcióvezető-helyettese, Németh Szilárd professzionális vagdalkozó a Képviselői Irodaházban tartott sajtótájékoztatót ebben a témában: „Orbán Viktor tusványosi beszédének értékelése.” - írja a 444.hu.
Ilyenekre lehet vadászni, sőt, olyat is be lehet mutatni, hogy mik voltak ráfirkálva ezekre a képekre. De ez teljesen független attól, hogy mi volt a kormány szándéka ezzel. – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az Atv.hu-nak. - írja a 24.hu.
Soros Györgyöt lehet bírálni, de figyelni kell a szóhasználatra – nyilatkozta lapunknak Izrael Állam budapesti nagykövete, Yossi Amrani. Netanjahu miniszterelnök visszavonatta a nagykövet nyilatkozatát, amelyben a magyar kormányt bírálta. - írja a nepszava.hu.
Az Együtt párt az elmúlt években többször is próbálkozott pontosan ugyanazzal, amit a magyar kormány megbízásából fellépő Lounge Design Kft. a Soros-plakátkampány ügyében most megcsinált. - írja a 444.hu.