A jobboldal nemzetközi összefogásának szükségességét emelte ki az Alapjogokért Központ főigazgatója szombaton a mexikóvárosi Konzervatív Politikai Akció Konferencián (CPAC), kijelentve, Magyarország azt üzeni, jobbra tarts!
A számlálóbiztosok november 20-ig keresik fel azokat a háztartásokat, ahonnan nem érkezett be az online kitöltött kérdőív, november elsején szünetel az adatfelvétel - mondta el a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szóvivője vasárnap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Vujity Tvrtko szerint a morális katasztrófa felé halad a magyar társadalom. A televíziós riporter úgy véli, „a világ egyik legtehetségesebb népe” elmerül a pesszimizmusban, miközben folyamatosan bántják egymást a magyarok, amit a politika okozott.
A kormányzat a következő napokban várható kánikula miatt életbe léptette a "vörös kódot", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását - jelentette be a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.
Az elmúlt évben jelentősen megemelkedtek a lakásárak és a bérleti díjak. A kormány család- és lakástámogatási intézkedései, köztük a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) nem tudott komolyan hozzájárulni a lakhatási válság mérsékléséhez, mit több, sok tekintetben rontott a helyzeten.
Talán a járványhatás, talán a pénzügyi eszközökre alapozó családtámogatási intézkedések lecsengése miatt, mindenesetre az év első két hónapjában sokkal kevesebb gyermek született, mint a megelőző két év azonos időszakában. Egyelőre a szakemberek sem tudják a csökkenés okát.
Magyarországon szegények a jövedelmükhöz képest nagyobb mértékben járulnak hozzá a közterhekhez, mint a gazdagok, vagyis jövedelemarányosan több adót fizetnek – állítja Felcsuti Péter, a Magyar Bankszövetség volt elnöke a Budapest Intézet tanulmánya alapján.
A dél-olaszországi Nápoly történetében első alkalommal fordul elő, hogy a polgármester a járványhelyzetre hivatkozva betiltotta a hagyományos petárdázást az év utolsó éjszakáján, miközben a felmérések szerint tízből hat olasz család otthon tölti a szilvesztert az utcai ünneplések elmaradása miatt.
Ma Magyarországon csaknem egymillió embert érint a fogyatékosság ügye. A magyar kormány olyan társadalomért dolgozik, amelyben a fogyatékossággal élő és az ép ember egyaránt megtalálja helyét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
Minden vádpont, köztük a szándékos emberölés vádja alól is felmentették Kyle Rittenhouse-t, aki 2020-ban a Wisconsin állambeli Kenosha városában lezajlott zavargások közepette lelőtt két tüntetőt, aki belehalt sérüléseibe, egy harmadikat pedig megsebesített.
Péntektől bármely mecsetből hívhatják hagyományos módon, müezzin messze hangzó énekével imára a híveket a németországi Kölnben, de egyelőre egyetlen iszlám imahely közössége sem él a lehetőséggel - írta a Kölner Stadt-Anzeiger.