h i r d e t é s

Csak nevében hideg a front

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Csak nevében hideg a front

2019. március 05. - 06:13

Március 4-én a  Baranya megyei Sellyén 21,7 fokig melegedett fel a levegő, ami új napi maximum rekord - írja az Időjárás.hu

Délelőtt északnyugat felől vékonyodik, szakadozik a felhőzet, de többfelé még marad az erősen felhős idő.

Helyenként kisebb eső, zápor kialakulhat.  Délután a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett gyakran erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, elszórtan futó záporok is kialakulhatnak. Megerősödik az északnyugati szél, a csúcshőmérséklet 8, 14 fok között alakul.

Orvosmeteorológia

Kedden egy hidegfront fejti ki hatását, az arra érzékenyek panaszai egész nap erősek lehetnek. - írja a meteoklinika.hu

Amennyiben ön is ebbe a csoportba tartozik, akkor görcsös fejfájást, illetve izomgörcsöket is tapasztalhat, az esetleges szívpanaszai szintén felerősödhetnek. Napközben fokozza a folyadékbevitelt, illetve próbálja tudatosan is kerülni astresszes helyzeteket. Erre a napra lehetőleg ne időzítsen sem fizikailag, sem szellemileg megterhelő tevékenységeket, ugyanis jelentősen romlik a teljesítőképesség.

A megterhelő élettani helyzetben nem csak akkor tapasztalhat kellemetlenségeket, ha frontérzékeny: a szélre érzékenyek körében országszerte jelentkezhet ok nélküli idegesség, idegi feszültség, és a gyerekek is agresszívebbek, élénkebbek lehetnek a megszokottnál.

Az erős szél miatt a szabadban erősen romlik a hőérzet, a mért értékeknél akár 8-10 fokkal is hidegebbnek érezhetjük a levegő hőmérsékletét. Napközben is elkél akár a vastagabb kabát, illetve a szélálló öltözet is, ügyeljen arra, hogy kimelegedve ne menjen ki a szabad levegőre. A változékony idő pozitív hatása, hogy kitisztul a levegő, ez mind a pollenekre, mind a légszennyezőanyagokra igaz, habár az elmúlt napokban egyébként is csak kevés helyen emelkedett meg a szállópor koncentrációja. Allergiásként sem kell panaszerősödésre készülnie, sőt, átmenetileg jelentősen mérséklődhetnek a tünetei.

A közlekedést az esetlegesen kialakuló záporok területén vizes, csúszós útburkolat nehezítheti. Azonban sok helyen erős, néhol olyakor viharos szél nehezíti a haladást, illetve az oldalszél is zavaró lehet, ezért a szokottnál korábban induljon útnak – javasolt lassabban vezetni. Az utakon sok lesz az ingerlékeny, türelmetlen közlekedő, jelentősen növekszik a balesetveszély.

meteoklinika.hu / idojaras.hu

Időjárással kapcsolatos képeiket és videóikat kérjük, küldjék el az [email protected] címre! Cikkeinkben, galériáinkban bemutatjuk őket.