h i r d e t é s

Csökkentették a Szent János Kórház koronavírus-osztályán dolgozók fizetését

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Csökkentették a Szent János Kórház koronavírus-osztályán dolgozók fizetését

2020. május 20. - 09:00

A Szent János Kórház vezetése a koronavírusos betegeket ellátó Covid-osztályokon dolgozók extra magas, 180 százalékos óradíját csökkentette kiemelten magas, 150 százalékos díjra a járványhelyzet javulásával - olvasható a kórháznak az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében. - írja az infostart.hu.

Illusztráció: MTI Fotó: Balogh Zoltán

A járványhelyzet javulásával és a fertőzöttek számának csökkenésével ma már lényegesen kisebb teher hárul a Covid-osztályokon dolgozókra is, ezért az extra magas óradíj kiemelten magasra, 150 százalékra változott, ami országos szinten még mindig a legmagasabbak közé tartozik

- írták.

A kórház arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció egy a birtokukba került levél alapján azt közölte, a Szent János Kórház főigazgatója a járvány idején csökkenti a Covid-osztályokon dolgozók fizetését.

A kórház vezetése azt írta: a Szent János Kórház a koronavírus-járvány első napjától biztosította a kiemelt kockázatú ellátóhelyeken dolgozók extra magas, 180 százalékos óradíját.

Mivel intézményünk a legnagyobb ellátók egyike (csúcsidőben légúti ambulanciát, 3 izolációs - ebből egy lélegeztető - osztályt és karanténkórházat üzemeltettünk 140-150 bent fekvő beteggel), ez az intézkedés nagy számú dolgozónkat érintette

- tudatták.

Hozzátették: egyéb vezetői intézkedéseket is hoztak - széles körben biztosított homeoffice-lehetőség, 15 nap fizetett távollét a gyermekelhelyezést megoldani nem tudó szülőknek, rugalmas munkaidő -, amivel igyekeztek megkönnyíteni a munkavállalók életét, "aminek köszönhetően senki nem vesztette el az állását vagy került anyagi krízisbe a veszélyhelyzet alatt".

infostart.hu

Címkék: