h i r d e t é s

Egyetlen kihallgatás nélkül zárták le az ELIOS-ügyet?

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam
a- a+

Egyetlen kihallgatás nélkül zárták le az ELIOS-ügyet?

2018. november 08. - 07:44

Ahogy arról a tegnap reggel mi is beszámoltunk, a rendőrség kedden késő este tett bejelentése szerint bűncselekmény hiányában zárták le a Tiborcz fiú egykori cégének vitatott ügyletét. Tiszta sor – az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalával ellentétben – nem is nagyon tudunk vele vitatkozni.

Fotó: Momentum/Facebook

Márpedig az OLAF gyanúja annyira helytállónak tűnt az ELIOS körüli szervezett bűncselekményre vonatkozóan, hogy a szálak kormányhoz vezetnek. A 24.hu cikkében azonban egyéb érdekességekre is rávilágít.

Igen, abban az ügyben, ahol az EU csalás elleni hivatala azt tárta fel, a szervezett bűnözés feltételeinek is megfelelhet az a szisztéma, ahogyan megszerezték a pénzt a haszonhúzók. Az Elios egykor – az EU-s szervezet által vizsgált időszakban is – Orbán Viktor kormányfő vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltsége volt.

A 444.hu rákérdezett, hogy volt-e akár csak egyetlen személy, akit kihallgattak, meghallgattak a magyar rendőrök az eljárás során – ami után nem látták bizonyítottnak bűncselekményt. A rendőrség gyorsan válaszolt is: nem mondanak annál többet, mint amit kedd késő este az MTI-n keresztül közöltek. Vagyis azt sem mondták, hogy akár csak egyetlen személyt is meghallgattak volna, ne adj isten, magát Tiborcz Istvánt. Így nincs kizárva, hogy senkit sem hallgattak ki.

Ugyan melyik nyomozásnál fordulhat az elő, hogy az érintetteket nem hallgatják ki a hatóságok, vagy ha kihallgatják, arról nem számolnak be? Már csak az ügyben károsultként érintettek megnyugtatása céljából is. És ha már az egész ország ferde szemmel néz Orbánra és annak drágalátós vejére, az lenne a legkevesebb, ha legalább annyit szétkürtölnek, hogy Tiborcz Istvánt kihallgatták. Akkor már hihetőbb a mese, hogy nem találtak bűncselekményre utaló nyomot.

Közben kifejtette véleményét az egészről az EU egyik illetékese is.

Meglepő, hogy bűncselekmény hiányában megszüntették a nyomozást az Elios Innovatív Zrt. ügyében Magyarországon, mivel az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentése „meggyőző bizonyítékokat” tartalmazott a szabálytalanságokra – közölte az Európai Parlament költségvetési ellenőrzési bizottságának (CONT) elnöke szerdán az MTI tudósítása szerint.

Nem csupán meglepő, hanem egyenesen vérlázító arcátlanság ez akár a rendőrségtől, akár a nekik parancsot adó személyektől. E ponton pedig a rendőrség érintettségének gyanúja minden kétséget kizár.

Ingeborg Grässle is osztja ezt a gyanút.

Az eredmény erősíti a magyar bűnüldöző hatóságok függetlenségével kapcsolatos kételyeket, valamint alátámasztja egy valódi eszköz szükségességét az Európai Unió pénzügyi érdekeinek jövőbeli védelmére, miután Magyarország és az uniós támogatások több más nagy kedvezményezettje sem csatlakozott az Európai Ügyészséghez

– írta a Twitteren a német néppárti képviselő.