Közlekedési gondokat okoz az erős szél kísérte havazás a hétvégén Erdély több megyéjében, több utat lezártak, számos településen szünetel az áramszolgáltatás. A Fogarasi-havasokban lezúdult lavina egy turistákkal teli menedékházat is megrongált.
Egyelőre minden érintett fél cáfolja azt a sajtóhírt, miszerint a múlt hónapban az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója Moszkvában is járt, hogy megsürgesse a háború befejezését. William Burns állítólag egy ajánlatot is letett az orosz elnök asztalára, melyben Ukrajna területének húsz százalékát ajánlotta fel a békéért cserébe.
Petr Pavel, Csehország újonnan megválasztott elnöke néhány nappal ezelőtt arról beszélt, hogy szeretné fenntartani a jó viszonyt Prága és Budapest között, de szerinte ez nem könnyű a magyar miniszterelnök miatt.
Régen volt már ilyen erősen jelen a nemzetközi politika a magyar belpolitikában, és most is az a kérdés, mint a rendszerváltás idején, hogy sikerül-e alkalmazkodni a változásokhoz. Wéber Attila jogász és szociológus szerint jó lenne, ha bizonyos kérdésekben, minimumokban megállapodás születne a politikában, ahogy a '89–'90-es időszakban is.
Egyre feszültebbé vált a kommunikáció a magyar kormány és az Egyesült Államok között. Az USA budapesti nagykövete, David Pressman szerint bár nagyon fontos szövetségesük Magyarország, a kormányzati kommunikációban megjelenő ellenséges hangokat aggasztónak tartják.