Az ATV Egyenes beszéd című csütörtök esti műsorában a Magyar Birkózó Szövetség (MBSZ) elnöki posztjáról január 30-án leváltott Hegedüs Csaba a sajtófőnöke által puccsnak mondott közgyűlésről nyilatkozott.
megtekintés
Na most váltson teljes képernyőre és nézze meg ezt a 10(!)K hiperfelbontású timelapse-et, mert gyönyörű!
megtekintés
A KSH adatai szerint azonban 7 százalékkal esett vissza megyénkben az ipari termelés a Suzuki gyártósorainak 2014-es leállása miatt.
megtekintés
Nyilatkozatot adott ki a Magyar Nemzet főszerkesztő-helyettese a múlt héten történtekkel kapcsolatosan.
megtekintés
A Magyar Nemzet a legfrissebb közvélemény-kutatások, a Heti Válasz a Simicska-Orbán háború kapcsán írt a kormányt finoman bíráló vezércikket.
megtekintés
Az ügyészi vádirat ismertetésével a mai napon elkezdődik a Mol elnök-vezérigazgató Hernádi Zsolt büntetőpere a zágrábi bíróságon.
megtekintés
1925. decemberében letartóztattak egy magyar katonatisztet Hágában, amikor egy bankban hamis pénzt próbált beváltani.
megtekintésPortik Tamás egykori katonája az Aranykéz utcai robbantás és a Fenyő-gyilkosság összevont perén kijelentette, biztos abban, hogy az egykori marketingigazgató nem egyedül, hanem volt cégtársaival, Drobilich Gáborral és Ferencsik Attilával egyetértésben döntött Boros József Károly likvidálásáról.
Valószínűleg drágulni fog a kávé az automatákban, és csökkenni is fog a gépek száma a NAV új rendelete miatt.
megtekintés
Felmérések szerint a nyugati kultúrákban, főleg Amerikában és az angolszász nyelvterületeken az emberek 8-10 százaléka hisz abban, hogy ha egy hónap tizenharmadik napja péntekre esik, az szerencsétlenséget jelent.
megtekintés
A K&H Bank után a Porsche Bank keresetét is elutasította elsőfokú ítéletében a Fővárosi Törvényszék.
megtekintés
Ma hetvenes éves Földes László, azaz Hobo, a magyar rocktörténelem, sőt az elmúlt negyven év hazai kultúrájának egyik igazán fontos és megkerülhetetlen személyisége. Születésnapi összeállításunk.
megtekintés
Visszanyalt a fagyi, a városi képviselő-testület decemberben ismét olyan módon fogadta el a nyitva tartásról szóló általánosan kötelező érvényű rendeletet, hogy az diszkriminatív módon állapítja meg a nyitvatartási feltételeket Dunaszerdahelyen.
megtekintés
Flashmob a többnyelvű feliratokért Kolozsváron
megtekintés
A csillagoségbolt-park cím megszerzésének érdekében a Bükki Nemzeti Park fényszennyezettségének felmérését végzik.
megtekintés
A Magyar Liberális Párt (Liberálisok) szerint a kormány azért folytat "elfogadhatatlan hangulatkeltést" a Magyarországra érkező menekültekkel szemben, hogy így próbálja elterelni a figyelmet belső korrupciós ügyeiről és botrányairól.
megtekintés
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 160 millió forint pénzbírsággal sújtotta a Magyar Telekomot, mert a szolgáltatás korlátozásával kapcsolatos gyakorlata nem felelt meg sem a jogszabályoknak, sem az általános szerződési feltételeknek - közölte az NMHH pénteken az MTI-vel.
megtekintés
Az Orbán-kormány újratárgyalná a parlament által már leszavazott dugódíjat.
megtekintés
„Képviselő úr! Megengedi, hogy készítsek önről néhány fotót, miközben átveszi azt a pénzzel teli borítékot?”
megtekintés
Közel száz fő részvételével tartottak kulturális programfórumot az Önkormányzat kezdeményezésére a Vármegyeháza Dísztermében február 11-én.
megtekintés
Az egész ország területén megkezdődött a települési önkéntes mentőcsoportok létrehozása.
megtekintés