Fonyód rohamtempóban, titokzatoskodva ad el 100 millióért egy kilátó melletti pályát, hogy hotel épüljön rá. Az Index megtudta: Seszták Miklós egyetemi barátja jelentkezett be érte, a város pedig tao-pénzből épít egy másik pályát.
Az Egyesült Királyság elhagyja az Európai Uniót, de nem hagyja el Európát, a britek továbbra is elkötelezett partnerei és szövetségesei maradnak európai barátaik számára, továbbra is magukénak vallják az európai értékeket - hangsúlyozza Theresa May brit miniszterelnök abban a levélben, amelyet Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének írt a kilépési folyamat elindításáról. - írja a nepszava.hu.
Nehéz eldönteni, hogy mennyire vehető komolyan, vagy tartandó inkább reklámblöffnek, figyelemfelhívó, gerillamarketinges őrültségnek a New York-i Clouds Architecture Office tervezőiroda építészeti koncepciója: az Ostap Rudakevych építész nevével fémjelzett Analemma Torony ugyanis olyan felhőkarcoló-ötlet, amihez foghatót még nem látott a világ. - írja az index.hu.
Horvátország is vizsgálja, hogy van-e eltérés a nagy nemzetközi cégek által Nyugat-Európában és Horvátországban forgalmazott termékek összetétele és minősége között – jelentette be Andrija Stampar, a horvát közegészségügyi intézet igazgatója szerdán. - írja a magyaridok.hu.
Aligha fogja a szén bányászatának és felhasználásának reneszánszát eredményezni az Egyesült Államokban Donald Trump, aki kedden este teátrális körülmények közepette aláírta az elődje, Barack Obama által hozott környezetvédelmi intézkedéseket eltörlő elnöki rendeletet. - írja a portfolio.hu.