Szaúd-Arábia és más OPEC-olajtermelők a csoport szóvivői szerint a kitermelés növeléséről tárgyalnak éppen, ami segíthetne a Biden-kormányzattal való kapcsolat javításán és az energiaáramlás fenntarthatósága felé is nagy lökést jelentene.
„Az ársapkákról azt gondoljuk, hogy a legelején jó volt a szándék. Bizonytalan időkben erősítette a vásárlói bizalmat, és fogyasztást tudott generálni” – mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco magyarországi vezérigazgatója a Forbesnak.
A hazai gáztárolók többségét fenntartó állami cégnél is számolnak azzal, hogy nem tudnak a jövőben Hajdúszoboszlón földgázt készletezni, ha a kormány döntésének megfelelően kitermelik az ottani tárolóból az úgynevezett párnagázt.
A kormányzati propaganda és a megszólaló vezető politikusok unalomig ismételgették az utóbbi időszakban, hogy az Oroszország elleni szankciók nem működnek. Amikor az állítást alá kellene támasztani, akkor rendre bajba kerül a kormány. Egyes adatok ráadásul az oroszbarát kommunikáció más elemeit is cáfolják.
Költségcsökkentéssel és áremeléssel készülnek a vállalkozók a 2023-as év nehézségeire, a cégek 25 százaléka azonban fejlesztéssel "előre menekülne" - derül ki a Billingo online számlázó kutatásából, amelyet az MTI-nek hétfőn juttattak el.
Az elszálló infláció miatt kétszámjegyű hozamot kell ígérnie annak, aki a befektetők pénzére hajt. Az állampapírok jelenleg a 3-6 éves konstrukcióiknál kínálnak ilyet induláskor, rövidebb lekötésekre banki betétnél is találni már 12 százalékos kamatajánlatot. Most pedig egy biztosító rukkolt elő öt év alatt 50 százalékos hozamot garantáló lehetőséggel – írja a Bank360.hu.
Egyre több idő kell az ingatlanok eladásához, de a garzonok és panelek még heteken belül elkelnek – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből. A kisebb kereslet miatt a tulajdonosok elkezdték lejjebb vinni az eladási árakat.
A Twin City Liner gyorskatamarán 15 éve ingázik főszezonban naponta háromszor Bécs és Pozsony között a Dunán, azóta majdnem kétmillióan utaztak vele. Jövőre akár Győrből is elérhetővé válik a 250 férőhelyes szuperhajóval a két főváros.
Átmeneti intézkedés az üzemanyag-kiszolgálás korlátozása, és olyan kutakat, kiskereskedőket érint csak, amelyeknek a Mol nem tartozik kiszolgálási kötelezettséggel - közölte a Mol pénteken az MTI-vel.
Az utóbbi évek gazdasági válságai számos változást hoztak a nemzetközi ellátási láncokban. A világkereskedelemben korábban stabilnak tűnő kapcsok szakadtak meg, és a kontinenseken átívelő összeköttetések helyett sokszor az egymáshoz közelebbi országok közötti export- és importtevékenység vált meghatározóvá. A nehézségek ugyanakkor nem, vagy nem ilyen formában érintették az országhatárokon belüli áruforgalmat, a belföldi szállítmányozás jelentősége változatlanul meghatározó.
Akár 500 milliárdos is lehet a Dunai Vasmű által felhalmozott adósság, és bár még fűtik negyed-ötöd teljesítményen az egyik dunaújvárosi vaskohót, de a kapcsolódó kokszolómű tönkremehet, ha elfogy az orosz tulajdonos pénze, vagy magára hagyja a gyárat.