Újabb jó hírű magyar építőipari vállalat cserélt gazdát a Market Építő és a Magyar Építő után: a ZÁÉV Zrt.
megtekintés
A szombati Magyar Nemzet szerint fellendülhet a Romániába tartó bevásárlóturizmus, miután a szomszédos országban a tervek szerint júniustól 9 százalékra csökken valamennyi élelmiszer általános forgalmi adója.
megtekintés
A munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkár közlése szerint mintegy 600 millió forint szakképzési támogatást kap a Gyöngyöshalászon gumigyárat építő Apollo Tyres.
megtekintés
A bankvezérek rosszabbul keresnek, mint tavaly. Na és vajon a politikusok?
megtekintés
Újabb érdekes részlet derült ki arról, hogy a Buda-Cash bedőlése után a kormány hogyan próbálta a közpénzt kimenekíteni a brókerházakból.
megtekintés
Ahogy az MNB statisztikáiból már korábban sejthető volt, sokkoló eredményszámokat közöltek az elmúlt hetekben a magyar nagybankok 2014-re vonatkozóan.
megtekintés
A kormány tervei szerint 5,3 százalék lesz a reklámadó - ami az EU legmagasabb kulcsa lesz - mondta Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón.
megtekintés
Idén a Gazprom 1,5 milliárd köbméter gázt tároltatna a magyar befogadóállomásokon, ám szakértők szerint hibát követne el a kormány, ha a hazai gáztároló-kapacitásokat átengedné az orosz vállalatnak.
megtekintés
Egykor egész Európa szexboltjait ellátták a Győr melletti Börcsön készült női szexbabákkal – a “gumizsuzsikkal”, de tavalyelőtt már nulla forint árbevételről számolt be a ma már végelszámolás előtt álló, a szerelemipar német nagyágyúja által birtokolt cég.
megtekintés
A pusztában folytatódó vagy betontömbbel lezárt utakat építettek uniós milliárdokból a magyar-román határon.
megtekintés
Nekimegy az európai politikai elitnek a Financial Times publicistája, aki szerint Oroszország leszalámizza fél Európát, ha az EU-t irányító befolyásos vezetők továbbra is tehetetlenkednek.
megtekintés
Bár idén öt éve lesz, hogy a Főtaxi lett a Ferihegyi repülőtér hivatalos taxiszolgáltatója, a helyzet nem sokat javult: maradtak a vadkeleti állapotok.
megtekintés
A kormány folyamatosan figyeli a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvénnyel kapcsolatos visszajelzéseket, és ennek alapján jelenleg is folyamatban van a jogszabály módosítása.
megtekintés
Csökken a MÁV adóssága, az elmúlt évben egyszerűsödött a cégszerkezet, javultak a gazdasági adatok, minderről a közlekedési cég menedzsmentje tájékoztatta az újságírókat.
megtekintés
Zsolt és Éva megpróbálta. Másfél évig voltak vállalkozók Magyarországon: belekezdtek egy street food vállalkozásba, aztán hagyták a francba az egészet.
megtekintés
A gyengülő euró miatt az euróhitelesek jobban járhatnak, ha kérik a mentesülést az átváltás alól.
megtekintés
A Körösaszfalt Zrt. tulajdonába került Magyar Építő Zrt.-nél Tolnay Tibort az a Máté Nyiri Péter váltja a vezérigazgatói székben, aki 2009 óta a Mészáros és Mészáros Kft. főmérnöke és műszaki vezetője, írta a Napi.hu.
megtekintés
Az online kasszák adataira hivatkozva azt állítja a NAV, hogy a vasárnapi bezárásnak nem volt forgalomcsökkentő hatása a kiskereskedelemben. Egy másik közléséből ugyanakkor ennek épp az ellenkezője derült ki, a húsvéti szezonra jókora bukást hozott a vasárnapi bezárás.
megtekintés
Megadóztathatják a tévéket, sőt még a kertkaput is.
megtekintés
A Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolása során a hitelezői igények benyújtására rendelkezésre álló 40 napos határidő 2015. április 14-én telik le, az eddig a napig postára adott hitelezői igények határidőn belüli igényként kerülnek nyilvántartásba - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit (PSFN) Kft.
megtekintés
A főtulajdonos és a miniszterelnök között kitört háborúskodás ellenére príma évet zárt a Közgép.
megtekintés
A munkaerőpiac igényeit a korábbiaknál inkább kiszolgáló szakképzés megvalósítása érdekében a szektor átalakításához szükséges törvényjavaslatokról, a többi között a szakképzési, a szakképzési hozzájárulásról szóló, a felnőttképzési és a köznevelési törvény módosításáról döntött a kormány - jelentette be Czomba Sándor csütörtökön.
megtekintés
Egykulcsos, várhatóan 10 százalékos társasági adó, a kétgyermekeseknek növekvő adókedvezmény, a bankokra kivetett különadó kivezetése, a telekommunikációs cégek különadójának mérséklése – a VS.hu információi szerint egyelőre ennyi fér bele a kormány jövő évre vonatkozó ígéreteibe.
megtekintés
Közzétették a külföldiek tavalyi magyarországi ingatlanszerzésének engedélyezéséről szóló statisztikai adatokat a kormány honlapján.
megtekintés
Újból kiírta az aprófalvak trafikjaira a pályázatot a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. Dacára annak, hogy sok helyütt ma is lehet cigarettát venni, pont úgy, mint a fideszes trafikdúlás előtt, s annak, hogy immár mindenki előtt világos, a kistelepüléseken teljes ráfizetés a Nemzeti Dohánybolt.
megtekintés
Új légitársaság indul a Dominikai Köztársaságban hamarosan Dominican Wings néven, amelynek első gépét Budapesten készítették elő.
megtekintés
A Lombard-csoporthoz tartozó Kézizálog Zrt. tulajdonosa önfeljelentést tett a rendőrségen, a nyomozás csalás gyanújával indult.
megtekintés
A feltörekvő piacokkal kapcsolatban örökösen optimista Mark Möbius meglepő kijelentést tett, szerinte benne van a pakliban egy 20 százalékos esés a kínai részvénypiacon
megtekintés
Furta, Darvas - Nem voltak kötvényeik, csak az ÉRB bankban tartották a pénzüket, amit fejlesztésekre szántak.
megtekintés
Április elsejével kezdődően kirúgja dolgozói negyedét a tízmilliárdos állami fejlesztési támogatásokra váró Tokaj Kereskedőház.
megtekintés
Ez ám a háborús területi veszteség! Irdatlan nagyságú állami földet vesztett Simicska Lajos a kormányfővel vívott háborújában.
megtekintés
Az Európai Bizottság megálljt parancsol a verseny nélküli egyszereplős, így magas árakhoz vezető magyarországi közbeszerzéseknek.
megtekintés
A Quaestor-vezér pénzügyi felügyelet munkatársai előtt tett vallomásai, köztük egy több nap alatt összeállított írásos nyilatkozat is bekerült a nyomozati iratok közé lapunk információi szerint.
megtekintés
Tízből egy adózó elrontotta a bevallását az eddig feldolgozott adatok szerint.
megtekintés
Primitív módszerrel éveken át lopott gazdag ügyfeleitől egy OTP-s privátbankár - írta az Index.
megtekintés
Amennyiben Ön Buda-Cash-károsult, nem érdemes újra bedőlnie az egyébként már MNB által kijelölt felügyeleti biztos által irányított a cégcsoportnak.
megtekintés