
Távolról sem számítanak fontos exportcélpontnak azok az országok, amelyeket a kormány a déli nyitás keretében célozna meg.
megtekintés

Oroszország napi 10 millió hordó fölött kívánja tartani idei olajexportját annak ellenére is, hogy várakozások szerint meg fog csappanni a termelése az olaj áresése miatt.
megtekintés

A hétfői munkanap végén még úgy tűnt, brókercsőd-mentesen indul a hét, este viszont robbant az újabb bomba: öncsődöt jelentett Quaestor Financial Hrurira Kft., a Quaestor-csoport kötvénykibocsátója.
megtekintés

Egy Nógrád-megyei cég megközelítőleg 420 millió forint kárt okozott egy gondosan megszervezett költségvetési csalással.
megtekintés

A KDNP 2010 óta próbálkozott a kötelező szünnap bevezetésével, de a Fidesz szerint eddig nem állt rá készen a magyar gazdaság.
megtekintés

Több mint négyszázmillió forint kárt okozott egy betonacél-szereléssel és -értékesítéssel foglalkozó nógrádi bűnszervezet; az ügyben 13 gyanúsítottat hallgattak ki, és százmillió forint értékben zárolták az elkövetők vagyonát - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
megtekintés

Meghosszabbítja üzletei nyitva tartását a Spar is a március 15-e után életbe lépő vasárnapi boltzár miatt.
megtekintés

Öngyilkosságot kísérelt meg a brókerbotrány miatt vizsgált cégek egyik letartóztatott vezetője a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézetben – számolt be az Index.
megtekintés

Utánanéztünk, mi lenne, ha a kormány nem ragaszkodna hozzá, hogy paksi atomerőműre költsön 3000 milliárd forintnak megfelelő összeget.
megtekintés

Érezni lehetett, hogy ezek a brókerbotrányban érintett cégek nincsenek teljesen rendben, mégsem történt évekig semmi.
megtekintés

A Graphisoft saját leányvállalatba szervezi teljes itáliai értékesítési tevékenységét, ennek érdekében megvásárolta korábbi értékesítő partnere disztribútori üzletágát - tájékoztatott a társaság pénteken.
megtekintésA Keresztény Értelmiségiek Szövetségének meghívására Székesfehérvár polgármestere tartott előadást szerdán az Árpád-ház Programról, amelyet Magyarország Kormánya hívott életre Székesfehérvár Önkormányzatának kezdeményezésére.

A 2017-es vizes vb megrendezése mintegy 25 milliárd forintba kerül Magyarországnak.
megtekintés

Úgy, hogy devizahitelt vettek fel rá. Legtöbb piaci ára mára már a tőketartozást sem fedezi. Van olyan autós, mely jobban járt volna, ha egy uzsorástól vesz fel 100 százalékra kölcsönt, minthogy devizahitelt vesz fel.
megtekintés

Tavaly a Fővárosi Önkormányzatnak 950 millió forintos nyeresége volt a fővárosi parkoláson, ám ez csak a jéghegy csúcsa.
megtekintés

A bíróság szupergyorsan, a Magyar Nemzeti Bank erre irányuló kérelme benyújtásának napján elrendelte a Buda-Cash Brókerház Zrt. felszámolását – derül ki a friss Cégközlönyből.
megtekintés

Az EU nem blokkolja a teljes paksi beruházást, csak a fűtőelemek szállításával kapcsolatban vannak aggályok
megtekintés

A kormány a dohánytermelés 2015. évi támogatásához 5 milliárd forintot biztosít, a szükséges forrást a Földművelésügyi Minisztérium (FM) saját forrásaiból, illetve a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hozzájárulásával a tavalyi költségvetési maradványok felhasználásával teremti elő - közölte a tárca.
megtekintés

Több mint 226 ezer embert érinthet a boltok vasárnapi zárva tartása, ugyanis ennyi alkalmazott dolgozik három, vagy annál több főt foglalkoztató kiskereskedelmi vállalkozásnál - áll a Bisnode nemzetközi cégminősítő elemzésében.
megtekintés

Mind a Buda-Cash Brókercég, mind a DRB Bank jelentős pozícióban lévő vezetői számára eljöhetnek a legrosszabb idők a közeljövőben.
megtekintés

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vizsgálati rendszerének eredményeként derült fény a Buda-Cash hiányosságaira, amelynek az a lényege, hogy nem a szolgáltatott információkat használják, hanem a helyszínen generáltatják az adatokat, amelyet a Buda-Cash és a Quaestor sem tudott előállítani.
megtekintés

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség volt elnökhelyettese reagált Lázár János szavaira.
megtekintés

Nem lebonyolítani akarjuk az uniós források kifizetését, hanem azt befektetésként akarjuk felhasználni - jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Portfolio mai Uniós Források 2015 konferenciájának nyitóelőadásában.
megtekintés

Az európai és a közel-keleti hotelbefektetések 16,8 milliárd euróra rúgtak 2014-ben, ebből Közép-Kelet-Európára 983 millió euró, míg Magyarországra 70 millió euró jutott - közölte a CBRE nemzetközi ingatlan tanácsadó.
megtekintés

Erősödött a forint csütörtökön a bankközi devizakereskedelemben.
megtekintés

Az Európai Bizottság (EB) részletes vizsgálatot indított annak megállapítására, hogy a Magyarország által 2014 júniusában bevezetett reklámadó megfelel-e az uniós állami támogatási szabályoknak - közölte az EB.
megtekintés

A háttérben már önkormányzatok között is megy az ingatlanbiznisz, és állítólag már a spekulánsok is rámozdultak.
megtekintés

NAV-végrehajtás alatt áll a diósgyőri, és a kecskeméti NB1-es focicsapat is, a Fradival együtt, vette észre az Mfor.
megtekintés

Most üt vissza, hogy a magyar adósság a bóvli kategóriába került, emiatt ugyanis a dollár erősödése még a kelet-közép-európai valutáinak összehasonlításában is nagyobbat üt a forinton, mint más devizákon - írja a Bloomberg, amely csúnya jövőt jósol a feltörekvő országok fizetőeszközeinek.
megtekintés

Hiányosságokra bukkant az Állami Számvevőszék az adóhatóságnál, amelyek alapján a Horváth András által kirobbantott áfacsalási botrány egyáltalán nem volt a valóságtól elrugaszkodott történet.
megtekintésA japán Zoltek céggel kötött stratégiai megállapodást a kormány, a vállalat a világ legnagyobb szénszálgyártó üzemét működteti Nyergesújfalun - hangzott el az együttműködés ünnepélyes aláírásán hétfőn a Külgazdasági és Külügyminisztériumban.

Elég keményen nekiment az Állami Számvevőszék – melynek vezetője, Domokos “domokoslaszlo.com” László fideszes parlamenti képviselői székéből ült át az állam legfontosabb ellenőrző szervezetének vezetői posztjára – a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak.
megtekintés

Nem jött be a tipp, hogy Áder nem fogja aláírni a Paks 2 titkosításáról szóló törvényt.
megtekintés

A csődbe ment bankok megmentésére szánt biztonsági alapból akar elvenni pénzt az athéni kormány sürgős adósságtörlesztéseinek fedezésére.
megtekintés

Noha nem arra kell gondolni, hogy lesz egy „Nemzeti Mobiltelefon-hálózat”, technikai értelemben mégis hasonló beruházásról van szó.
megtekintés

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága szerint nem hozható létre áfacsalásokkal kapcsolatos parlamenti vizsgálóbizottság.
megtekintés