
Megreformálná a brit easyJet diszkont légitársaság az európai légiközlekedés több szabályát is, így a repülőterek díjairól és a földi kiszolgálásról szóló uniós paragrafusokat is - közölte a légitársaság csütörtökön honlapján.
megtekintés

Minimáljövedelmet kaphatnak a rászoruló zuglói családok, miután a kerületi önkormányzat képviselő-testülete egyhangúlag támogatta Karácsony Gergely polgármester javaslatát.
megtekintés

Ott is volt konzultáció: közmű lesz az amerikai internet.
megtekintés

A hivatalosan még kitöltési idő alatt lévő kérdőívekből már 11 ezer beérkezett a Pedagógusok Szakszervezetéhez, melyben az új életpályamodellel kapcsolatos kérdésekre kell válaszolniuk a pedagógusoknak.
megtekintés

Nem kapott igazán jó bizonyítvány Magyarország az Európai Bizottságtól a csütörtökön megjelent2015-ös országjelentésében.
megtekintés

A jegybank volt az a szervezet, amely az első alkalommal felszínre hozta a Buda-Cash-nél történt visszaéléseket - nyilatkozta Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti alelnöke az MTI-nek csütörtökön.
megtekintés

Idei legerősebb árfolyamát érte el a forint csütörtökön a bankközi devizakereskedelemben, az eurót kilenc hónapja első alkalommal 303 forint alatt jegyezték.
megtekintés

Az Európai Unió (EU) tagországai közül Luxemburgban volt a legnagyobb, havi 1923 eurós az országos minimálbér 2015 januárjában - tette közé friss adatait csütörtökön az EU statisztikai hivatala, az Eurostat.
megtekintés

A három vállalakozó sok esetben verseny nélkül nyert irdatlan pénzeket, a felcsúti polgármester 99 százalékban brüsszeli pénzek elnyerésével építgette a birodalmát.
megtekintés

A Magyar Telekom és a Telenor Magyarország közösen üzemelteti és fejleszti 800 MHz-es 4G-mobilhálózatát Budapest kivételével az egész országban – közölte a két cég az MTI-vel, miután szerdán a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) is jóváhagyta a Magyar Telekom és a Telenor hálózati összekapcsolódását a 800 MHz-es frekvenciasávon.
megtekintés

Csütörtökön elvileg kinyitnak a bankok, és az igazi népharag most szabadulhat el, mert alig juthatnak pénzhez a betétesek.
megtekintés

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára közleményben jelezte: cáfolja az Átlátszó portál állítását szülei lakásvásárlásaival kapcsolatban.
megtekintés

Megneszelhették a Buda-Cash tulajdonosai, vezetői a velük szembeni hatósági fellépést.
megtekintés

A vizsgálat azt tárta fel, hogy Magyarországon tapasztalhatóak makrogazdasági egyensúlytalanságok, amelyek döntő politikai lépéseket és közeli nyomon követést igényelnek.
megtekintés

Az Erste Bank az elszámolás és a forintosítás keretében több mint 400 ezer érintett kölcsön- és lízingszerződéséhez kapcsolódóan mintegy 50 féle értesítőlevelet küld ki ügyfeleinek.
megtekintés

A győri székhelyű Leier Hungária Kft. 2,1 milliárd forintból bővítette kapacitását tavaly, a beruházással ötven új munkahelyet teremtettek.
megtekintés

Megkezdődött a dolgozók toborzása az indiai Apollo Tyres Gyöngyöshalász mellett zöldmezős beruházásként megépülő gumigyárába.
megtekintés

A Baranya-megyei Siklós városának önkormányzata hosszú idő óta DRB bankszámlán tárolta pénzét.
megtekintés

Az elmúlt években lényegében nem változott a helyzet a magyar gazdaságon belül a korrupció és a visszaélések arányát és beágyazottságát illetően.
megtekintés

A TASZ perelte ki a volt magyar légitársaság pénzügyeiről szóló háttérdokumentumokat.
megtekintés

Több mint 120 ezren aggódhatnak pénzükért azok után, hogy felfüggesztette a húszezres ügyfélkörrel rendelkező brókercég, a Buda-Cash működését a jegybank.
megtekintés

Az aranyparti lakóparkban az utóbbi években összesen öt ingatlan vásárolt Simicskó családja, ezek közül egy van a KDNP-s államtitkár, négy pedig 70 év feletti szülei nevén.
megtekintés

Komárom lemond a hőellátást biztosító geotermikus erőmű megvalósításáról és visszaadja a beruházásra elnyert 465 millió forintos támogatást, mert nem tudja biztosítani a projekt 700 millió forintos önrészét - erről döntött szerdai ülésén a képviselő-testület.
megtekintés

Megkezdődött a kereskedés a Wizz Air részvényeivel szerdán a londoni tőzsdén, a magyar kötődésű légitársaság részvényének jegyzése 1200 penny-ről indult.
megtekintés
.jpg)
A Norbi Update Lowcarb és az EHEP tett egyelőre közzé rendkívüli közzétételt a Budapesti Értéktőzsde honlapján a Buda-Cash felfüggesztésével kapcsolatban.
megtekintés

Százmilliárd forintos nagyságrendben tüntethetett el ügyfélpénzeket a jegybank szerint a Buda-Cash.
megtekintés

Nem csak a nonstop üzleteknek nem kegyelmez a kormány, a turistaparadicsomokban is bezárhatnak a boltok márciustól vasárnaponként.
megtekintés

Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin árát a Mol, a gázolajé nem változott.
megtekintés

A legfrissebb hírek szerint 48 millió forintra bűntette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, mert az áruházlánc több beszállítónak is késve fizetett.
megtekintés

Azt, hogy az Orbán-kormány 2014 végén képtelen volt, akárcsak minimális államadósság-csökkentésre, az EU után az MNB is elismerte.
megtekintés

Egyre kreatívabbak a hiperek, arra vélhetően ugyanis senki sem gondolt, hogy éppen egy nagy állami vállalat húzhatja ki a nagy élelmiszerláncokat a vasárnapi zárva tartás csávájából.
megtekintés

A Nemzeti Kastélyprogram keretében több mint 40 milliárd forintot fordít a kormány 35 magyar kastély megőrzésére - mondta a Miniszterelnökség örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára kedden Ozorán, a dunántúli kastélyok fejlesztéséről tartott társadalmi egyeztetésen.
megtekintés

A Mol 2014-es nettó bevétele alig érte el az 5 milliárdot, ami számokban leírva nem hangzik rosszul, de valójában rekordokat döntögetően alacsony, ha statisztikai szempontból vizsgáljuk az elmúlt évek teljesítményéhez képest a tavalyit.
megtekintés

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tisztességtelen forgalmazói magatartás miatt mintegy 48 millió forint termékpálya-felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte az ALDI Magyarország Kereskedelmi Bt-t - közölte Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár kedden az MTI-vel.
megtekintés

Nem vették elő az ollót Matolcsyék – Orbán Viktor dél felől szeretne gázt hozni – Brüsszelnek tetszik a görögök listája és Schóbert Norbi is reagált a Buda-Cash–botrányra.
megtekintés

A válság eleji szint csaknem négyszeresére, 1232 milliárd forintra nőtt az a hitelösszeg, amelyet egyszerűen képtelenek behajtani a bankok a lakosságtól, de még nem mondtak fel.
megtekintés