Barátságban voltunk, de élettörténetét a Kolozsvári Televízió (TVR Cluj) dokumentumtárából ismerhettem meg. Gyakran összefutottunk az utcán, mindkettőnket a belvároshoz kötött „a hivatal”: őt a Kolozsvári Zsidó Hitközséghez, amelynek haláláig elnöke volt, engem pedig a Szamos-parti színpadhoz.
Az olasz Alpokban tapasztalható súlyos hóhiány a nyár folyamán a víztározók készleteit és a Pó folyó vízszintjét is veszélyezteti - közölték az ICIS elemzőcéggel a Nemzetközi Környezetfigyelő Központ (CIMA) szakértői.
Bár az élelmiszerinfláció toronymagasan kiemelkedik az uniós mezőnyből, a magyarok egyre kevésbé az itthoni folyamatokat, sokkal inkább Brüsszelt okolják a drágulásért – derül ki a Publicus felméréséből.
Gyorsan elvezetik a vizet a kiegyenesített, töltések közé szorított folyók az ártereikkel való élő kapcsolat hiányában. Ezért minden eddiginél nagyobb szükségünk van arra, hogy a vizek szétterítésével és természetes visszatartásával helyet adjunk a folyóknak, lassítsuk a vízkészletek gyors távozását, megtartsuk a csapadékot és a belvizet.
Felmérte a Magyar Nemzeti Bank, mennyit kell fizetni a bankszámlák használatáért. Megdöbbentő számokat kapott: nagyon sokat fizetnek a magyarok az sms-ekért és a bankkártyáért. Ráadásul ezt sokszor fölöslegesen teszik, mert lenne olcsóbb és számukra ugyanúgy megfelelő megoldás – írja a Bank360.hu.
Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő kedden újságíróknak elmondta, Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök találkozásuk első napján, hétfőn „alapos” eszmecserét folytatott, és megvitatták Peking Ukrajnára vonatkozó béketervét – írja a Reuters.
Az euróra áttérés önmagában nem járt érdemi áremeléssel, a drágulást mégis érzik, főleg a kuna tavalyi inflációja miatt – erről beszélt a Népszavának a megkérdezett drávaszögi magyarok többsége.
Három Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) is kamatot fizet a következő napokban: több mint 60 milliárd forint kerülhet így a számlákra. Ez a pénz nem kamatozik tovább, ha nem fekteti be az ügyfél, érdemes tehát rendelkezni róla.
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta a kormány azt a nyúlfarknyi jogszabályt, amelyben kihirdeti a nyugdíjak megállapításához nélkülözhetetlen szorzószámot a tavalyi 17,5 százalékos bruttó átlagkereset-növekedés alapján – írja a Bank360.hu.
A CÖF mindenképpen.
A mai valóság egyre inkább polikrízisként írható le: a Covid-19 világjárvány és az azt követő globális ellátási láncok megszakadása; az ukrajnai háború és az ebből eredő fosszilis tüzelőanyagár-válság; az országok közötti és az országokon belüli növekvő egyenlőtlenségek, amelyeket az infláció súlyosbít; és természetesen az éghajlatváltozás.
Nem azt sikerült bizonyítani, amit szeretett volna.
180 nappal.
Egyre több ország közeledik a 67 éves korhatárhoz.