A szövetségi kormánytól kért védelmet őslakosai számára az északkelet-brazíliai Maranhao állam, miután egyre több támadás éri az őserdőket védő törzseket. Legutóbb szombaton lőttek fejbe egy Guajajara népcsoporthoz tartozó férfit. Az elkövető feltehetőleg egy illegális fakitermelő csoporthoz tartozott.
Ennek a vírusnak és válságnak minden lehetetlenségével együtt azért egyetlenegy pozitív hozadéka van. Mármint ha pozitívnak fogjuk fel, hogy a fidiotizmusról lehullott a lepel, és pőrén itt áll előttünk a nagy semmi, ahogy az LGT a Primadonna című számában megénekelte.
Nem csak az idősekre jelent komoly veszélyt a koronavírus.
A nemzetközi polgári repülésről szóló egyezmény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájával kezdődött meg az Országgyűlés szerdai ülésnapja. A képviselők ezt követően a Budapest-Belgrád vasútvonalról szóló előterjesztést kezdték tárgyalni.
Az előző naphoz képest több mint kétszeresére nőtt a SARS-CoV-2 vírus fertőzéssel újonnan diagnosztizáltak száma szerdán Szlovákiában, ahol a 101 új esettel együtt már 682 fertőzöttet tartanak nyilván. Az országban szerdától bevezetett utazási korlátozások, illetve azok ellenőrzése sok helyütt torlódásokat okozott.
Az emberek markáns többsége, 81 százaléka szerint a kormánynak vissza kellene adnia az önkormányzatoknak az elvett forrásokat - ez derül ki az ATV megbízásából készült felmérésből.
A koronavírus okozta világjárványra adott európai válasz késlekedése miatt beadta lemondását Mauro Ferrari, az Európai Kutatási Tanács (ERC) elnöke - erősítette meg Johannes Bahrke, az Európai Bizottság digitális gazdaságért, valamint kutatásért és innovációért felelős szóvivője szerdán.
Március elejéhez képest országszerte 22 százalékkal közel 20 ezerre, Budapesten pedig 12 százalékkal csaknem 12 200-ra emelkedett a kiadó lakáshirdetések száma, így az albérletpiacon a kínálat a nyári, júliusi-augusztusi főszezonhoz fogható.
Európában elsőként a Pécsi Tudományegyetem (PTE) virológiai munkacsoportjának szakemberei izolálták a koronavírust egy beteg székletmintájából - tájékoztatta Jakab Ferenc professzor, a miniszterelnök által korábban felállított koronavírus-kutató akciócsoport vezetője szerdán az MTI-t.
Azért a trükkök százaiért, a jelenlegi kormányzatnak sem kell a szomszédba menni.
A tervezettnél előbb hazatér Franciaországba a Charles De Gaulle nevű francia nukleáris meghajtású repülőgép-hordozó az Atlanti-óceánról, miután a fedélzetén mintegy negyven tengerész a koronavírus enyhébb tüneteit mutatja - közölte szerdán a francia hadügyminisztérium, egy héttel azután, hogy a Theodore Roosevelt amerikai repülőgéphordozó-hajón tört ki a koronavírus-járvány.