Erős, 6,1-es fokozatú földrengés rázta meg Oszakát és Japán nyugati felének más városait hétfőn reggel, a legfrissebb összesítések szerint a természeti csapásban három ember életét vesztette, és több mint kétszázan megsérültek. - írja a hirado.hu.
Nemrég húzott be két zsíros azbesztmentesítő közbeszerzést az a cég, amelynek ügyvezetője az azbesztmentesítők szövetségének elnökeként a Magyar Időkben mosdatta az Országos Széchényi Könyvtár azbesztkezelési szokásait. - írja az atlatszo.hu.
Büntetőpere kezdetéig börtönbe kell vonulnia Paul Manafortnak, Donald Trump amerikai elnök volt kampánymenedzserének - így döntött pénteken egy szövetségi bíró, visszavonva Manafort korábban elrendelt házi őrizetét.
Megvan A kultúra 50 arca. A legújabbak. A Fidelio 2018-as KULT50 kiadványát június 7-én délelőtt mutatták be a Rózsavölgyi Szalonban. A lap először 2017-ben jelent meg, akkor a hazai kultúra másik 50 arca szerepelt benne. Az új névsor alább olvasható.
Hidvéghi Balázs a Fidesz kommunikációs igazgatója pénteken, sajtótájékoztatón kiemelte: nem ez az egy ilyen hajó működött az elmúlt időszakban, iparszerűen zajlik évek óta az a gyakorlat, hogy a Soros-hálózat hajói – kvázi együttműködve az embercsempészekkel – szállítják át Európába az emberek tömegeit. - írja a gepnarancs.hu.
A K&H mostantól egy mobilalkalmazással videó öninterjúkat használ a kiválasztáshoz.
A kormány 2022-ig 4000 milliárd forintot fordít közúti és vasúti fejlesztésekre az ország logisztikai pozíciójának erősítése érdekében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Mogyoródon.