h i r d e t é s

Hová tűnt az egymilliárdos kötbér? - Feljelentést tesznek a 3-as metró felújítása ügyében

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam
a- a+

Hová tűnt az egymilliárdos kötbér? - Feljelentést tesznek a 3-as metró felújítása ügyében

2019. január 17. - 13:22

Sermer Ádám főpolgármester-jelölt feljelentést tesz a 3-as metró kötbérezésével kapcsolatban, miután a BKV a mai napig nem kötelezte az egymilliárd forintos kötbér megfizetésére a Metrowagonmast.

Illusztráció: MTI Fotó: Jászai Csaba

Az orosz cég technikailag elavult, rendszeren meghibásodó és lefulladó kocsikat adott át a BKV-nak, amelyekből a légkondicionálót is kispórolták. A  budapesti városvezetés ráadásul olyan drágán vette a vagonokat az orosz cégtől, melyek árából akár légkondicionálóval felszerelt, vadonatúj kocsikat is vásárolhatott volna.

A felújított szerelvények a folyamatos meghibásodások miatt a tervezettnél sokkal később tudtak csak üzembe állni, és ezt követően is hetekre, hónapokra ki kellett őket vonni a forgalomból, amíg nem sikerült a megfelelő üzembiztonságot elérniük. A kocsik gyatra minősége miatt jelentős veszteség érte a fővárost. A BKV saját számításai szerint is legalább egymilliárd forintos kötbér megfizetésére kötelezhette volna az oroszokat, a pénzt azonban a mai napig nem hajtotta be a főváros vezetése.

Sermer Ádám feljelentést tesz az egymilliárdos kötbér elmaradt kifizetése miatt annak érdekében, hogy a hatóságok megtalálják az elhibázott beruházás felelőseit. A főpolgármester-jelölt magyarázatot vár arra, hogy miért párolgott el a BKK egymilliárdra rúgó követelése, amit az orosz gyártón kellett volna számon kérni. Sermer szerint ha nem volt a felújításnak szakmai garanciája, akkor azért, ha volt garanciája a kocsiknak, de azt nem tudják érvényesíteni, akkor azért felelős a főváros fideszes vezetése.

A főpolgármester-jelölt azért tesz feljelentést az ügyben, hogy fény derüljön a kötbérezés jogi felelőseire, és azért, hogy a jövőben ne fordulhasson elő olyan titkos és előnytelen paktum, melynek következtében az oroszok a piaci árnál jóval drágább, rosszabb minőségű és a budapesti polgároknak kedvezőtlen beruházást tukmálhatnak Budapestre.

Magyar Liberális Párt - Liberálisok