Azóta ezek a képsorok – az éppen aktuális kormányfővel – tucatszor ismétlődtek meg. 

A politikusok körében egyébként is népszerűek a gyáravatások.

De vajon mennyire éri meg a magyar gazdaságnak az, hogy évekre szóló adókedvezményekkel és állami támogatásokkal több száz, az évtizedek alatt több ezer milliárd forintnyi közpénzt kaptak ilyen-olyan formában a hazánkba települt multinacionális cégek?

A rendszerváltás hajnalán, a KGST-piac összeomlásakor nemigen válogathatott az első szabadon választott kormány, hogy milyen befektetéseket támogat. Lényegében bármilyen invesztíciót szívesen láttak, hiszen az állami cégek becsődöltek, a legnagyobb kereskedelmi partner, a Szovjetunió padlót fogott. Antallék tehát kényszerpályán mozogtak.

Ma már azonban más a helyzet, és a rendszerváltás óta eltelt időszakban megtanulhattuk azt az alapvető közgazdasági leckét, hogy a külföldi működő tőkét nem vagy nem elsősorban az alacsony munkabér vonzza.

(Ha ez így lenne, akkor Bulgáriába folyna a legtöbb tőke, míg Svédországból menekülnének a befektetők, holott pont fordított a helyzet.)

A hazánkba települt összeszerelő üzemek:

• Opel,
• Audi,
• Mercedes-Benz,
• Suzuki

és a beszállító cégek:

• Bosch,
• Continental,
• Magna,
• Denso

– az autógyártás legegyszerűbb fázisát végzik itt: a legyártott alkatrészek összeszerelését.

Még akkor is érvényes ez a leegyszerűsítés, amikor valaki meglátogatja a Bosch hatvani gyárát, és elcsodálkozik, hogy milyen modern alkatrészek készülnek a majd egy kilométer hosszú hevesi üzemben.

Igen alacsony ezeknek az üzemeknek a hozzáadott értéke, éppen azért a járműgyártás igazi haszna nem Magyarországon, hanem az anyacég székhelyén csapódik le.

Mindaddig így is marad, amíg az egész folyamat – vagyis a tervezéstől a marketingig – az anyaországban zajlik.

Olyannyira alacsony az összeszerelő üzemek hozzáadott értéke, hogy a német szakszervezetek alig tiltakoznak, ha valamelyik autómárka kihelyezi a termelés ezen fázisát egy kelet-európai országba.

A versenyképességi listán a német gazdaság pedig feljebb ugrik, hiszen az összeszerelő üzem kihelyezésével automatikusan javul az ország ezen mutatója.

Ahogy szombaton beszámoltunk róla, a Fidesz hatéves kormányzása alatt másfélszer több állami támogatást adott a nagyvállalatoknak, mint a szocialista kabinetek, szintén hatéves működést figyelembe véve. (Pedig Orbánék szerint a szocialisták voltak a multik barátjai, míg a Fidesz a kisvállalkozók pártján áll.)

Ma már ott tartunk, hogy 11 millió forintos támogatást ad a kormány egy nagyvállalatnak, ha új munkahelyet hoz létre, vagyis évekre előre kifizeti a munkás bérét, amelyről egy kisvállalkozó csak álmodozhat.

Az átlagfizetésekkel számolva, az államnak 15 év múlva jönne vissza ez a pénz, a cégek által, a bérek után fizetett adók és járulékok formájában.

Addigra pedig már nagy valószínűség szerint robotok végzik majd az összeszerelés legtöbb folyamatát!

Közgazdasági értelemben helyes a külföldi cégek támogatása, ha nagyobb hozzáadott értékű és új beruházást valósít meg.

(Ilyen például a Bosch tervezési részlege – ilyen is van! –, ahol több száz mérnököt foglalkoztat a német multi Budapesten, értelemszerűen az átlagbérek fölötti fizetéssel.)

A már megtelepedett összeszerelő üzemeket azonban nem érdemes támogatni; ezek a cégek azért bővítenek, mert egyre nagyobb a kereslet a termékeik iránt.

A kormány mégis saját sikerének és nem a világpiaci konjunktúrának tulajdonítja, hogy az autógyártók többet termelnek.

 Amit tehát, állítják maguk az érintettek, akkor is megtennének – tehát akkor is bővítenék a magyarországi gyáraik kapacitását –, ha egy fillér állami támogatást sem kapnának.

De ahogy lapunknak elmondták:

miért is ugranának el az ingyenpénz elől?

mno.hu