Egy Facebook-csoportban, amely ráadásul nevében hordozza a demokrata szót, olvastam a minap egy bejegyzést, ahol black and white kimondatott: Kádár a példakép, és emellett a bejegyző azt is szívesen kipróbálná, milyen lehetett a ’70-es, ’80-as években huszonévesnek lenni.

Nem vagyok egy nagy Fb-vitázó. Tőlem véleményezhet bárki bármit, nem szoktam ezekhez megjegyzést fűzni, pláne nem vitába szállni vele. De ez a Kádár-nosztalgiázós beszólás önálló életre keltette az ujjaimat – noha ezúttal is elhatároztam, nem, én bizonyosan nem fogok hozzászólni –, azt vettem észre, éjnek évadján pötyögtetek a telefon klaviatúráján (vagy mije is van annak). De azt eldöntöttem, maximum egy-két mondatot írok. Aztán persze nem úgy lett. Ennek ellenére most mégis úgy gondolom, felidézek valamit abból, amit erre a bejegyzésre reagáltam.

Nincs időgép, nem tudsz visszamenni a ’70-es, ’80-as évekbe – írtam. És még azt is, kezdjük a visszapillantást kicsit régebbről. A példaképed, „Jani bácsi” volt az, akit ’56-ban a bevonuló szovjet haderő ürügyként használt fel a forradalom véres leveréséhez, és ő volt az, aki az orosz hatalom bábjaként lett az ország első embere. Ő volt az, akinek a tudtával és beleegyezésével működött a megtorló gépezet, az életfogytig kiosztott börtönök, az akasztások. Így a hozzájárulásával ölték meg azt a Nagy Imrét is, akinek a szobrát most a Fidesz-kormány száműzte a Parlament mellől. Titokban, hajnalban szállították el, kihasználva az ünnep utáni csendet – állítólag másutt felállítják majd.

Itt tartunk most, a mai Magyarországon. A Nagy Imre-szobor elpaterolása után az orbáni politika rombolásának nem a másodlagos, hanem a primer következményeire kell fordítani a figyelmünket. Tiltakoznunk kell – ahogy azt szerencsére már tegnap a helyszínen is megtette egy tüntető csoport – a történelemhamisítás, a jelképek átírása, a Horthy-korszak restaurációja miatt. Nem lehet valós történelmi indoka annak, hogy a forradalom mártír miniszterelnökének szobrát a Parlament mellett az 1919-es vörösterror áldozatainak emléket állító Nemzeti Vértanúk Emlékművének másolatára cseréljék. Nem fogadhatjuk el, hogy Orbán Viktor csak azért távolítsa el a hozzá méltó helyéről Nagy Imre szobrát, mert nem volt „brancsbeli”. Vagy mert nem illeszthető bele Orbán jelenlegi politikai ideológiájába.

Igen, a valahai kommunista Nagy Imre hosszú, és valószínűleg igen nehéz utat járt be, mire odáig jutott, hogy élére állt a diktatúra és az elnyomó oroszok elleni felkelésnek. De oda állt, és ezt a döntését halála pillanatáig sem tagadta meg. Úgy írta bele a nevét a történelmünkbe, hogy azt senki nem halványíthatja el.

Ne lepődjenek meg hát azok sem, akik átélték a kádári vagy a még korábbi korszakokat, és most nem nosztalgia-, hanem deja vu érzésük van.

Szerző: Varga Domokos Péter / veszpresszo.hu