h i r d e t é s

Kásler kihúzta a gyufát – Berágtak az óvodapedagógusok

Olvasási idő
1perc
Eddig olvastam

Kásler kihúzta a gyufát – Berágtak az óvodapedagógusok

2018. augusztus 08. - 08:59

 

Ami számára nem különösebben nehéz művelet, vannak ugyanis olyan emberek, akik puszta létezésükkel is provokálják környezetüket. 

Kásler Miklós nem ritkán dilettáns kijelentései, mint az, hogy a Tízparancsolat minden betegség elkerülését biztosító volta eddig is sokak megrökönyödését eredményezte.

Most azonban közel sem szokatlan módon ismét a tények húzzák át egy fideszes állítását. Ahogy az lenni szokott, ha valamiről a kormány azt állítja, hogy fontos neki, a szóban forgó dolog hirtelen elapadó forrásokkal, ennek következtében súlyos, nem ritkán összeomlással fenyegető krízissel szembesül.

Aktivizálta magát az eddig elképesztő kijelentéseiről elhíresült Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. Csütörtöki közleménye szerint még ebben az évben a kormány elé kerülhet a nemzeti népegészségügyi program, amelynek részeként már óvodától kezdve az oktatás részévé kell tenni, hogy az egészséges életmód természetessé váljon, illetve időben felismerjék az egyes betegségek tüneteit. /168 óra/

Szép célkitűzés, gondolhatnánk, ha nem épp arról lenne szó, hogy az egészségügy ne essen darabokra. Ott ahol olyan dolgokat kérnek a betegek hozzátartozóitól, mint fertőtlenítőszereket, vagy épp ceruzaelemeket a vérnyomásmérőhöz.

És ezúttal sem lelt visszatetszésre

A nagyívű gondolatmenet azonban inkább csak kivágta a biztosítékot a realitás talaján álló hazai óvodapedagógusok egy részénél, akik petíciót írtak Kásler Miklóshnak.

„Aktívan dolgozó óvodapedagógusként felháborít bennünket az a tény, hogy Önnek miniszterként milyen kevés ismerete van arról, hogy egy óvodában mi is zajlik. El sem tudja képzeli, hogy az országban milyen erőveszítéseket teszünk annak érdekében, hogy a gyermekek mindent megkaphassanak, annak ellenére, hogy jelenleg is több száz óvodapedagógus hiányzik a rendszerből”

– hangzik a szöveg. A óvópedagógusok szerint a miniszternek és az Orbán-kormánynak nem törvények és rendeletek írásával kellene foglalkoznia, hanem a rendszert kellene segítenie.

Ezzel pedig lényegében minden komolyabb gondolata emberünknek vicc tárgyává lett. És ami az egészben a legszebb, felelőse maga Kásler. Más kérdés, hogy mint minden ímmel-ámmal előadott akció, az óvodapedagógusoké is csak egy újabb elkeseredett és bizonyosan hatástalan kísérlett lesz.


 

h i r d e t é s