És tudok még vagy féltucatról, akik nagyon komolyan tervezik.

A félreértések elkerülése végett: (nem mintha azzal baj lenne, de) ezek az emberek nem mosogatni mennek, vagy összegyűjteni egy motorra, lakásra valót, nem a szerencséjüket keresik, ó nagyon nem. Nem (kizárólag) ideológiai okokból menekülnek a rezsim elől, és nem fanyalgó városi libsik, akik megunták, hogy konstans hányingerrel, ökölbe szorított kézzel és tehetetlen dühvel küszködve éljenek ebben az országban.

De ettől még menekültek ők is, akiknek most lett elég a szellemi sivárságból, a kiszolgáltatottságból, a korrupciótól fertőzött közéletből, a folyamatos egzisztenciális bizonytalanságból, hogy tisztességes munkával egyszerűen nem lehet tisztességesen megélni. Hogyha valamiért kívül rekedtél a neren, s nem mondhatod, hogy “ismerek valakit a pártból”, akkor nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak rád, mint a káderekre és a párttagokra – meg azok barátaira és üzletfeleire.

(Pécsen különösen nem: az amúgy is EU sereghajtó Magyarországon belül a legrosszabbak között szerepel gazdaságilag a dél-dunántúli régió, annyira, hogy lassan nyugodtan megpályázhatja az Európa mélypontja címet.) 

Lásd és értsd: papíron és magyar átlagot tekintve középosztálybeli (valóságban vagy jövedelmet nézve az alatti) emberek hozták meg valószínűleg hosszas önmarcangolás és tépelődés után a döntést, hogy feldobják egy lapra a nehezen összegyűjtött egzisztenciájukat, kiveszik a gyereket az óvodából/iskolából, és nekivágnak a nagy ismeretlennek, vagy legalábbis a lakhelyváltoztatás minden velejárójának a jobb élet reményében.

Nem kell hozzá a háború kényszerítő ereje, hogy így döntsön valaki. A 21. században ezen a földrészen jogos elvárás részt követelni a jóléti társadalom előnyeiből. S ha ez nincs meg, elmenni oda, ahol hozzáférhető.

És akkor ez még csak a város, egy megyeszékhely esete, és javarészt szabad döntésről beszélünk, olyan emberek elhatározásáról, akiknek volt (még) választási lehetőségük, hogy beleszóljanak a sorsuk alakulásába. Mert a nagy többségnek ez elérhetetlen álom csupán.

Az útrakelők többségéről (azon túl, hogy rendelkeznek a választás szabadságával) feltételezhetjük azt, hogy van kellő tartalékuk, fantáziájuk és vállalkozókedvük, bátorságuk a cselekvésre s hogy véleményt formáljanak, hogy hatással legyenek a környezetükre, hogy egy közösség meghatározó tagjai legyenek. Az ő hiányuk pedig minden egyes fővel űrt hagy maga után a városban, kicsit kevesebb mozgást, kevesebb ötletet, kicsit kevesebb kultúrát, kicsit kevesebb nehezen megfogható valamit, ami Pécset mindig olyan különlegessé tette s kiemelte a vidéki magyar városok sorából.

A helyzet rossz, rosszabb mint gondolnánk. Ez Pécs saját fejlesztésű klímakatasztrófája, ami nem bekövetkezni fog, hanem már itt van, berúgta rég a kaput, mi már együtt nézhetjük végig a város poros, jellegtelen mezővárossá üresedését. Ezt a folyamatot pedig, hasonlóan a globális felmelegedéshez, legjobb esetben is csak lassítani lehet, visszafordítani vagy megállítani nem. 

Az okok nem tegnap keletkeztek, és nem is (kizárólag) az elmúlt tíz évben (visszatekintve már az EKF inkább volt a halála előtt még egyszer virágzó gesztenyefa), de évtizednyi városvezetés nemcsak nem tett semmit, hanem még fel is gyorsította a romlást sorozatos katasztrofális döntéseivel és inkompetens hozzáállásával. Személyes és politikai felelősségük vitán felül áll.

A jelenlegi, még néhány hónapot regnáló, a valósággal történő bármilyen szembenézéstől hisztérikusan rettegő helyi politikai elit leginkább Anatolij Gyatlov karakterére hasonlít (de ijesztően) a Csernobil című sorozatból. Az atomerőmű üzemeltetési főmérnökének helyettese még lángoló reaktorral a háta mögött és a sugárfertőzéstől szétolvadó emberekkel az orra előtt is csak annyit ismételgetett: nem jó, de nem is tragikus. A gőg, a tényekkel dacoló szűklátókörűség azonos, mégis a filmbéli Gyatlovnak mintha több realitásérzéke lenne a pécsi politikusoknál, akik a baj bármekkora fokú beismerése helyett következetesen ragaszkodnak a tényekkel dacoló hurráoptimizmushoz, látszatintézkedésekhez, bűnbak kereséshez és tehetségük kimerül a bárminemű kritikára történő sértődött reagálásban. 

Nem jó, de nem is tragikus.

A Szabad Pécs is megírta, a KSH-nál bárki megnézheti, hogy Pécs 2009-es 156.974 lakosságszáma 2018-ra 144.188 főre csökkent. Ez 12.786 fő, bőven egy egész Szigetvár néhány környező faluval, esetleg Mohács vagy Dombóvár kétharmada. Tíz év alatt (egy vidéki viszonylatban meghatározó méretű) városnyi ember költözött el Pécsről, s az elvándorlás arányát a beköltözők sem tudták tompítani.

Már nem számolom, hogy ebben az elmúlt tíz évben hány tehetséges ember vándorolt el Pécsről az ismeretségi körömből. De azt nagyon jól tudom, hogy egyikük sem azért ment el, mert ne szerette volna a várost. A várost, ami egyszerűen csak kifogyott alóluk a megélhetés reményével.

A sajnálat és az aggodalom ellenére egy percig sem lehet őszintén tartóztatni senkit. Mert azon túl, hogy közel van a Mecsek meg Orfű, és ott van a Nappali, sok jót ez a város nem tud felmutatni. Ma diadalmenetet szerveznek vagy átadják a város kulcsát akármelyik multinak jutalmul, amelyik tud 37 embert foglalkoztatni, de ez a szükséges versenyképes munkahelyek számához képest olyan, mint vízzel locsolni az égő atomreaktort. 

Nem hiszem el, hogy senkit sem zavar, hogy ugyanazért a munkáért ugyanannál a cégnél jóval kevesebb bér jár Pécsen, mint Budapesten, miközben az élelmiszer meg az ingatlanárak egyre inkább a fővárosihoz húznak?

Ha túl is teszed magad az “epán” (egzisztenciális parán), ha nem foglalkozol vele, hogy Pécsen a legnagyobb az egy főre eső musztángok száma, akkor is ott van a mindent átható tehetségtelenség, silányság és nepotizmus, ott vannak a hazai mintán s átlagon felbátorodott kishercegek, az országot feudális tartománnyá változtató ner működtetői és haszonélvezői.

Nem intő jel, hogy vasárnap este nincsen nagyon vendéglátóhely nyitva a belvárosban? Nem aggasztó, hogy Szekszárd után töküres az autópálya? Hogy nincsen InterCity három óra alatt a fővárosba vagy vissza (15 éve gyorsabb volt), s nem tudsz olyan ritkán utazni rajta, hogy ne legyen valami para, leromlott vagy túlpörgött légkondi, 120 perces késés, meg a kiöntött WC padlón folydogáló tartalma? Hogy az egyetemen lassan több a külföldi diák mint a magyar, és komplett szakokat fenyeget konkrét összeomlás az egyetemisták hiánya miatt? Hogy simán kirúgnak akár évtizedek után, mert megtetszett valakinek a pozíciód? Vagy eleve fel se vesznek, mert van egy tehetséges fiatal, akit oda kell helyezni?

Nem tudom hibáztatni, aki elköltözik Pécsről. Már leszoktam arról is, hogy éreztetem az elköltözővel, mennyive szomorúbb hely lesz nélküle ez a város. Helyette szívből szerencsét kívánok, jó utat és kitartást, s inkább csak magamban mondom:

Maradjatok még. Tartsatok ki. Ki marad itt, ha mindenki elmegy?

A szerző a Szabad Pécs korábbi újságírója, az Emberség Erejével Alapítvány kommunikációs munkatársa

pecsistop.hu