Nem kellett a kormánynak a Norvég Alap 77 milliárdja, cserébe most végig kell néznie, ahogy az Európai Bizottság milliárdokkal támogat magyar civileket. Ráadásul idén először az uniós értékek, vagyis a jogállamiság és a demokrácia védelmét is támogatják úgy, hogy a pénzek elköltéséhez a kormánynak egy szava sem lehet – írja a hvg.hu.
A magyar miniszterelnök leválása Donald Trumpról nem is olyan egyszerű: egyrészt kockáztatja a volt elnök haragját, másrészt pedig nem biztos, hogy Ron DeSantissal össze tudna haverkodni – vélekedik Simonyi András.
A Vlagyimir Putyin orosz elnök és kormányzata által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a terrorizmust támogató és terrorista eszközöket használó állammá nyilvánította Oroszországot.
A szlovák külügyminiszter szerint undorító és visszataszító, hogy Orbán Viktor (Fidesz) magyar miniszterelnök egy Nagy-Magyarországot ábrázoló szurkolói sálat viselt, amikor fogadta a magyar válogatottból visszavonuló Dzsudzsák Balázst.
A kegyetlenségéről ismert Szergej Szurovikin tábornok mindent megtesz, hogy a herszoni kivonulással átcsoportosított orosz egységek áttörést érjenek el a keleti fronton. Egyre több felvétel látott napvilágot arról, hogy az orosz hadsereg az ENSZ által tiltott fegyverekkel igyekszik megtörni az ukrán ellentámadást.
Az illetékes osztrák hatóság friss jelentése is azt állítja, hogy a paksi atomerőmű területe, mégpedig mind az építendő újé, mind a meglévő régié nem kellően biztonságos egy esetleges földrengés szempontjából. Ez kétségessé teheti a meglévő reaktorok üzemidő-hosszabbítását is.
Az Orbán-kormányok elmúlt évtizedének külkapcsolatait nagyjából úgy lehetne leírni, hogy a kormány folyamatosan rombolta a már meglévő, centrista erőkkel kialakított szövetségét, miközben folyamatosan abban bízott, hogy az általa intellektuálisan részben meghatározott jobboldali, szuverenista, populista erők valahogy majd képesek lesznek ezeket pótolni. - írja a 24.hu
Négy, az EP-ben együtt többséget alkotó pártcsoport csütörtökön arra szólította fel az Európai Bizottságot, hogy tartson ki a jogállami feltételességi eljárás és az uniós források befagyasztása mellett, mert a magyar kormány által tett intézkedések továbbra sem nyújtanak teljes körű garanciát az EU pénzügyi érdekeinek védelmére. - írja a Szabad Európa
Amennyiben az Európai Bizottság megállapodik Magyarországgal a helyreállítási tervvel kapcsolatban, akkor a magyar kormány által javasolt reformintézkedéseket nagyon fontos lesz hatékonyan és erőteljesen végrehajtani - jelentette ki Didier Reynders jogérvényesülésért felelős uniós biztos pénteken Brüsszelben. - írja a Napi.hu
Hszi Csin-ping a rakétaincidenst követő G20-as csúcson megállította a kanadai miniszterelnököt és elpanaszolta neki, hogy kiszivárogtatták négyszemközti beszélgetésük tartalmát, és az esetet videóra is vették.