h i r d e t é s

Ma folytatódik a csütörtökön berekesztett testületi ülés

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam
a- a+

Ma folytatódik a csütörtökön berekesztett testületi ülés

2017. szeptember 29. - 08:06

Képviselőtestületi ülés – 2017.09.28.

Maratoni hosszúsági testületi ülésen döntött Esztergom képviselő-testülete többek között új állások létesítéséről az óvodákban, a Bursa Hungarica ösztöndíjpályázat kiírásáról, látgatói jegy bevezetéséről a gyermeküket edzésre kísérő szülők számára a strandra, a Babits és Arany iskolák felújításáról, egy kertvárosi lámpás közúti csomópont valamint a Petőfi utcai körforgalom mielőbbi megépítéséről valamint egy, nagyrészt támogatói forrásból megvalósuló új Prímás-szigeti sportcsarnok építéséről. Az ülés félbeszakadt, mivel túllépték a helyben hatályos rendelet szerinti öt órás időtartamot, pénteken az elmaradt napirendi pontokkal folytatják a döntéshozást a képviselők.

Az ülésen valamennyi választott képviselő részt vett, igaz volt aki később tudott csatlakozni, többeknek pedig korábban kellett távozniuk az öt órás, két rövid szünettel megszakított tanácskozásról, a testület azonban mindvégig döntésképes maradt.

A képviselők a napirendi pontok megvitatását követően elfogadták a város kilenc óvodájának szakmai beszámolóját, valamint döntött arról, hogy a Zöld Óvoda és a Kertvárosi Óvoda munkáját a továbbiakban egy-egy fő pedagógiai asszisztens segíti.

Ismét lesz Bursa Hungarica

Idén ismét csatlakozik Esztergom a Bursa Hungarica programhoz. A pályázók maguk töltik fel adataikat az EPER-Bursa (Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszer) rendszerbe. A feltöltést követően kinyomtatott és aláírt pályázati űrlap kerül benyújtásra a települési önkormányzatok részére, a szükséges mellékletekkel együtt. A pályázatok benyújtási határideje 2017. november 7., amelyet az ÁSZF tartalmaz. A települési önkormányzat az EPER-Bursa rendszerben érkezteti, ellenőrzi, elbírálja a beérkezett pályázatokat és bírálati döntését a rendszerben 2017. december 7-ig rögzíti. A pályázat csak a kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A határidőn túl benyújtott vagy formailag nem megfelelő pályázatok kizárásra kerülnek.

Pályázók köre:

Az ösztöndíjban kizárólag a települési önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezők részesülhetnek.

Az "A” típusú pályázatra azok az önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetíí hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejú képzésben (nappali munkarendben), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőfokú, illetve felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.

A "B" típusú pályázatra azok az önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetú (a 2017/2018. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolás, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert, érettségizett) pályázók jelentkezhetnek, akik a 2018/2019. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézményben teljes idejű (nappali munkarend) alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni. A "B" típusú pályázatra jelentkezők közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik a 2018/2019. tanévben először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe, és tanulmányaikat a 2018/2019. tanévben ténylegesen megkezdik.

Látogató jegy a strandra, 70 év felettieknek ingyenes belépés

A képviselők döntöttek arról, hogy a Szent István Strandfürdő szolgáltatásait a továbbiakban a 70 év felettiek ingyenesen vehetik igénybe, valamint bevezetik a látogatói jegyet, amely a gyermekeiket az uszodákba kísérő szülők számára jelent segítséget. A látogatói jegyet a nyári időszakban szedi az intézmény. A testület döntött arról, hogy védőnői feladatok ellátására ír ki pályázatot. A pályázat várhatóan október elején jelenik meg.

Megújul a Babits és az Arany iskola

A képviselők egyhangúlag döntöttek arról, hogy az önkormányzat tulajdonosi hozzájárulását adja két intézményi korszerűsítéshez. A Tatabányai Tankerületi Központ támogatást nyert az Esztergomi Babits Mihály Általános Iskola és az Esztergomi Arany János Általános Iskola infrastrukturális fejlesztésére. A Babits iskola esetében a beázások, födémhibák megszüntetése a tető felújításával, kosárlabda pálya felújítás, balesetveszélyes burkolat cseréje, sportudvar korszerűsítése szerepel a felújítások sorában, összesen 50,5 millió forint értékben.

Az Esztergomi Arany János Általános Iskolában a tornaterem korszerűsítése, balesetveszély elhárítása burkolatok, elektromos vezetéke cseréjével, vizesblokkok felújítása, szaniterek cseréje történik meg a 60,6 millió forintos támogatásból. Mindkét beruházás pályázat szerinti tervezett kezdése: 2017. október 1..

Városarculat és közterület-alakítások

A képviselők elfogadták Esztergom Város Településképi Arculati Kézikönyvét, egyben megalkották Esztergom város településképi rendeletét, és döntött az Esztergom Város városrészeinek helyi építési szabályzatairól szóló önkormányzati rendeletek egyes rendelkezéseinek hatályon kívül helyezéséről. Szintén döntöttek az Esztergom város árvízvédelmének fejlesztésének első ütem, a Séta II. program, a Simor János utca első ütem és a Szent Anna Plébániatemplom környezetét érintő közterület-alakítási terv elfogadásáról. A tervek, műszaki leírás, látványtervek elérhetőek Esztergom Város önkormányzatának honlapján.

Sportcsarnok épülhet a szigeten

A testület már korábban döntött sport- és rendezvénycsarnok létesítéséről. A képviselők mostani döntése alapján a csarnok a Prímás-szigeten épülne, amelyre az Esztergomi RAFC kézilabda szakosztállyal közösen pályázna a város. A beruházás becsült összköltsége 2 milliárd forint, az önkormányzat vállalja a szükséges 30 százalékos önrész biztosítását. A csarnok többfunkciós lenne, 1000 fős lelátóval, variálható játéktérrel (a kézilabda mellett vívás, küzdősportok számára), illetve lehetőség lenne rendezvénytérré történő átalakítására. A kézilabda egyesület vállalja a létesítmény működtetését, az üzemeltetés költségeit az önkormányzat viseli.

A beruházási költségek 70 %.-át a TAO program keretében támogató cégek fizetik ki. A fenntartási időszakban pedig lehetőség van a fenntartási költségek megpályázására is, a fenntartási időszakot követően pedig városi tulajdonba kerülhet az intézmény.

Közterület rendelet, hulladékudvar

A képviselők megalkották a közterületek elnevezésének és az ingatlanok házszámozásának szabályairól szóló önkormányzati rendeletet, amely az elmúlt évtizedek mulasztásait hivatott rendezni, egységesíteni. A testület elfogadta, hogy a lakossági hulladékudvar az Esztergom, 18168/3 hrsz.-ú ingatlanra kerüljön kialakításra.

Módosított parkolási rendelet

A testület véglegesítette a már korábban meghozott döntését a parkolással kapcsolatban. A döntés értelmében 2018. január 1-től 2018. június 30-ig, ideiglenesen ingyenes lesz a város egész területén. Romanek Etelka polgármester javasolta, hogy a fél éves ideiglenes időszakot egy évre, azaz 2018. január 1-e és 2018. december 31-e közti időszakra módosítsa a testület. A képviselők azonban továbbra is a fél éves „tesztidőszakot” támogatták.

A testület emellett döntött arról is, hogy a várakozási díj megfizetése nélkül várakozhatnak az Önkormányzattal kötött hatályos feladat-ellátási szerződés keretében praktizáló háziorvosok, gyermekorvosok és védőnők a KRESZ 41.} (8) bekezdésében foglalt sürgősségi orvosi ellátáshoz kiadott várakozási engedéllyel.

Új lámpás csomópont és körforgalom

A testület döntött a 111. sz. főút -11328 utak (Wesselényi-Damjanich-Eperjesi utak) csomópont átépítése (jelzőlámpa rendszer kiépítésével) tárgyú projekttel kapcsolatos konzorciumi megállapodás elfogadásáról. A csomópont átépítése és a forgalomszabályozás módosítása a közlekedés biztonságát növeli és a 2017. évi költségvetés is tartalmazza. A döntés szerint közlekedési szakértőt vonnának be a csomópont kialakításával kapcsolatban. A testület 12,5 millió forintig vállalja a tervezési költségek finanszírozását.

A testület döntött arról is, hogy a hivatal készíttesse el a Dobogókői utca, Terézia utca, és a Petőfi utca kereszteződésében körforgalom kialakításának tervezését és a kiviteli terveket, annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb megkezdődhessen a kivitelezést.

Elutasított közterületi-reklám ajánlat

A testület ugyanakkor elutasította a JCDecaux ajánlatát. A közterületi reklámokkal foglalkozó cég 20 buszvárót építene, újítana fel, és látná el CityLight reklámeszközökkel, amelyek egy-egy oldalát az önkormányzat használhatná. A cég a várók karbantartását, takarítását is vállalta volna, mindezt 15 év közterület-használati díjmentességért cserében. A szakbizottságok és a képviselő-testület (utóbbi egyhangúlag) egyaránt az ajánlat elutasítása mellett döntött.

Ingatlanhasználattal kapcsolatos döntések

A képviselők több ingatlan ideiglenes-, illetve hosszú távú bérbeadására, kulturális események esetén ingyenes használatba-adásról is döntöttek, eldőlt többek közt hogy a CIB Bank további öt évig bérli az önkormányzattól a Széchenyi téri székhelyét, szakmai és kulturális rendezvényeknek biztosít helyet az önkormányzat saját ingatlanjaiban. A testület döntött arról is, hogy a Simor János utca 30. szám alatti ingatlant is adásvételi szerződés révén megvásárolja az önkormányzat 42 millió forintért, az új piac kialakítása céljából.

Tarifatáblázat a műfüves pályákra

Az elmúlt években négy, az MLSZ által támogatott, valamint egy, önerőből megvalósult műfüves futballpálya épült Esztergomban (Arany János-, József Attila-, Babits- és Dobó Katalin iskolák, Budai lakótelep). A pályák egyre népszerűbbek, szükségesség vált a használatuk feltételeinek rendezése. A testület döntése értelmében a bérleti díjat egységesen 4000 forint/órában határozták meg (kivéve a Babits pályát, melynek óránkénti bérleti díja 3000 forint), de lehetőség van kedvezményes, negyedéves bérlet váltására is.

Kiegészítés (2017. szeptember 29. 10:19)

"A ma reggeli, testületi ülésről szóló közleményben pontatlanul jelent meg azon műfüves pályák felsorolása, amelyeket térítés ellenében lehet használni. A köztereken épült sportlétesítmények továbbra is ingyenesen használhatóak. Az Arany János, Dobó Katalin, József Attila és Montágh iskolák területén lévő pályák bérleti díja óránként 4000, a Babits iskola pályájának bérleti díja óránként 3000 forint. Negyedéves, kedvezményes bérlet váltására valamennyi helyszín esetén van lehetőség."

Önkormányzati cégekkel kapcsolatos döntések

Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testülete úgy döntött, hogy az Esztergomi Vízmű Kft.-t végelszámolási eljárás keretében jogutód nélkül megszünteti. A végelszámolási eljárás során az Esztergomi Vízmű Kft. vagyoni eszközeit csak nyilvános pályázat, illetve árverés útján lehet értékesíteni. A testület e mellett módosította és pontosította a Zöld Út Kft-el kötött közszolgálati szerződését.

A délelőtt kilenc órakor kezdődő ülést Romanek Etelka polgármester délután kettő órakor berekesztette, mivel a vonatkozó szabályzat szerint az ülés hossza nem haladhatja meg az öt órát. A testület holnap, pénteken reggel kilenckor folytatja az elmaradt napirendi pontok tárgyalását. (Városházi információ)