Melyet a hívők (például gyerek- és ifjúkoromban Nagyapa) kellő áhitattal és aggódva, nehogy hiba csússzon a szertertásrendbe, a nem hívő jelenlévők (például én) kopogó szemmel (mikor eszünk már?) ülünk végig, órákon át, Pészahkor, a zsidóság egyik legnagyobb ünnepén, melyen az Egyiptomból történt kivonulásra emlékezünk.

Emlékezünk, méghozzá hívők és ateisták másként, de egyaránt. Valamennyien, az Örökkévaló által kiválasztott nép sarjai.

Az Örökkévaló, akit megnevezni nem szabad, ezért különféle kerülő/utaló/álnevekkel illetjük, akinek a létezésében hiszünk vagy sem, mégis valaminő titkos kapcsolatban állunk vele.
Számomra ő az Öreg, aki azért oda-odapislant rám.
És perlekedni is szabad vele! Megpróbálni kicselezni. Ámbár úgysem sikerülhet! Mert mindent lát! Ha létezik.

És odafigyel a kiválasztott népére is! Átvezetve-e sors üldözte nációt évezredek nyomorúságán, kiszolgáltatottságán, üldözöttségén.

Az Örökkévaló (és az ENSZ) végre újra államot adott nekünk, hetvenöt éve. Nyilvánvalóan a Holokauszt hatására.

Tegnap a demokratikus Izraelt magánhaszonra, és a bőrét menteni akarva megpuccsolni kívánó Bibi Netenjáhú hívei kétszázezres ellentüntetést tartottak.

Mármint a kormány tervei mellett, a hatszázharmincezer főnyi tüntetők ellen.
Erőfitogtatásként. Mivel vége a (teljesen értelmetlen) halasztásnak, amitől a naivak valamiféle kompromisszumra törekvő tárgyalás-sorozatot vártak arról, amiben nincs, nem lehet kompromisszumot kötni, és május elején az izraeli törvényhozás megkezdi az „igazságügyi reformcsomag” elnevezésű fasiszta hatalomátvételi- és bebetonozási kísérlet tárgyalását második és harmadik olvasatban.

Az a Kneszet, melynek jelenlegi kormánytöbbségét a hatmillió-négyszázezer választásra jogosult köréből nyolcezer főnyi szavazattöbbséggel szerezte meg Netanjáhú.
Elítélt közbűntényes (Szmotrics, Deri), magát homofób fasisztának nevező (Ben Gvír) koalíciós parntnerekkel.

Miközben több független közvélemény-kutatási adat szerint az ellenzék ma szarrá verné a kormánypártot, a koalíciós partnereivel együtt.

Ezért kellett a kormánypárti tömegtüntetés!
Erődemonstrációként. Ha újra utcára megy (márpedig utcára megy) a hatszázharmincezer. Hogy hát, mi is itt vagyunk!

Rendben van! Ha az egyik tüntethet, tüntethet a másik is!

Csak hát, a kormánypárti tüntetők tegnap az ellenzéki vezetők, a Bibi ellen nyomozást folytató és vádat emelő Manderblit államügyész, a Legfelsőbb Bíróság tagjai arcképén tapostak, táncoltak!

A legutóbb fél évszázada általam, mint legfiatalabb által feltett Széder esti kérdés csengett vissza hirtelen a fülemben, amikor a hírt olvastam, minimálisan áthangolva:

Miben különbözik e nép a többitől?

Mennyivel jobb, mint a Soros arcképén tipró magyar? Vagy bárki, más nemzetbéli?

Egy ember arcképén taposni mocskos, aljas, embertelen, megalázó, bárkiről, bármely nációról legyen is szó! Plusz itt, bónuszként, ezek a saját, a szomszédjukban lakó véreiket!

Jair Netanjáhú, a miniszterelnök fia akasztani szeretne!
Ellenzéki vezetőket, az apja ügyeiben eljáró rendőröket, ügyészeket, bírákat.
És elindul majd a tömeg akasztani, lincselni?

Mit szólna ehhez Reb Tevje?

A figuráját megalkotó Sólem Aléchem szobrát (nem sokkal az orosz agresszió előtt) ukrán nacionalisták ledöntötték Kijevben.

Most ledöntik a zsidók Jeruzsálemben!

A válasz tehát az átformált kérdésre: semmiben! Amit mindig tudtam! De, ilyen szörnyű bizonyságtételre nem vágytam!