Megvonta volna egy roma fiataltól a támogatást a holokauszttagadó jobbikos
Az RTL Klub számolt be a debreceni közgyűlés egyik finoman szólva furcsa jelenetéről. - írja az Index
A közgyűlés napirendi pontjainak egyike egy tehetséggondozó programról, és az ahhoz kapcsolódó támogatásról szólt. A hátrányos helyzetű, jól tanuló, tehetséges gyerekek továbbtanulását támogató program keretében a diákok havi tízezer forintot kaphatnak, maximum 5 évig, de csak akkor, ha sikeresen felvételiznek középiskolába.
Két jelölt volt idén, az RTL Klub úgy tudja, a két jelölt közül az egyik fiatal roma származású. A közgyűlésen szólásra emelkedett Ágoston Tibor, jobbikos képviselő, aki elmondta, szerinte a fiú nem érdemelte ki a támogatást, mert "bizonyos hiányosságai" vannak, de nem fejtette ki, hogy mik azok.
"Ha egyszer azt mondjuk, hogy Arany János Tehetséggondozó Program, akkor az a tehetségekről gondoskodjon, és ne olyanokról, akiknek esélyt akarunk adni arra, hogy majd megmutassa, hogy ő tehetséges-e vagy nem" - mondta a jobbikos képviselő, majd hozzátette:
Vagy pedig csináljunk egy olyan programot, aminek mondjuk Rostás Winnetou lesz a neve, és felzárkóztató program.
Nem magyarázta meg a képviselő bővebben, a polgármestert hozzátette, hogy visszautasít bármilyen faji vagy etnikai megközelítést ebben a kérdésben.
A tévé megkérdezte a Jobbikot, mit gondolnak erről, és a párt a Fideszt megszégyenítő mellébeszélő választ adta: "Ágoston Tibor képviselő úr válaszában nyilván tévedett, ugyanis Rostás Winnetou Tehetséggondozó nevű intézmény létezéséről nem találtunk semmilyen információt".
A két fiatal támogatásáról szóló javaslatot végül 29 igen és egyetlen nem szavazattal fogadták el. Egyedül a jobbikos képviselő nem szavazta meg.
Ágoston Tibor 2002-ben lépett be a Fideszbe, de Gyurcsány őszödi beszéde egyenesen a Jobbikba röpítette. A jobbikos képviselőt 2016 márciusában kapott 750 ezer forintos büntetést, és ítélte el a bíróság holokaszttagadás bűntette miatt. Ágoston Tibor 2014 januárjában, amikor „hollókamuként” és „hollókasztként” beszélt a holokausztról egy nyilvános debreceni rendezvényen, a bíróság szerint megvalósította a nemzetiszocialista rendszerek bűneinek nyilvános tagadása bűntettet.