Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy gyönyörű ország. Nyugodt, csendes kis ország volt dolgos, szorgalmas néppel. Minden becsületes ember dolgozott, azokat meg akik mégis kerülni akarták a munkát megbüntették. Történt egyszer, hogy az ország egyik befolyásos emberének gyereke született. Méretei ugyan hagytak némi kívánnivalót maguk után, de a szülők úgy voltak vele: „mégis csak a mi kutyánk kölyke, majd megnő”

A gyerek lassan cseperedett. Az iskolában ugyan a tornasor végén állt csenevész testével, osztályzatai átlag alattiak voltak, de leginkább a viselkedésével lógott ki a társai közül. Látszott, ebben a gyerekben nem kerek valami. Apja mit sem vett észre az intő jelekből, pedig a hisztik, az önző akarnokság, a sunyi tekintet olyan szembeötlő volt, hogy a szomszédok is kerülték a gyerek közelségét. Mivel kortársai is elkerülték, az apja egy csontot akasztott a nyakába, hogy legalább a kutya játsszon a gyerekkel, ám szegény Bodri sem bírta sokáig. Egy idő után már attól is felállt a szőr a hátán, ha meghallotta a gyerek hangját, és ösztöneire hallgatva pánik szerű menekülésbe kezdett. Az ingerszegény környezetben végleg befordult a gyerek, hiszen senki sem játszott vele, a kortársai csúfolták sötét bőre, törpesége miatt. Egyik reggel felébredve elhatározta, hogy addig nem nyugszik, míg nem ő lesz a király ebben az országban. Ettől kezdve mindent alárendelt a célnak. Körmönfont gonoszságokkal törlesztett az őt csúfoló gyerekeknek, aljas kis besúgóként törtetett célja felé. Oly mesteri fokra fejlesztette gaz szándékainak kivitelezését. leplezését, hogy környezetében senki sem sejtette, hogy ember helyett ördög lakozik a törpe testben. Tanulmányi eredményei jelentősen javultak, mert a célok eléréséhez az kellett. Apja igen örült a változásnak, hiszen ő csak azt látta, gyereke egyre jobban tanul. Hamar kijárta hát az ország vezetésénél, hogy fia idegen országba tanulhasson tovább, akár besúgóként is. A fiú természetesnek vette, hogy továbbtanulásának ilyen ára van, hiszen a zsigereiben volt már a szakma. Az iskolaidő alatt szorgalmasan fejlesztette tovább ez irányú képességeit, mellyel elnyerte az ország akkori befolyásos embereinek megbecsülését. Becsülték, mert közben otthon is változott a világ. Az ország vezetői közt megjelent egy új szemlélet - mindenkit eltaposni az önös érdek megvalósítása miatt. A fiú dörzsölte a markát, hiszen pont ez kell ahhoz, hogy király lehessen. A káosz és a kapzsiság az ő barátai.

Hazatért hát külhonból, és el kezdte lázítani környezetét. Nőtt is a tábora szép lassan. Csatlakoztak hozzá mindazok, akik hasznot reméltek céljaiból. Aztán egyszer csak úgy látszott itt az idő. Megbukott a kormány, de trónkövetelő törekvése mégis kudarcba fulladt a törpének. Más keselyűhadak lepték el az ország házát. Sírógörcs fogta el mikor látta, milyen agyfúrt módon lopják szét az országnyi vagyont, és neki semmi sem jut belőle. Pedig őt illeti. Aztán ismét fordult az idő kereke, ez a kormány is megbukott, de megint sikertelen volt a törpe hatalom átvételi kísérlete. Szinte megszállott lett. Márpedig akkor is ő lesz a király! Ez a gondolat töltötte ki a mindennapjait. Pánik fogta el mikor az új vezetők el kezdték felemelni az addig sötétben tartott népet, mert ez nem az ő céljait szolgálta. Neki tudatlan nép kell, mert a tudatlan embert könnyebb becsapni, mint a tanultat. Ő már csak tudja. Hiszen ezért tanult.

Aztán a sors egyszer csak úgy fordult, hogy a törpe és siserehada került hatalomra. Lett is örömünnep. Holdudvarát hamar beültette különféle pozíciókba, majd elkezdte az ország kasszát módszeresen a zsebébe tömni. Már csak a királlyá választása volt hátra, ám az elmúlt években tanulttá vált nép menesztette, mielőtt megkoronáztathatta volna magát. Új kormányt választottak. A törpe bosszút forralt és esküt tett, hogy visszavág. Megmételyezte, kiforgatta a vallást, az embereket egymásnak uszította. Ördögi cselvetései sikerrel jártak. A templomokban egy idő után már nem a szeretetre, hanem a gyűlöletre tanítottak, a családi béke ellenségeskedésbe csapott, a barátok egymás torkának estek. És el jött az idő. A törpe ideje. A nép végre őt választotta, mert balga módon mindent elhitt neki amit éveken át szajkózott. Szinte megváltóként tekintett rá a templomok agymosott népe, és örömtáncot lejtve ünnepelte a törpe mindent elsöprő győzelmét. A lator a mámor után azonnal a tettek mezejére lépett, hogy megszilárdítsa hatalmát. Hiszen erős hatalom nélkül sose koronázzák meg. Mindenre, mindenkire ráerőltetve akaratát törtetett célja felé. Úgy járt kelt az emberek közt, mint egy isten, mindenkinek azt mondta amit az hallani akart. Nem volt nála népszerűbb ember az országban, mert a nép elhitte ő a megváltó, jön a Kánaán. Már a megkoronázásának időpontját tervezgette, mikor egyik reggel lázálmából ébredve új elhatározásra jutott. Nem elég ez az ország neki. Ő nagyobb ország királya akar lenni, mert ő nagy király lesz. Hamar menesztette hát követőit a környékbeli országokba azzal, mételyezzék meg az ottani békét, ugrasszák egymásnak a nemzetiségeket, és így bekebelezhető lesz az országok egy része.

Így is lett. Forrongás, erőszak vált mindennapossá a környékbeli országokban. Mikor a törpe úgy látta itt az idő, előjött a nagy-egységes ország ötletével. Kiröhögték a környékbeli országok, hiszen a legkisebb ország legapróbb embere próbált rájuk ijeszteni. A törpe azonban ebből sem tanult. Véres szájjal üvöltözve szétküldte keselyűhadát, lázítsák fel a szomszédos országok nemzetiségét saját országuk ellen. Itthon nyugtalanság vett erőt az embereken. Hiszen ez a törpe több millió embert akar a nyakukba hozni (mégha egy a nemzetiségük is), pedig így is kevés az ennivaló, a munka. Veszélyt éreztek, mely újra eggyé kovácsolta őket. A haragosok ismét beszéltek egymással, a családok kibékültek. Elmúlt az országban a puskaporos levegő. Pedig a törpe nem ezt akarta. Neki vérszagtól megrészegült üvöltő sereg kellett, aki ha kell ráront a szomszédos országokra, nem pedig mélyen elgondolkodó, a jövőt fontolgató békés nép. Könyörtelen gonoszságában úgy döntött bosszút áll a népen. El kezdte visszavenni mindazt ami addig a törvény szerint járt, plusz adókat vetett ki, nyomorba döntötte az egész országot. Meg is lett az eredménye. Az emberek először suttogni, csendben lázongani kezdtek, aztán egyszer csak kitört a vihar. Egyik reggel a feldühödött nép rátörte az ország házának ajtaját a törpére, aki éppen a koronát próbálgatta. Több száz kar ragadta meg a megdöbbent nyikhajt és kihajította az utcára. A törpe döbbentem nézett farkasszemet a vérszagtól megrészegült üvöltő néppel, mely addigra már több befolyásos emberét akasztotta lámpavasra. A törpe megzavarodott. Nem értette mi történik körülötte, hiszen ő pont ilyennek akarta népét, akkor miért épp ellene fordulnak, mikor óriásplakátokon hirdette ki az ellenség?

Mire gondolatai végére ért, már egyik hű embere mellett találta magát a szélben bokázva. Fekete lelke elhagyta a csenevész testet, majd fejcsóválva, zavartan visszarepült a sötétségbe ahonnan egyszer rég érkezett.

Mint minden mesének ennek is van tanulsága:

Csak annyi emberséget, megértés várj másoktól, amennyit adtál nekik. Egy ország népe előtt hiába lóbálsz kolompot, az előbb-utóbb akkor is arra fog menni ami neki a legjobb.