A jegybank nem tudja eleget hangsúlyozni a karvalyságát, a spekulánsok viszont látszólag továbbra is a galamblelkűségre vannak berendezkedve, ezért nem tud jóval távolabb kerülni a 400-as szinttől a forint az euróval szemben. - írja a Napi.hu

A jegybank döntéshozó testülete júniusban nyomta meg a közmondásos piros gombot, és 185 bázisponttal minden várakozást meghaladva 7,75 százalékra emelte az alapkamatot. Ha szigorúan vesszük, ez egy technikai lépés volt az eltérő kamatráták összezárására, de egy ilyen léptékű döntés így is súlyosnak számít.

Nem is volt más lehetőség, kétszámjegyű inflációra kell berendezkedni a 3 százalékos célhoz képest, a héten megjelenő legújabb inflációs kimutatás is kétszámjegyűnek ígérkezik.

Ami a legfájdalmasabb, hogy egy ilyen drámainak tekinthető lépés sem tudta a forint árfolyamát mérföldekkel arrébb rángatni az euróval szembeni 400-as szinttől, aminek az inflációs hatása nyilván az MNB-t is erősen aggasztja.

Idén a júniusi előrejelzés szerint akár 12,6 százalék is lehet az éves infláció, és borul minden tervezés amiatt, hogy történelmi mélypontokra került a forint árfolyama a nemzetközi kereskedésben.

Virág Barnabás, a jegybank monetáris politikáért felelős alelnöke a júniusi kamatdöntést követően és azt megelőzően is többször közölte a piaci szereplőkkel, hogy az MNB látja az inflációt, az elsők között ismerte fel a jelenséget, és ennek megfelelően fel is lép ellene.

Akkor miért nem hiszik el?

Pillanatnyi döntések, és közel egy évtizedes monetáris politikai berendezkedés hozza azt, hogy a magyar gazdaság tényleges teljesítményétől és kifejezetten kedvező kilátásaitól függetlenül spekulációs terep lett a forintpiac.

Orbán Viktor újkori, 2010-es hatalomra jutásakor még államcsődről lehetett hallani, ami talán már akkor is túlzó aggodalom volt, a görög válság miatt viszont kétségtelenül nagyon borúsak voltak a kilátások.

Akkoriban Matolcsy György, nemzetgazdasági miniszter – aki 2013-ra a jegybank elnöke lett – szuverenitási kérdéssé tette a monetáris politikát, amiben szakértő társra talált Nagy Mártonban, aki az MNB szakmai vezetője, alelnöke lett, és aki jelenleg a magyar gazdaságpolitika irányítója.

A korszakváltás beálltával a jegybankban beindult a feltétel nélküli lazítás időszaka.

Az MNB minden áron kamatot vágott, fenntartotta több eszközön és programon keresztül a bő likviditást, hogy segíthesse a gazdasági növekedést, lévén nem volt infláció, és a nagy jegybankokhoz hasonlóan itthon is szempont volt, hogy a gazdasági növekedéssel természetesen társuló inflációt, ha kell, mesterségen előállítsák.

Nem volt rég, pedig most már komikusnak tűnnek ezek a problémák.

Nem emelek, soha, soha!

A  2010-es évek alatt egy, a közgazdászok által azóta is kutatott jelenség állt elő a világgazdaságban.

Mérhető növekedés, infláció nélkül, egyes helyeken negatív infláció mellett.

Ez megadta az MNB-nek is a terepet, hogy kevésbé kelljen elsődleges mandátumával foglalkozzon, mivel infláció híján az árstabilitás adott volt, és fókuszálhatott többleti feladatköreire, ami a gazdasági növekedés támogatása.

Ennek megfelelően minden lehetőséget megragadott, hogy kamatot vágjon, fenntartsa a pénzbőséget a piacon, támogassa a cégek finanszírozási lehetőségeit és általában a GDP bővülését, nem mellesleg a Matolcsy által vezetett jegybank felzárkózási elképzeléseit.

Fordult a világ

Mindez alapvetés lett. A Goldman Sachs, a JP  Morgan és társaik megszokták, hogy az MNB akkor is lazít, ha nem kéne, úgyhogy rá lehet játszani a piacra. Akkor is, ha ezt sem a gazdasági teljesítmény, sem a költségvetési egyensúly nem indokolja.

A magyar finanszírozásból évekkel ezelőtt kiszállt a Templeton, aminek az üzleti modellje kifejezetten az, hogy pecázni megy a zavarosba. A Lehman Brothers válság után az egyik legjelentősebb hitelezői voltak Magyarországnak, mára továbbálltak, mivel a fejlett gazdaságokban csekélyebb a megtérülés.

Ez többek között azért történhetett, mert helyreálltak a magyar gazdaság makrogazdasági mutatói, és már nem kecsegtetett olyan megtérüléssel a fejlett piaci státusz felé tendáló gazdaság, mint a görög válság idején látott kétszámjegyű hozam a 10 éves állampapírokban és egyéb eszközökben.

Madárketrec

A Matolcsy alatt kialakított jegybank viszont megállíthatatlanul azt kommunikálta, hogy önteni fogja a pénzt a gazdaságba.

Most viszont hónapok óta igyekszik az MNB meggyőzni a piacokat, hogy átállt a galambságból a héja világra, de a forint kereskedése alapján ez az üzenet nem hiteles a piacok számára.

Erre a narratívára ismételten rájátszott a jegybank azzal, hogy a járványválság közepén, hiába kezdett hamarabb szigorítani mint a régió jegybankjai, amikor ősszel mindenki nagyot emelt, az MNB félreértelmezte a közeget és lassította a kamatemelést, ami csak ráerősített arra képzetre, hogy a magyar jegybank akkor is inkább lazít, ha fegyvert tartanak a fejéhez miközben a fogát húzzák.

Ilyen terepen kapta a nyakába a magyar gazdaság az ukrajnai háborút, aminek még beláthatatlanok, de garantáltan nem kellemesek a világgazdasági következményei.

Miután játszótér a forintpiac, az MNB saját becslései szerint egyből nagyjából 600 milliárdos, a magyar GDP bőven több mint 1 százalékának megfelelő, kifejezetten a forint gyengülésére játszó pozíció jött létre.

Ezt az MNB az újabb, egyre nagyobb szigorításokkal igyekezné zárásba forszírozni, de a 400 körüli euro-forint árfolyam alapján még továbbra is a spekulatív lehetőséget látják a magyar devizapiacban a befektetők.

Az euró, mint védőháló

Ilyenkor ismételten előkerül a magyar euróbevezetés kérdése és a rengeteg dilemma a jövőre nézve, csakúgy, mint az ellentmondásos múltbeli tapasztalatok.

Görögországot megmentette az eurótagság, leegyszerűsítve a németek kifizették, cserébe felfoghatatlan terhekkel járó feltételeket kellett vállalni az államnak.

Magyarországon egy ideig lehetett azt mondani, hogy a gyenge forint támogatja az exportra berendezkedett növekedést, legfeljebb szívhatja a fogát a pénzváltáskor, aki külföldre megy nyaralni.

Most már viszont olyan szintű tényező lett a belső fogyasztás a gazdaságban, hogy az importált áruk is kritikus teherré kezdenek válni az infláció kezelésében, ezt bárki láthatja a boltban a többszörösére drágult vajon vagy dezodoron, és praktikusan minden szükséges terméken.

Az euró, mint csapda

Nagy Márton a napokban tartott előadásán viszont az eurozóna rövidtávú bevezetését kategorikusan elvetette, mivel megítélése szerint a kevésébe fejlett gazdaságok inkább rosszul jártak a közös pénzzel.

Kétségtelen, hogy az Európai Központi Bank monetáris politikájában nagyon nehéz kötéltáncot jelent egy olyan ritmus eltalálása, ami megfelel az árstabilitási mandátumnak, miközben olyan drasztikusan más helyzetben lévő országok gazdasági helyzetét és érdekeit kell egyensúlyozni, mint a gazdag Hollandia, a feltörekvő balti országok, vagy a folyamatos válsághatáron egyensúlyozó déli államok.

Nagy szerint épp ezért teljesen felejtendő ötlet a belépés. Érvelése szerint azzal, hogy például a mostani helyzetben 20 százalékos infláció van a balti országokban, ekkora vagyonvesztést jelent minden érintettnek, hogy nincs önálló jegybanki politikájuk, ami a saját igényiknek megfelelően fellépne.

Nem utolsó sorban a magyar jegybank, kormány, például a csehekhez hasonlóan eleve szuverenitási kérdésként gondolnak arra, hogy legyen az országnak saját monetáris politikája. Minden jel szerint az esetleges előnyök ellenére ettől a magyar kormány nem tágít. (napi.hu)