h i r d e t é s

Mikről döntött az esztergomi képviselő-testület?

Olvasási idő
8perc
Eddig olvastam
a- a+

Mikről döntött az esztergomi képviselő-testület?

2019. május 17. - 14:09

Jutalomosztás, új állás az aloplgármester fiának – többek között erről döntött a város képviselő-testülete a május 16-i ülésén.

Több mint százmillió forinttal támogatja az önkormányzat idén is a Vaszary Kolos Kórházat, támogatói szerződést kötöttek ismét a Bogáncs Kisállat- és Kutyaotthonnal, elkészült a Pilis Építészeti Tájegységi Arculati Kézikönye, pályázati támogatással újulhat meg a kertvárosi óvoda, s szintén pályázati támogatással épülhet kültéri görkorcsolyapálya Esztergomban

Romanek Etelka polgármester-asszony hivatali elfoglaltsága miatt nem tudott részt venni az ülésen, amelyet Bánhidy László alpolgármester vezetett. A képviselők közül Eck András jelezte, hogy munkahelyi feladatai miatt nem tud részt venni a képviselő-testület munkájában.

A képviselő-testületi ülés az Esztergomi Járási Bíróság újonnan megválasztott ülnökeinek eskütételével kezdődött, majd a napirendi pontokat fogadták el a jelen lévő képviselők.

A képviselők elfogadták a 2018. évi költségvetés végrehajtásáról szóló zárszámadási rendeletet, valamint jóváhagyták a 2018. évi belső ellenőrzési összefoglaló jelentést, elfogadták a HÍD Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ 2018. évi tevékenységéről szóló szakmai beszámolóját.

106 millió forint támogatás a kórháznak

A képviselő-testület döntött arról, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan idén is jelentős összeggel támogatják a Vaszary Kolos Kórházat. A képviselők döntése alapján az intézmény idén 106 millió forint önkormányzati támogatásra számíthat, amelyből június végéig minimum 40 millió forintot, a fennmaradó összeget pedig 2019 szeptember végéig fizetnek ki a kórháznak.

Esztergom Város Önkormányzata az utóbbi években folyamatosan jelentős plusz forrásokat biztosított a kórház részére, a támogatás keretén belül a szülész-nőgyógyászati osztály és a gyermekellátás különösen kiemelt figyelmet kapott.

Újabb öt évig maradnak az óvodavezetők

A képviselő-testület és az adott intézmények nevelőtestületének egyöntetű támogatásával újabb öt-öt évig az eddigi intézményvezető irányíthatja tovább az Esztergomi Erzsébet Királyné Óvoda és az Esztergom-Kertvárosi Óvoda intézményeket. Kissné Pirtyák Krisztina és Tóth Rita intézményvezetői megbízatása egyaránt 2024. július 31-ig tart.

65 év felett ingyenesen használható a Szent István Strandfürdő

A képviselők döntöttek arról, hogy a Szent István Strandfürdő házirendjét a Senior Akadémia tagjai kérésének megfelelően úgy módosítja, hogy a 65. életévüket betöltött esztergomi nyugdíjas lakosok reggel 6.00-10.00 óra között ingyenesen úszhatnak az uszodában.

HELP – szociális partnerségi együttműködés

Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 767/2018 (X. 18) önkormányzati határozatával (az Esztergom, Töltés utca és Esztergom-Kertváros, Sándor major telepeken lévő problémák pontos beazonosítására és azoknak megoldására) munkacsoportot hozott létre. A munkacsoport javaslata szerint a „Leromlott városi területek rehabilitációja” című pályázat megvalósításhoz kapcsolódóan Esztergom-Kertváros, Sándor major telep és az Esztergom, Töltés utcai telep lakóinak intenzív és folyamatos családgondozása kiemelten megvalósítandó.
A fent hivatkozott telepeken a lakók elhelyezésére sok esetben (az eddigi megszokott életükhöz képest) egy magasabb komfortfokozatú ingatlanban kerülhet sor, ezért támogatásra, illetve életviteli tanácsadásra szorulnak. Ez a megállapítás vonatkozik arra az esetre is, ha az ott lakók a lakhatásaikat önállóan képesek rendezni és nem tartanak igényt az Önkormányzat általi elhelyezésre.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal meglévő Ellátási szerződés keretein belül, de egy külön megállapodásban több résztvevővel együttműködve megvalósítható a Töltés utcából elkerülő lakók életének nyomon követése olyan módon, hogy a telepről elköltöző lakókkal megkötendő szerződésekben harmadik félként, mint „Mentor” a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület is részt vesz. Ezen szerződések, előzményei és mintái lehetnének a pályázati támogatásból megvalósuló Sátorkői úti lakások rekonstrukciója kapcsán megkötendő szerződéseknek.

A fentiekben hivatkozott külön megállapodással Esztergom Város Önkormányzata, mint vezető tag, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület, a Határtalan Szív, az Esztergomi Cigány Nemzetiségi Önkormányzat, mint tagok a Hátrányos Helyzetűek Lakhatását Elősegítő PARTNERSÉG-et hoznak létre. Együttműködő felek vállalják többek között, hogy a beavatkozási terület lakói által felhalmozott bérleti és közüzemi díjak rendezése, valamint adósságcsapda kialakulásának megelőzése érdekében adósságkezelési tanácsadást nyújtanak az ott lakóknak, valamint az Önkormányzat tulajdonát képező lakások bérlőinek. A HELP irányítója Esztergom Város Önkormányzata, a partnerség képviseletére Esztergom Város Polgármestere jogosult. A HELP Partnerség nem jogi személy.

Beszámolók és helyiséghasználati-kérelmek elfogadása

A képviselő-testület elfogadta a gyermekjóléti- és gyermekvédelmi feladatok 2018. évi ellátásáról szóló átfogó értékelést, a Művelődés Háza Nonprofit Kft. 2018. évi, valamint a Tatabánya-Esztergom Kiemelt Járműipari Térség és Fejlődési Zóna Nonprofit Kft. 2018. üzleti évre vonatkozó beszámolóját, továbbá jóváhagyta az Esztergomi Köztisztasági Nonprofit Kft. 2018. évi beszámolóját. A képviselők emellett döntöttek több – egy-egy napos - helyiséghasználati kérelemről, amelyekhez kulturális célra, rendezvények megtartására igényeltek önkormányzati helyiségeket (Nagyterem, pilisszentléleki kultúrház, Gadányi terem).

Támogatás a Bogáncs Kutya- és Kisállatotthonnak

Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testülete még 2018. április 24-én Támogatási szerződést kötött a Bogáncs Kutya- és Kisállatotthon Alapítvánnyal a gyepmesteri telep éves üzemeltetésére és a gyepmesteri feladat ellátására. A Bogáncs Kutya- és Kisállatotthon Alapítvány a 2018-es évben kapott támogatással szerződés szerint elszámolt. A képviselő-testület ezt követően most arról döntött, hogy idén ismét támogatási szerződést köt az alapítvánnyal és annak keretén belül a gyepmesteri telep idei üzemeltetésére kilencmillió forintot biztosít.

Elkészült a Pilis Építészeti Tájegységi Arculati Kézikönye

A Miniszterelnökség háttérintézménye, a Lechner Tudásközpont megbízásából elkészült a Pilis Építészeti Tájegységi Arculati Kézikönyve (továbbiakban: ÉTAK). Tájegységről lévén szó a terület nem fedhető le közigazgatási határok mentén, a lehatárolt térség két megyét is érint: Komárom-Esztergom és Pest megyét. A kézikönyv 24 települést ölel föl, köztük Esztergomot is, Pilisszentlélek és Búbánatvölgy kapcsán.

Az ÉTAK több települést és környezetüket, a „táji és építészeti arculatot” a maguk szerves összességében mutatja be. Táj, település, épület, építmények és részletek szintézise történik, a morfológia és az örökség vizsgálatából kiindulva a javaslatok megtételéig, amelyek a védelem és a fejlesztés kérdéseit érintik, a „formai” útmutatást is beleértve. Az alapvető és legfontosabb cél: a szemléletformálás, hasonlóan a település arculati kézikönyvhöz (továbbiakban: TAK).

Az ÉTAK, a kézikönyv egy útmutató, sorvezető kíván lenni a térségben építkezni szándékozóknak, legyen az akár magánszemély, akár településvezető vagy befektető. Foglalkozik a térség táji és épített örökségével, a tájegységben megvalósult sok-sok jó példán keresztül pedig ötletet ad az építtetőknek, legyen szó családi házról, középületről, ipari épületről, erdei házról vagy akár közterületekről. A kézikönyv mindezt sok fotóval, egyértelmű rajzokkal és jól értelmezhető, rövid és tömör szövegezéssel mutatja be. Az ÉTAK és a TAK nincs alá-fölérendelt viszonyban. EU szemléletes hasonlattal „a TAK a mazsola, az ÉTAK a kalács". Az ÉTAK nem TAK-ok összessége, jelentős „hozzáadott értékkel” rendelkezik. A TAK-ban lehetőség adódott az egyéni arcél kimunkálására, az ÉTAK-ban a tájegységben, térségben megjelenő közös vonások kerülnek kidomborításra.

Újabb pályázatokon indul Esztergom

30 millió forintos pályázati, valamint ugyanekkora összegű önkormányzati önerőből újulhat meg az Esztergom-Kertvárosi Óvoda fűtéskorszerűsítése. A pályázat benyújtásának határideje május 31.

A képviselő-testület döntött továbbá arról, hogy az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos és az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára a Magyar Országos Gördeszka és Görkorcsolya Szakszövetség bevonásával 2019-ben elindított Országos Görpark Programon belül, kültéri görkorcsolya-pálya kialakítására pályázik. A pályázat a teljes összeg 50 százalékát biztosítja, a kivitelezés határideje 2020 szeptembere, az önkormányzat több lehetséges helyszínt is megvizsgál.

Önkormányzati cégekkel kapcsolatos döntések

A képviselő-testület döntött arról, hogy Nagy Attila, az Esztergomi Köztisztasági Kft. ügyvezetője, az elmúlt évek munkáját értékelve, valamint az év elején a szolgáltatóváltás miatt a szemétszállítási rendszerben kialakult, jogos lakossági elégedetlenséget kiváltó helyzet megoldásában nyújtott munkája elismeréseként jutalmat kap. A Kft. ügyvezetője a 2014 óta tartó önkormányzati ciklusban nem kapott jutalmat, a képviselő-testület mostani döntése értelmében hathavi fizetésnek megfelelő összegre jogosult, amelynek fedezetét nem az önkormányzat, hanem a kft biztosítja.

A videórészlet az Régió TV Esztergom felvétele (http://rtve.hu/index.php/musorok/testuleti-ules/item/15291-testuleti-ules-2019-05-16)

A testület elfogadta Bánffy Farkas György lemondását a vargyasi kastélyt működtető Esztergom Srl. cég éléről 2019. május 30-i időponttal, egyben döntöttek arról, hogy 2019. június 1-től Bánhidy Andrást bízza meg a cég ügyvezetésével. Az ügyvezető díjazása nem változik az eddigiekhez képest, az ügyvezető havi bruttó 190.500,- Ft díjazás mellett, további 100.000 Ft költségtérítésre jogosult.

A képviselők döntöttek továbbá a Strigonium Zrt. 2018. évi beszámolójának jóváhagyásáról, valamint elfogadták a társaság tagvállalataival kapcsolatos tájékoztatókat. Mindemellett döntöttek arról, hogy a Strigonium Zrt. vezérigazgatója, dr. Szántó Tamás az elmúlt évek munkájának elismeréseként 6 havi fizetésének megfelelő jutalomra jogosult. A vezérigazgató a 2014. óta tartó önkormányzati ciklusban nem kapott jutalmat.

Ingatlanokkal kapcsolatos döntések

Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy döntött, hogy 1/1 -es tulajdonában álló, Széchenyi tér 10. szám alatt található ingatlant csere útján értékesíti az önkormányzati tulajdonban álló Strigonium Számviteli és Gazdasági Tanácsadó Zrt. részére, közfeladatok ellátása érdekében, bruttó 53.467.000 Ft értékben, melybe beszámítja a Strigonium Számviteli és Gazdasági Tanácsadó Zrt. 1/1-es tulajdonában álló, Berényi Zsigmond utca 5. szám alatt található csereingatlant bruttó 30.200.000 Ft értékben. A Strigonium Számviteli és Gazdasági Tanácsadó Zrt. köteles megfizetni a vételárat Esztergom Város Önkormányzata részére a szerződés aláírását és a számla kézhezvételét követő 15 napon belül.

A Kossuth L. u 38/A. számú társasházban többségi pozícióba került Esztergom Város Önkormányzata. Jelenleg az említett társasház kezelésével Svajczer Tibor közös képviselő van megbízva, a Strigonium Zrt-vel kötött megbízási szerződés alapján: „Azon társasházak esetén, ahol a Megbízó többségi tulajdonosi pozícióban van, Megbízott köteles a közös képviseletet ellátni”.

Ennek megfelelően a képviselők arról döntöttek, hogy a társasház közgyűlésének összehívását javasolják, és az eddigi közös képviselő helyére a Strigonium Zrt.-t választják közös képviselőnek.