Ha mégis elégedettek, ez hiszékenységüknek tudható be. Elfogadják a nemzeti érzelmekbe csomagolt demagóg dumát, amivel a konzervatívnak mondott kormányok és a szociális ígéretekbe csomagolt hazugságözönt, amivel a baloldalinak mondott kormányok vágják át őket. Mivel érzelmeik felülírják a racionalitást, az nyeri meg bizalmukat, aki hangulatukra, indulataikra építi fel érveit. Ebből adódóan többségük vallásos és vallási szemlélettel fognak fel politikai megnyilvánulásokat is. Ennek szellemében hiányzik a középkorú és idős társadalom megítéléséből a haszonelvek szerinti elemzés, csak kategorikus jó és rossz létezik. (Persze mindez más szavakkal).

A fiatalabb generációk már mások. Ők nem eszik meg a hasba-akasztó lózungokat, pontosan tudják, hogy a világ nagy és máshol sokkal jobb életet találnak. Élhető életet, ami ezerszer racionálisabb a hazainál. Elmennek és új életet kezdenek.
A fentiekből logikusan következik, hogy az itthon maradottak egy egyre öregedő és hülyülő populációban erjesztik magunkban tovább érzelmeiket, kiszorítva maguk közül azt a fogyó kisebbséget, aki figyelmezteti őket folyamatos átvertségükről, megosztottságukról és a gyűlöletről, melyet észre sem vesznek önmagukban.

Aki huzamosan külföldön él és hazatér, annak szembeszökő a magyar attitűd változása. Mások lettünk, mint amilynek voltunk. Humorunk durva, sokszor erősen rasszista, amit észre sem veszünk. Így vált megszokottá és fel sem tűnik, hogy másokra sértő lehet. Egymás beszédébe vágunk. El sem érkezhet valaki egy gondolat kifejtéséhez, már a felvezetésbe belehablatyolnak. Megváltozott a beszéd sebessége. Mindenki hadar, mert ha nem ezt teszi, idő előtt beleszólnak. Ha valaki mélyen szántó elemzéseket ír, annak egy-egy mondatát szétmarcangolják, fel sem merül, hogy az egész cikk kontextusába helyezzék azt. Divattá lett a trollkodás. Mivel sokaknak az agyi kapacitása nem engedi meg azt, hogy saját gondolatai legyenek, inkább mások írásainak, gondolatainak szétcincálásával próbálkoznak népszerűségre szert tenni. A szöveg és szóértés pedig redukálódott. Csak 2-3 tőmondatig terjed az olvasó figyelme, de lassan már ez is sok, inkább mémekbe, képes üzenetekbe kell tömöríteni egy mondanivalót, ami ezzel felszínessé válik.
Vannak, akik nem véleményüket, hanem tudásanyagot osztanak meg, mégis sokan ezt véleménynek tekintik. Pl. egy alkalommal idéztem valamit egy Hadiszból, hogy a próféta (béke reá) ezt, meg azt mondta. Erre a magyar hozzászóló kifejtette, hogy ez egy baromság, mert a falujában Pista meg mást mondott. Ennek a tipikusnak mondható hozzáállásnak a kezelésére sajnos nincs módszerem.
A társadalom bármely kormány általi kifosztása nem hagy maga után akkora kárt, mint a közgondolkodásban bekövetkezett változás. Először beszűkültünk kontinensünkre, majd országunkra, majd falunkra, majd kocsmánkra, de a kocsma tönkrement és bezárták. itt tartunk. Csak magunkra számíthatunk egyéni szinten, hogy ez a folyamat más ívet írjon le.

Talán a mémkultúra mellett a zene az, aminek szövege még eljut az agyakig és mondanivaló közölhető. Azonban vannak témák, melyeket nem énekelhetek, táncolhatok el.

Vannak azonban pozitívumok is. Az online kultúra terjedése lehetővé teszi, hogy a digitális térben archiváljunk műveket és tegyük azokat elérhetővé bárki számára az adott társadalom pillanatnyi állapotától függetlenül.

A fenti cikk egyes elemei tipikusan magyarok, mások nemzetköziek. Aki elemző típus, pontosan rájön, hogy melyik melyik.