Szeret fogadni? Nézze meg ezt a sportfogadás weboldalt!
2018. augusztus 4-én mutatták be Szekszárdon a Babits Mihály Kulturális Központban a Lomonoszov tekercse című musicalt, amelyet a Roszatom 10. jubileumi nemzetközi gyermekművészeti táborának résztvevői vittek színre a Tolnán töltött táborozásuk után.
A Pécsi Tudományegyetem Külügyi Igazgatóságának szervezésében emléklakat elhelyezésére kerül sor augusztus 6-án hétfőn 17.00 órakor a Sétatéren, a lakatfalnál, mely a Hangzhou Normal University hallgatócsoportja számára második alkalommal megrendezésre kerülő nyári egyetemi programnak állít emléket.
Augusztusban hozzák nyilvánosságra az újabb diplomamentő csomaggal kapcsolatos információkat, és szeptembertől indulnak az államilag támogatott nyelvi képzések - mondta Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem a legnépszerűbb felsőoktatási intézmény lett a 2018-as felvételi eljárásban: közel tízezer, összesen 9744 új hallgató kezdheti meg tanulmányait itt szeptemberben, amely ezerfős növekedést jelent a tavalyi évhez képest.
Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak szerdán a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak. A felsőoktatási felvételi ponthatárok kihirdetése után azonban sajnos nem mindenki örül az eredménynek.
Szerdán este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat, amelyek hagyományosan elsőként a www.felvi.hu oldalon lesznek elérhetők. Idén közel 108 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, a diákoknak a fővárosban és az ország több városában ponthatárváró rendezvényeket tartanak.
Mesekönyvet készített a Bethesda Gyermekkórház azoknak a gyerekeknek, akik hosszú időt töltenek kórházban, hogy könnyebben el tudják viselni az ott töltött időt, és fel tudják dolgozni az érzelmi megterhelést - közölte a kórház klinikai szakpszichológusa szerdán az M1 aktuális csatorna műsorában.
A Telenor felkérésére a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány négy generáció képviselőit kérdezte meg arról, hogy milyen bulizási szokásaik voltak/vannak, illetve hogy mit gondolnak a biztonságos fesztiválozásról, és hogyan változtatta meg a bulizási szokásokat a mobilok elterjedése.
Lassan véget érnek a szóbeli érettségi vizsgák, és minden érettségiző diák számot vet, mielőtt belecsobbanna a nyárba: hány pontot szerezhet, mennyi kellett tavaly a megjelölt szakra való bekerüléshez, és vajon a megfelelő intézmény megfelelő szakja szerepel-e első helyen a felvételi jelentkezési lapján.
Különleges eseményen vett részt a Petőfi TV stábja Mátraszentimrén, ahol épp úgy megtartották virágokkal és különböző műsorokkal fűszerezve a szokásos évzárót és ballagást, mint az ország többi általános iskolájában. - írja az atv.hu.
Annak idején Kopp Mária, magyar orvos, pszichológus, egy magán beszélgetésben azt mondta, hogy Európát nem a harmadik világháborútól, hanem a semmittevésben felnövő, saját kontrollálatlan vágyainak odavetett generációktól félti.