Újabb öt pártot vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra keddi ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ezzel 98-ra emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma. Négy évvel ezelőtt 71 pártot vett nyilvántartásba a testület.
Nyakunkon a választás, a pártlapban rögtön előkerült az "lemúltnyolcév" és az elszámoltató zseni, Budai Gyula. Még épp idejében tudtuk meg, hogy ő mindent jól csinált, csak a bíróságok kommunisták. - írja a b1.blog.hu.
Elutasította a demecseri polgármester felfüggesztésére irányuló, a város képviselő-testülete által benyújtott keresetet a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság - közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-vel. Az ítélet nem jogerős.
Kedden újabb 170 ember, köztük 144 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot Törökországban azzal a gyanúval, hogy tagjai a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett Fethullah Gülen muzulmán hitszónok vezette nemzetközi hálózatnak - jelentette a Dogan török hírügynökség.
Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje azt ígérte, hogy amennyiben kormányra kerülnek, akkor az összes állami földbérleti szerződést felülvizsgálják valamint visszaveszik a "spekulációs célból" megvásárolt állami területeket.
A hatóság több mint 5 tonna alapanyag és helyben készített félkész étel forgalomba hozatalát tiltotta meg, valamint elrendelte annak megsemmisítését, miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrzést tartott egy egyadagos házhoz szállítást végző dunakeszi cég konyhaüzemében.
Kilencszázhúsz millió forintos áfacsalás miatt javasol vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) egy Győr-Moson-Sopron megyei bűnbanda ellen, amelynek tagjai ipari repceolajjal kereskedtek - tájékoztatta a NAV Nyugat-Dunántúli Bűnügyi Igazgatóság sajtóreferense hétfőn az MTI-t.
A Fehér Ház helyettes szóvivője, Raj Shah helyi idő szerint hétfőn reggel közleményben jelentette be, hogy az elnök "támogatja azon erőfeszítéseket, amelyek a szövetségi ellenőrzési rendszer javítását célozzák" fegyvervásárlás előtt.