A néhány napon belül szabaduló színész komoly lehetőséget kapott arra, hogy külföldön építsen újra mindent.
megtekintés
Budapest — Tarsoly Csabának és családjának máris szembe kell néznie néhány anyagi korlátozással.
megtekintés
Kedden eleinte a Tiszántúlon számíthatunk még napsütésre, majd sokfelé a megnövekvő felhőzetből eső, záporok, délen esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat.
megtekintés
A Kensington-palota közlése szerint mentőhelikoptert fog vezetni.
megtekintés
Az MTA érintett osztálya nem szeretne hivatkozási alap lenni a névváltoztatás mellett kardoskodó államtitkárok - a Ságvári gimnázium esetében például Rétvári Bence - számára.
megtekintés
Ismét megnyitotta kapuit a látogatók előtt a tuniszi Bardo múzeum, ahol majdnem két hete két fegyveres megölt 23 embert - köztük húsz külföldi turistát - és negyven másikat megsebesített.
megtekintés
A Hungaropharma Zrt. szerint csak rövid ideig tartó késedelem, átmeneti probléma alakul ki az ötkomponensű DiPerTe oltóanyag szállításában.
megtekintés
"Clapton az Isten" - hirdette Londonban egy graffiti, és kétségtelen, a rocktörténelem egyik legfontosabb zenészéről beszélünk. Ma 70 éves.
megtekintés
Sok felhő lesz felettünk, többfelé számíthatunk esőre, záporra, késő délutántól a déli tájakon várható nagyobb mennyiségű csapadék.
megtekintés
Elrendelték Tarsoly Csaba Quaestor-vezér és két társának előzetes letartóztatását a vasárnapi maratoni tárgyalás után - értesült a hvg.hu.
megtekintés
Elkészült a svájci Tamina-völgyben fekvő Pfäfersben Európa egyik legnagyobb ívhídja. A különleges Tamina-híd 260 méter hosszú. Némi bátorságra azért valószínűleg szüksége lesz azoknak, akik átmennek a völgy felett átívelő hídon.
megtekintés
Menekülnek a Győri ETO alkalmazottai. Ökrös András ügyvezető után az edzői stáb román tagjai is felmondtak, Vasile Miriuta vezetőedző azonban kitart.
megtekintés
Az amerikai gyógyszer-engedélyeztetési hatóság, az FDA egyhangú döntéssel zöld utat adott egy új gyógyszernek: az ATX-101 a toka eltüntetésében segít majd.
megtekintés
Az Egyesült Államok Földtani Intézetének kutatói szó szerint aranylázban égnek, igaz eléggé szokatlan helyen keresik az értékes fémek forrását: az emberi végtermékben.
megtekintés
Carole Rawcliffe, a Kelet-angliai Egyetem professzora, a középkori orvostudomány szakértője vizsgálja meg a pusztító járvány eredetéről született eddigi elméleteket.
megtekintés
Százéves a védőnői szolgálat, igazi hungarikum, amelynek csodájára jár a világ. Vagy inkább ezer sebből vérző alapellátási rendszer, ahonnan menekülnek a diplomás szakemberek.
megtekintés
Kezdetben több napsütésre számíthatunk, majd napközben többfelé megnövekszik a felhőzet, de eső inkább csak az északnyugati tájakon fordulhat elő.
megtekintés
Igazi alaprecept a piskótatekercs lekvárral töltve: gyorsan elkészül és nagyon jól variálható.
megtekintés
Vízparton élő majmoktól származunk!
megtekintés
Vadnyúl okozta baleset sérültjei mellett, a segítségnyújtás szándékával leparkoló gépkocsivezetőt ütött el egy autós még március 9-én este.
megtekintés
A 2016-os év lehet minden idők legaktívabb szezonja az autóversenyek elitkategóriájában.
megtekintés
A most hétvégén már hetedszer megrendezett Retro video- és kvarcjáték kiállítást (ReGamEx) láttam már nem egyszer, nem kétszer, mégis újranézem párévente, ugyanazért, amiért kis idő elmúltával újra kell nézni a Ponyvaregényt vagy újrahallgatni a Metallica fekete album előtti dolgait.
megtekintés
Szombat hajnalban csapott össze Petrányi Zoltán és az amerikai fenegyerek, a 43 éves Shannon Briggs.
megtekintés
Fontos kötet jelent meg nemrégiben Magyarországon.
megtekintés
Sokszor jóleső érzéssel tölt el, ha régi képeket nézegethetünk.
megtekintés
Ismét vagyonosodási vizsgálatot indított a NAV Gáspár Győző ellen, "Győzike" úgy érzi, ártatlanul zaklatja az adóhatóság - írja a Blikk.
megtekintés
Kollégánk szerint készenlétis rendőrök állítattak falhoz fiatalokat az aluljáróban, a rendőrség szerinte egyszerű igazoltatás történt.
megtekintés
Egy fenyegetőző férfit kellett hatástalanítaniuk az egyenruhásoknak, akik március 26-án délelőtt ellepték Püspökladány egyik utcáját.
megtekintés
Ma fokozatosan csökken a felhőzet, több-kevesebb időre kisüt a nap, a szél azonban sokfelé erős, viharos lesz.
megtekintés
A szombathelyi lány, Melinda herbálfüggő.
megtekintés
Öngyilkosságot kísérelt meg egy kínai férfi, miután az esküvőn találkozott a lánnyal, akit szülei leendő feleségéül szemeltek ki számára.
megtekintés
Hamarosan sokkal olcsóbbak és sokkal nagyobb kapacitásúak lesznek az SSD-meghajtók, vagyis azok a fizikai tárolóegységek, amik a jóslatok szerint leváltják a korábbi, merevlemezes egységeket (magyarán a winchestereket, tudják).
megtekintés
Az MSZP elnökhelyettese szabadidejében az állami földbérleti pályázatok nyerteseit ellenőrzi, megszámolja és fényképeket is készít a szerződésben vállalt állatokról.
megtekintés
A világ leghosszabb közúti alagútja a Norvégiában található, 24,51 kilométer hosszúságú Lærdal-alagút (norvég nyelven: Lærdalstunnelen).
megtekintés