A Kéretlen Figyelem Debreceni Nők Közéleti Egyesülete és a Segíts a rászorulókon facebook csoport a hónap utolsó vasárnapján Debrecenben, a Petőfi térre ismét vendégségbe hívja, a városban élő szegényeket, a közmunkából tengődő családokat, a magukra maradt kisnyugdíjasokat, a fedél nélkül élő felebarátainkat.
26 évig vezette a zalaegerszegi Zrínyi gimnáziumot, és a tantestület teljes támogatása mellett a szülők is mind mellette voltak, Horváth Andrásnak mégis mennie kell. - írja a nepszava.hu.
Oroszország arról tájékoztatta Dél-Koreát, hogy harci gépei nem szándékosan sértették meg kedden Dél-Korea légterét, hanem feltehetően műszaki hiba miatt tévedtek oda - közölte a szöuli elnöki hivatal szerdán.
Szerdán Balatonfüreden birtokba vették a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) balatoni munkatársai azt a két speciális mentőhajót, amelyek megvásárlására lakossági és üzleti adakozásból nyílt lehetőség 16 millió forintért.
Egy horvát katona életét vesztette, ketten pedig súlyosan megsebesültek szerda reggel Kabul mellett, amikor egy öngyilkos merénylő a konvojuk közelében felrobbantotta magát - közölte a horvát védelmi miniszter.
A dunai hajóbaleset 27 megtalált áldozatán kívül több olyan személy holtteste is előkerült, akiket nem a Hableány tragédiájával összefüggésben kerestek - tudta meg a 168 Óra a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól.
Felrobbanhat és órási környezeti katasztrófát okozhat a jemeni partoknál 2015 óta elhagyatottan veszteglő olajszállító hajó, amelynek tartályaiban csaknem 1,1 millió hordó nyersanyag van - közölte szerdán a CNN amerikai hírtelevízió az ENSZ humanitárius ügyeket koordináló hivatalára (OCHA) hivatkozva.
A HVG szúrta ki, hogy úgy tűnik, a túlzó ügybuzgalom és a túl szigorúan értelmezett szabályok miatt az 2019-es felsőoktatási felvételit is bukta 20 diák, aki a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium esti tagozatán végzett – írja a 168ora.hu.
Az Ortodox Teológiai Kar dékánhelyettesének menesztésért kérte a fakultás dékánjától Mircea Dumitru, a Bukaresti Egyetem rektora, miután az oktató hajmeresztő kijelentéseket tett a nőkről egy rádióinterjúban. - írja a maszol.ro.