h i r d e t é s

Nem annyira jól teljesít a 15 milliárdos VÉDA-rendszer

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Nem annyira jól teljesít a 15 milliárdos VÉDA-rendszer

2018. június 21. - 07:48

 

Ugyanannyian haltak meg a ’60-as években az utakon, mint most 

Nem lát mindent a Nagy Testvér - Fotó: MTI Koszticsák Szilárd

Rengeteg baleset történik a magyar utakon, s noha a magyar rendőrség 15 milliárd forintért telepítette a VÉDA-rendszert, az – egyelőre legalábbis úgy tűnik – mégsem hozta be a hozzá fűzött reményeket. A közúti balesetek száma ugyanis 13 százalékkal nőtt idén az első öt hónapban, de a halálos áldozatoké is emelkedett. A közlekedésbiztonsági szakértő azt mondta az ATV Start című műsorban, hogy a szupertraffipax csak pillanatfelvételt készít, de a balesetekbe sok más tényező is belejátszik.

A VÉDA-rendszert három éve vezette be a magyar rendőrség az utakon, élesben pedig már több mint két éve működik. A kamerarendszer célja – többek között – az volt, hogy a balesetek száma csökkenjen, illetve a gyorshajtások száma is mérséklődjön. Egy friss, az idei év első három hónapjára vonatkozó statisztika szerint ugyanakkor nőtt a balesetek száma az előző év azonos időszakához képest.

Javuló közlekedésbiztonság, megforduló tendencia

Több számot érdemes megnézni, a rendőrség egyik célkitűzése egyébként is az, hogy csökkentsék a halálos közúti balesetek számát, amelyre az ország külön vállalást is tett – mondta el Lovas Károly Róbert az ATV Start című műsorban. Majd hozzátette: a ’60-as években is nagyjából ugyanannyian haltak meg az utakon, mint most, miközben a mostani gépjármű mennyiségnek csak a tizede volt akkoriban az utakon, a közlekedésbiztonság tehát javult. A legutóbbi adatok szerint azonban valóban megfordult a tendencia, és elkezdett romlani a helyzet, vagyis a balesetek száma növekszik.

Jönnek az öregebb autók

Az idei év első öt hónapjában 203 súlyos baleset történt, ezekben 229 ember vesztette életét. A közlekedésbiztonsági szakértő szerint több mindent érdemes megnézni, ha meg akarjuk tudni, milyen okok húzódnak meg a statisztikák mögött. Az első az, hogy egyre több autó van az utakon, köszönhetően annak is, hogy vége lett a gazdasági válságnak. Most egy évben nagyjából 160-180 ezer új, és kb. ugyanennyi használt autó kerül az utakra. Ezzel együtt ugyanakkor a járművek átlagéletkora tovább növekszik, most már a 14 évet is átlépi, és a külföldről behozott, használt autók között is nagyon sok a 15-20-25 éves.

A balesetek harmadát okozza a gyorshajtás

Lovas azt mondta: ha ránézünk a statisztikákra, azok alapvetően emberi hibára vezetik vissza a baleseteket, nagyjából egyharmadát okozza a gyorshajtás. De ezt is ketté lehet választani: a relatívra és az abszolútra. Az előbbi annyit jelent, hogy ugyan a szabályt nem lépi át valaki, de az adott körülmények között (pl.: eső) lassabban kellene menni. Ilyen eseteket a műszer nem tud mérni, hiszen nem tudja, hogy abban a pillanatban „mi lenne a jó”, a szupertraffipaxok pedig a sebességhatárt mérik. A szakember kiemelte, a gyorshajtás csak kisebb részét, harmadát teszi ki az összes balesetnek. A másik kétharmadot az elsőbbség meg nem adása, az előzési szabály be nem tartása okozza, amiket ezzel a traffipax-szal amúgy sem lehet megelőzni.

A szupertraffipax belelát az autóba

Ezek a gépek alapvetően olyan szabályszegéseket próbálják „megfogni”, amelyek egy pillanatfelvétellel tetten érhetőek, mint például a gyorshajtás, a leállósáv használata az autópályán, vagy éppen a biztonsági öv használata, hiszen felbontása révén az autókba is belelát, magyarázta a szakember. Mindeközben egy másik jogszabály rögzíti, mely szabálysértéseket lehet úgy megbüntetni, hogy nem ismert az elkövető.

Lovas Károly Róbert azt mondta: a szupertraffipaxok kétharmada fix telepítésű, és szempont volt a felállításnál az is, hogy olyan helyre kerüljön, ahol jellemző a gyorshajtás. Illetve van még 160 mobil traffipax, amivel oda megy ki a rendőrség, ahová szeretne. Kiemelte: van értelme kiszűrni a notórius gyorshajtókat, mert ezekből komoly balesetek is lehetnek. Az, hogy az M1-es autópályán történik a legtöbb baleset, a szakértő szerint a kamionokkal is összefüggésben van, mert alapvetően azon az útvonalon jönnek be, és Szeged felé hagyják el az országot. A túlterheltségen kívül szerinte az is megemlítendő tényező, hogy az M7-es egy részével ellentétben még nincs kibővítve, és az útfelújítás is zajlik az útburkolat katasztrofális állapota miatt.

A szakember végül megemlítette: a VÉDA-rendszer csak egy eszköz egyfajta problémára, miközben minden problémát érdemes lenne kezelni, tehát azon kellene elgondolkodni, hogy kellő súllyal van-e kezelve minden probléma, mert lehetne több pénzt költeni jó utakra, de ha a sofőrök okozzák a problémát, akkor őket kellene még jobban oktatni egy közlekedésbiztonsági pályán.

atv.hu


 

h i r d e t é s

h i r d e t é s

betöltés..